Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Hat pontban az Izsáki út gyalogos és kerékpáros közlekedését nehezítő balesetveszélyes problémák

A Boldogasszony térnél elhaladó kerékpár- és gyalogútra két buszvárót helyeztek el. A tervek szerint elterelik a bicikliseket. / Fotó: kecsup.hu

Az Izsáki út átépítése „hivatalosan majd csak jövő tavasszal kerül átadásra, de már most is látható, hogy a beruházás kapcsán átalakított gyalog- és kerékpárút jó néhány helyen rossz tervezői megoldásokat tartalmaz, és balesetveszélyes helyzeteket teremt” – summázza közleményében tapasztalatait a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete. Csokorba is szedték az Izsáki út gyalogos és kerékpáros közlekedését nehezítő problémákat, és az észrevételeiket javaslataikkal együtt az Építési és Közlekedési Minisztérium részére elküldték.

A Petőfi Sándor utca végétől a Vízmű utcáig tartó beruházás több mint egy éve folyik, ahol mintegy 2 kilométer hosszan szélesítették ki 2×2 sávosra az útvonalat, illetve újították fel a már korábban is széles útszakaszokat. Forgalmában az utazók autóval, busszal, motorkerékpárral, gyalogosan, (elektromos) rollerrel, kerékpárral egyszerre vesznek részt.

Ez a város egyik legforgalmasabb útja oktatási intézményekkel, közintézményekkel, vendéglátó egységekkel, munkahelyekkel, számos utca becsatlakozásával. A forgalmasabb részein, a kereszteződésekben, a gyalogátkelőknél, a nagy utasforgalmat lebonyolító autóbuszmegállókban, éppen ezért lenne fontos az akadálymentesített, gyalogos és kerékpáros szempontból is biztonságos infrastruktúra kiépítése, és a különböző járművek részére megfelelő iránysávok kialakítása.

Az 52-es Kecskemét egyik legforgalmasabb útja / Fotó: kecsup.hu

Több olvasói levelet is kaptunk az elmúlt hetekben, igaz, főleg kerékpárosoktól és gyalogosoktól, amikben kérdéseikkel, panaszaikkal, tapasztalataikkal fordultak hozzánk. Olvasónk hívta fel a figyelmünket a gyalogosok és a bringások szemszögéből két súlyos problémára is. A Boldogasszony térnél elhaladó kerékpár- és gyalogútra két buszvárót helyeztek el, így minimálisra szűkítve a buszra várakozók és leszállók között a gyalogos és a kerékpáros forgalom elhaladását. Kérdés, várható-e itt módosítás. Bringás szempontból további gond, hogy nem akadálymentes a Sheraton szállodánál több ponton sem a kerékpárút és az út találkozása, mert a padka túl magas maradt.

A Boldogasszony téri buszmegállóval kapcsolatban megkerestük a kivitelezőt, a Hazai Építőgép Társulás Zrt.-ét, megkeresésünkre azonban nem reagáltak. A következő választ kaptuk viszont az Építési és Közlekedési Minisztériumtól:

a kivitelezés utáni új forgalmi rend még nem lett kialakítva teljesen a kivitelezéssel érintett szakaszon, a forgalomtechnikai jelzések (KRESZ táblák és burkolati jelek) még nem lettek kihelyezve. Ez érinti a Katona József Gimnáziummal szembeni oldalon lévő járdát és kerékpárutat is. A végleges forgalomtechnikai kialakítást követően a jóváhagyott tervek alapján a buszmegállóban csak gyalogos forgalom lesz. A kerékpárforgalom az autóbuszmegálló mögött – a Boldogasszony téren keresztül – gyalog- és kerékpárúton lesz elvezetve a meglévő járda ívkorrekciójával.

A kerékpáros forgalom a Boldogasszony tér városból kifelé lévő, Dózsa György úti sarkánál kerül vissza az elválasztott gyalog- és kerékpárút nyomvonalába.

Többször is jártunk a helyszínen az elmúlt időszakban, de a tervezett munkálatokra utaló jeleket egyelőre azonban még nem láttunk. A minisztérium azt is írta, hogy mivel a kivitelezés még folyamatban van, az Izsáki út Nagykörút és Vízmű utca közötti szakasza teljes szélességben változatlanul munkaterületnek számít.

Hat pontban az Izsáki út gyalogos és kerékpáros közlekedését nehezítő problémák

Bejárták az Izsáki út építés alatt álló szakaszát a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezetének tagjai is, akik a balesetveszélyes és a nem megfelelően kiépített helyeket hat pontban foglalták össze; az észrevételeiket a javaslataikkal együtt pedig az Építési és Közlekedési Minisztérium részére is elküldték. Melyek tehát a kritikus pontok?

Az előírások lehetőség szerint „0” szintű átvezetéseket szorgalmaznak. Különösen a Sheraton hotel előtti kialakítás balesetveszélyes / Fotó: Kecskeméti kerékpárosok Facebook oldala
GAMF megálló / Fotó: Kecskeméti kerékpárosok Facebook oldala
A tervek szerint a parkon át lehetne kerékpárral közlekedni / Fotó: kecsup.hu

Változás itt várható, a minisztérium válaszából ugyanis megtudtuk, hogy a parkon keresztül tervezik elvezetni a kerékpáros forgalmat. A kerékpárosklub felhívta a minisztérium figyelmét viszont arra, vegyék figyelembe azt, hogy ez a kerékpáros részére maximum 10 százalékos kerülőt jelentsen, különben a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem fogják használni, tehát marad a várakozók és gyalogosok és kerékpározók közötti konfliktus.

Sport utcai körforgalom / Fotó: Kecskeméti kerékpárosok Facebook oldala

A Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete Lázár János minisztériumától arra vár választ, hogy a még folyamatban lévő átépítés változtat-e a felsorolt problémákon, és várható-e kerékpáros barát átalakítás a lámparendben. Az Izsáki út építését szerkesztőségünk folyamatosan nyomon követi, ezért a gyalogos és kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos ügyekről még biztosan fogunk hírt adni.

Exit mobile version