fbpx
24.5 C
Kecskemét
2023. szeptember 26., kedd

FRISS HÍREK

Bőkezű támogatást osztott ki a Szerencsejáték Zrt. leánycége

A Szerencsejáték Zrt. leánycége, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. bruttó egymilliárd forintnyi szponzorpénzt osztott ki júliusban. A lista szerint a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kapta a legtöbb pénzt, összesen 630 millió forintot. Azt nem tudni mire költik az állami pénzeket, mert a támogató ezt nem jelzi a támogatási listán.

A Magyar Turisztikai Szövetség alapítványi formában működik, aminek a tagjai több szálon is kötődnek a turisztikai ágazat kormányzati szervéhez, a Magyar Turisztikai Ügynökséghez (MTÜ). Princzinger Péter kuratóriumi elnök az MTÜ vezérigazgató-helyettese volt, Könnyid László kuratóriumi tag szintén az MTÜ vezérigazgató-helyettese volt, Somlyai Zoltán kuratóriumi tag pedig Tiborcz Istvánnak a szállodamenedzsere.

A Szövetség a Nemzetért Alapítvány 60 milliót kapott, amely az első, 2002-ben alakult polgári körből kinőtt civil szervezet. Orbán Viktor hozta létre Szövetség a Nemzetért Polgári Kör néven a 2002-es választási vereség után. 2019-ben szintén 60 millió forintos támogatást kapott az alapítvány, amely fenntartója a Polgárok Házának is.

Hasonló cikkünk:  Soltész Miklós egy óvoda átadásán beszélt az „LMBTQ-propagandáról”

Több tízmilliós támogatást kapott a Lupa Strand Kft., és a Magyar Zene Házát működtető cég. A Férfiak Klubja Nonprofit Kft.-t ötmillió forint támogatásra tartották érdemesnek. A klub célja, hogy felhívja a figyelmet a férfiak családi és társadalmi felelősségvállalásának, értékközpontú példamutatásának a fontosságára.

Hasonló cikkünk:  Soltész Miklós egy óvoda átadásán beszélt az „LMBTQ-propagandáról”

via HVG

Hirdetés

Felkapottak

Limuzin rozsdásodik a Lakos-tanya buszmegállónál, a buckavidék szomszédságában

Ha egyszer mesét írnak egy limuzinról, olyan befejezést kitalálni sem lehetne hozzá, mint amit az élet produkál: egy Lincoln...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...