fbpx

FRISS HÍREK

A legjobb kecskeméti góllövők 2015-2022

- Advertisement -

A Kecskemét csapatát licenchiány miatt visszasorolták a megyében 2015-ös idényre, így onnan kellett elkezdeniük az újraépítkezést.

A visszasorolás utáni első évben a 4. helyet sikerült megszereznie a csapatnak a megyei elsőosztályú bajnokságban, akkor  Szabó Tamás volt a házi gólkirály 14 találattal. Szabó már előtte is a KTE játékos volt, de az NB 1-ben nem lépett  pályára egyszer sem a 365 Bet adatai szerint , de a Liga Kupában bemutatkozott még a felnőttek között.

1 évvel később már újra magára talált a Kecskemét és tudott komolyabb neveket is szerződtetni, aminek meg is lett az eredménye. Egy elképesztő szezont tettek le az asztalra a megyében, 145 gólt szerzett a csapat, igaz a bajnoki cím így sem jött össze nekik a Duna Aszfalt csapatától lemaradtak és csak második lettek. A házi gólkirály pedig a korábban már az NB 1-ben is gólokat szerző Eugene Salami volt 45 góllal, aki ezzel nagyon simán a gólkirályi címet is behúzta. Salami korábban már Debrecenben és Kecskeméten is játszott az elsőosztályban.

A 2017/18-as szezonban már összejött a bajnoki cím a csapatnak, ekkor is bőven 100 gól felett termeltek és a gólkirályi cím is náluk kötött ki ismét. Ezúttal Salami a második helyre szorult, 17 gólt szerzett. A gólkirály pedig az előzőt idényben a második legjobb kecskeméti gólszerző lett ezúttal, Balog Szabolcs egy évvel korábban 15-ig jutott, ebben az idényben pedig 26 gólt szerzett.

Hasonló cikkünk:  Emberhátrányban tudott egyenlíteni Lakitelek Nyárlőrincen (galériával)

A következő szezont így már az NB 3 Közép csoportjában kezdhették meg, ahol a 9. helyen végeztek. Ekkor Vladul Stefan végzett a házi góllövőlista élen, aki már az előtte lévő szezonban is ott volt a harmadik helyen 16 góllal, ekkor pedig 13-ig jutott az NB 3-ban, Balogh pedig 6-ot szerzett.

A 2019-20-as szezonban 11. lett a KTE, a legtöbb gólt Patvaros Zsolt szerezte 6 találattal.

Aztán a következő idényben jött egy újabb áttörés a csapatnál és az Iváncsa mögött a második helyre futottak be az NB 3-ban. Ekkor megint felvirágzott a támadójáték, 90 gólt lőttek, ebből Károly Bálint szerzett 20-at, aki ezzel gólkirályi címet is behúzta. Őt Tóth Dániel követte 16 góllal az Unibet magyar oldalának adatai szerint, akit Károlyhoz hasonlóan szintén Békéscsabáról igazolt a Kecskemét.

A 21/22-es szezont így már az NB 2-ben kezdhette meg a KTE és egyből itt is élcsapattá tudtak válni, a Vasas mögött a második helyre futottak be, így sikeresen visszaküzdötték magukat az NB 1-be. A csapat házigólkirálya és egyben a bajnokság gólkirálya is Lukács Dániel volt, aki 25 gólt vágott az idényben, majd a DVTK-hoz távozott és nem követte a csapatot az elsőosztályba.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...