Az atlétikai világbajnokság legelső nézőit szakadó eső fogadta szombaton délelőtt Budapesten. A program jó egy óra csúszással indult, Halász Bence kalapácsvetőért körülbelül fél percig szurkolhattunk, mert első dobásával döntőbe jutott. Palkovits István, a KARC atlétája sajnos nem, de futása – ahogy esése után fél körrel már az élre vágtatott – az első nap legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik, a magyarok számára legalábbis mindenképp. A Kecsup beszámolója a helyszínről.
Csak áldhatták eszüket az előrelátásért azok a szurkolók, akik esőkabáttal felszerelkezve érkeztek az atlétikai világbajnokságra szombaton délelőtt, mert vigasztalanul szakadt az eső. Szerencsére a sor a bejáratnál viszonylag gyorsan haladt, bár az időnként megakasztotta a belépést a kapuknál, hogy szétázott jegyeken lévő vonalkódot sehogy sem érzékelte a tetővel nem eléggé védett, így folyton vizes szkenner. A problémát többen úgy oldották meg, hogy nemes egyszerűséggel átbújtak a rúd alatt – a csíny nem igazán tűnt fel a rendezőknek, például azért sem, mert akkor éppen nem álltak ott minden kapunál (vagy ha látták is, szemet hunytak fölötte).
Az időjárás meg is csúsztatta a programot, a gyaloglók jó két órával később kezdtek neki a 20 kilométeres távnak a városban, és a Nemzeti Atlétikai Központban is körülbelül egy órával tolódott minden versenyszám. Addig legalább a szurkolók nagy része beérkezett és meg is száradt valamelyest.
A stadion idővel egész szépen megtelt az első nap délelőtti programjaira, ha becsülni kellene, úgy 70 százalékosra (a világbajnokságon általánosságban délelőtt rendezik a selejtezőket és előfutamokat, este villanyfényben a döntőket). Viszont voltak szinte teljesen üres szektorok – nekünk szemközt, azon az oldalon, ahol a futóversenyek célvonala van -, ezekbe nem is lehet jegyet váltani a „mezei” szurkolóknak.
A délelőtti programokra a jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, két szektorba lehet vásárolni prémium jegyeket 6900-ért. Az esti villanyfényes döntőkért már sokkal mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a szurkolóknak: a legolcsóbb tikett is 6900 (az utolsó három napra 8900) forint, de ha jobban szeretnénk látni, kategóriától függően 8900, 13900 vagy 18 900 forint egy jegy (az utolsó három napra még drágább: 12 900, 17 900 és 22 900 forint).
Sok külföldi érkezett, előttünk olaszok, mellettük egy német édesanya szurkolt – valószínűleg – a lányának, aki távolugrásban indult. A közönség lelkes volt, néha akkor is szólt a taps meg a biztatás, amikor csendre lett volna szükség, például a futószámok rajtjánál, ekkor jött a figyelmeztetés, hogy pár pillanatra halkuljunk el.
Ami nagyon zavaró volt, az a gyakran a versenyek alatt is szóló zene, amitől a műsorközlőt sem lehetett mindig érteni. Pedig az információkra nagy szükség lenne, hiszen egy atlétikai versenyt egyébként sem könnyű követni, hiszen sokszor egyszerre párhuzamosan zajlik egy futó-, egy dobó- és egy ugrószám.
Azt mindenesetre mindenki tisztán láthatta, hogy a hétpróbázó Krizsán Xénia nagyot alakít, a 110 gát első futamában másodikként ért célba. A legnagyobb magyar éremesélyest, a kalapácsvető Halász Bencét sajnos nagyon rövid ideig láthattuk, noha ennek örömteli oka volt: a vb-bronzérmes és Eb-második versenyző elsőre túldobta a selejtező szintet (78,13 méterre dobta a 7,26 kilós golyót), úgyhogy mehetett is pihenni a vasárnapi finálére, ami 17.50-kor kezdődik.
Palkovits István, a KARC atlétája viszont pár percre valóban tűzbe hozta a hazai közönséget. A U23-as Európa-bajnok 3000 méteres akadályfutásban a második futamban, többek között az olimpiai és vb-címvédő marokkói Szufian el-Bakkalival indult együtt. Sokáig a középmezőnyben haladt, aztán egy akadálynál összeakadt egy riválisával és elestek. Mire felállt, az élen járók már vagy harminc méterre lehettek tőle. De Palkovits István nem adta fel, sőt: annyira belehúzott, hogy szinte hihetetlen, de fél körrel később már ő vezetett, a közönség hangos biztatása közepette. Sajnos ez a bámulatos vágta elvihette az erejét, a végén már nem bírta az iramváltást és végül 8:29.37 perccel futamában a hetedik helyen végzett, összesítésben pedig a 26. pozícióban zárta a világbajnokságot. A szakmailag hozzáértők talán azt mondják, nem jól taktikázott, laikus szemmel nézve viszont egy bátor és – ha lehet ilyet mondani – őszinte futás volt.
A helyszínre még kicsit visszatérve: szép az új Nemzeti Atlétikai Központ és környéke, de ez valahol el is várható, ha már 250 milliárd forintból húzták fel. Az sok szempontból érezhető, hogy félig ideiglenes: most ugyan 35 ezer férőhelyes, de a vébé után 15 000 főre csökken a kapacitása, a felső szintet ugyanis elbontják. Biztosan erre vezethető vissza, hogy a mosdók és a büfék is konténerben kaptak helyet, a felső lelátók is a mobil lelátókhoz hasonló szerkezetűek. A stadion a visszabontás után a magyar atlétika kiemelt versenyhelyszíne és edzőközpontja lesz, de az ígéretek szerint az utánpótlássport fejlesztésében is hangsúlyos szerepet kap, és a közönség számára is megnyílik majd szabadidős sport céljából.
És még néhány apróság, amelyek ugyan az élményt nem rontották el, de arról árulkodnak, hogy az első napra nem minden állt össze tökéletesen a vébé helyszínén: a műsorfüzetek villámgyorsan elfogytak, valószínűleg keveset tettek ki, a mosdókban nem volt törlőkendő, a büfében capuccino címén hosszúkávét adtak, a rántott húsos szendvicset dél körül már nem lehetett kapni. Két alkalommal kérdeztünk meg önkéntes rendezőt – egyébként nekik hatalmas elismerés, hogy vállalták a feladattot – a szurkolói zónában, merre található mosdó, de a válasz mindkétszer egy teljesen őszintének tűnő “fogalmam sincs” volt (a villamoson is bemondhatnák magyarul és angolul, hol kell leszállni). Jó ötletekből sincs ugyanakkor nincs hiány, ilyenek a vébét teljes napos programnak választó szurkolóknak berendezett pihenők, vagy például egy fotókiállítás hazánk szép tájairól.
