fbpx

FRISS HÍREK

Segítünk, hogy a megfelelő ikerbabakocsit válaszd

- Advertisement -

Az első gyermek érkezése előtt általában minden szülő szembesül azzal a problémával, hogy temérdek olyan holmit kell beszereznie, amelyeknek a létezésére eddig még nem is gondolt. Ezt pedig még tovább nehezíti az is, hogy ezekből a dolgokból rendelkezésre álló bőséges választékban igazán könnyű elveszni.

Nem kivétel ez alól a babakocsi sem, amelynek kiválasztása dupla kihívást jelent, ha valaki ikreket vár. Főként ezért is gondoltunk arra, hogy a mai cikkünket ennek a témának szenteljük, és próbálunk olyan tippeket összegyűjteni, amelyek hasznosak lehetnek a választás során.

Az ikerbabakocsi típusai

Ha megnézed mondjuk a Babakocsi Mánia Tako Imperial Duo ikerbabakocsi kínálatát, akkor láthatod, hogy ezek két fő típusra oszthatók: az egymás mögötti, vagy más néven a tandem, illetve az egymás mellett álló babakocsikra.

Hogy számotokra melyik lesz majd az ideális, az leginkább azon múlik, hogy milyen terepeken fogtok majd közlekedni a picikkel. Abban az esetben, ha viszonylag keskeny járdákon toljátok végig majd a babakocsit, keskenyebb bejáratokon szeretnétek bemenni vele, vagy gyakran használjátok majd a tömegközlekedést, akkor a tandem változatok jelentik a jobb választást.

Amennyiben viszont fontos számotokra, hogy a gyermekek egymás mellett üljenek, vagy a sétáitok közben sokat kell manőverezni, akkor az egymás mellett álló babakocsik jobb megoldásnak bizonyulnak.

Az ikerbabakocsi súlya és méretei

Ahhoz, hogy gond nélkül ki tudjátok vinni majd a babakocsit a lakásból, fontos figyelembe vennetek még a babakocsi szélességét és hosszát is. Érdemes tehát a vásárlás előtt megmérni azokat a helyeket, ahol használni szeretnétek, legyen az akár egy lift, az autó csomagtartója vagy a bejárati ajtó.

Hasonló cikkünk:  I. Gazdasági Kecsup-Est Bod Péter Ákossal

Emellett az sem mindegy, hogy a babakocsi milyen súllyal rendelkezik, hiszen ki és be kell majd pakolni a csomagtartóba, valamint az is előfordulhat, hogy lépcsőn kell majd felvinni. Válasszatok olyat, ami elég könnyű ahhoz, hogy ne csak az apuka, hanem anyuka is meg tudja emelni!

Összecsukás és szétnyitás

A kisgyerekek alapból gyorsan megunják azt, ha valamivel babráltok, akkor gondolj bele, milyen lesz ez két gyerkőccel. Ezért is fontos, hogy az általatok választott ikerbabakocsi gyorsan és hatékonyan csukódjon össze és nyíljon szét. Erről érdemes a vásárlás előtt az interneten gyártói videókat nézni.

Továbbá tanácsos még odafigyelnetek arra is, hogy mennyire körülményes a babahordozó, a kerekek és a tengely leválasztása. Az utóbbi főként azért bír kiemelt jelentőséggel, mert ezáltal csökkenthetitek kissé a keret súlyát, mielőtt felemelnétek.

Megéri-e multifunkciós ikerbabakocsit vásárolni?

Mi válaszunk erre a kérdésre az, hogy igen. Hiába magasabb ugyanis az áruk ezeknek a babakocsiknak, megvan az az előnyük, hogy nem kell külön mózeskosarat és sportrészt vásárolnotok, hanem ezek mindkettőt tartalmazzák. Ennek köszönhetően pedig újszülött kortól egészen kisgyermekkorig nyugodtan használhatóak.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megszűnhet a járóbeteg-ellátás a Honvédkórházban

2025. január 1-jétől már nem lesznek járóbeteg-szakrendelések a Honvédkórházban (Repülőkórházban) - értesült a KecsUP az intézmény jelenlegi és korábbi...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...