„A pia miatt teljes káosz volt már az élet körülöttem. Anyagilag nullán, emberi kapcsolataim romokban. Feltettem a kezem, beismertem, hogy tehetetlen vagyok. Beteg vagyok. Akkor kerestem meg az AA-t” – két, korábban évtizedekig alkoholfüggő kecskeméti férfival beszélgettünk, akiknek életét megváltoztatta, hogy csatlakoztak az Anonim Alkoholisták közösségéhez. Az AA péntektől vasárnapig a Piarista Gimnáziumban rendezi meg regionális találkozóját, körülbelül 5-600 fő részvételével. A találkozó minden érdeklődő és érintett számára teljesen nyitott és anonim.
Kecskemét főtere egy napsugaras őszi délutánon. Két férfi ül mellettem a padon. Norbi negyvenöt éves, Pista hatvan. Az Anonim Alkoholisták tagjai. Barátsággal, bizalommal fogadják az újságírót, és nyíltan, mindenféle szépítés nélkül, összeszedetten válaszolnak a kérdésekre. Pedig a téma igazán megterhelő, fájdalmas számukra: alkohol által tönkretett múltjuk, családjuk és személyiségük széthullása, életük kisiklása. De érződik, el akarják mondani, ami bennük van. Kibeszélni a kudarcokat, a szégyent, a bűntudatot, de egyben üzenni azoknak, akik most vergődnek az ital fogságában: van remény és van kiút.
Norbi
„Kamasz koromban kezdődött az alkoholista pályafutásom. Nyilván akkor még csak hétvégéken ittam, bulikon, de eszembe nem jutott, hogy ebből probléma lehet. Huszonéves koromig úgy voltam vele, hogy ennek most van itt az ideje, most vagyok fiatal. Aztán ha lesz családom, majd leállok vele. Nem így történt.”
Házasságából egy fia született, de feleségével utána gyorsan elváltak útjaik.
„Az ivás miatt. Nem hangzik túl szépen, de mindenféleképpen ki akartam lépni, hogy élhessem azt az életet, amit korábban megszoktam – az alkohollal. Én az a fajta függő voltam, aki nem ivott mindennap, de ha elkezdtem, akkor elkapott a gépszíj, és jó pár napig is benne ragadtam. Voltak józan napjaim, de már akkor arra készültem, csak arra gondoltam, mikor iszok legközelebb.”
Dolgozott, külföldön is egy évig, de igazából sehol nem találta a helyét. Emberi kapcsolatai nagyon megsínylették alkoholizmusát.
„Hosszú távú kapcsolatokra egyáltalán nem volt alkalmas a pia miatt. Több barátnőm könyörgött, hogy hagyjam abba az ivást. Nem hallgattam rájuk. Volt mindenféle problémám, például adósságaim, melyekkel nem akartam szembenézni. Még nem vettem észre, de így utólag visszagondolva folyamatosan romlott az állapotom. Nem láttam, hogy már mennyire benne vagyok, és hogy mekkora a gond.”
Munkahelyét nem vesztette el, csak néha „rezgett a léc”. Jogosítványát viszont többször elvették. Egyszer autóbalesetet is szenvedett, de ekkor sem az alkoholt okolta. Inkább arra fogta, hogy nem volt szerencséje.
Pista
„Én is ilyen bulis hétvégi ivó voltam. Tetszett, mert az alkoholtól bátrabb lettem, feloldotta a gátlásokat, jobban tudtam csajozni, minden akadály elgördült az utamból. És ez nagy önbizalmat adott. Azt sem vettem észre, hogy míg mások egy-két felessel, két-három sörrel eldiszkóztak, én bizony a láda söröket is bevertem. Azt gondoltam, ők nem tudnak inni, én bezzeg igen, ilyen a szervezetem. Most már tudom, ez tévút volt, hatalmas csapda. Áltattam magam, de azt a kérdést soha nem tettem fel magamnak, miért kell mindig több? Az alkohol szép lassan bekebelezett. Utána jó harminc évig nem is eresztett.”
Első, fél évig tartó házasságából egy lánya született. Akkor kicsit visszább tudott venni a piából, és ez adott számára – mint kiderült – egyfajta „hamis biztonságérzetet”: nincs is semmi baj az alkohollal, akkor teszi le, amikor akarja.
Második felesége többször kérte, ne igyon annyit. Akkor már munkából nem haza, hanem a kocsmába vezetett az útja. Pedig otthon neje mellett várták a gyerekek is, ebből a házasságából ugyanis három született.
„Nem igazán tudtam az apjuk lenni. Azt látták csak, hogy apa hazajön, be van rúgva, és vagy kiabál, vagy lefekszik. Főleg a legkisebbnek kellett ezzel gyakran szembesülnie. Ez a házasságom is válással végződött, de még ez sem sarkallt arra, hogy beismerjem legalább magammal szemben, hogy valamit nagyon nem jól csinálok. Az egóm akkor hatalmas volt.”
Második házassága kudarca után teljesen szétesett az élete. Most már semmi és senki nem tartotta vissza, hogy akkor igyon, mikor kedve tartja.
„Kezdődött a tombolás. Ez már azért olyan szintig elment, hogy bizony több munkahelyemről is kirúgtak. Próbáltam azzal fedezni magam, hogy háromszor annyit megcsináltam, mint a többiek. Azt hittem, nem tudják rólam, hogy iszok, pedig hát természetesen mindenki tisztában volt ezzel. Annyira belesüllyedtem a dologba, hogy a piát be is vittem a munkahelyemre. Így tudtam már csak működni. Ittam, mindig többet és többet.”
Norbi
„2011-ben találkoztam először az AA-val. Azt azért éreztem, hogy valami nem klappol, mert nem úgy ittam, mint egy ‘normális’ ember. Addig eljutottam, hogy kérjek segítséget, felkerestem egy addiktológust. De nem azért, hogy abbahagyjam ezt az egészet, hanem egy megtanuljak ‘normálisan’ inni. Ő is AA-tag volt, hosszú ideje tiszta. Próbált rávezetni, hogy ez már alkoholizmus, és tanácsolta, hogy jöjjek el gyűlésre.”
De ekkor nem volt elég erős. Még öt évig nem ismerte be, hogy az ital rabja. Azt tartotta csak alkoholistának, aki ül az utcán, a padon, és vedeli a tablettás bort, vagy mindennap az üveghez nyúl. Ő néha azért tartott rövid szüneteket, ezért nem is sorolta magát az függők közé. Noha azt látta, hogy az AA-tagok megszabadultak az italtól, és jól vannak, ám az üzenet mégsem ért nála célba.
„2016-ban elmentem nyaralni, és elterveztem, hogy mennyi mindent fogok csinálni. Persze nem lett belőle semmi. Az első nap italhoz nyúltam, és a hatodik-hetedik nap raktam le. Az utolsó három nap már nem ettem. Akkor jött végre az, amit úgy szoktunk mondani, hogy feltettem a kezem. Beismertem, hogy tehetetlen vagyok.”
Pista
„A mostani párommal hat éve vagyok együtt. Tudta rólam, hogy alkoholista vagyok, az első férje is az volt, abba halt bele. Azt kérte, csak annyit igyak, hogy tudjak magamról. Én meg nagyon jól tudtam tartani magam részegen. Mindig ezzel nyugtattam magam. Hogy ‘minimalizált alkohollal’ – ez volt a szavajárásom – milyen jól elvagyok. A második liter borral is úgy autóztam, hogy senki meg nem mondta volna, mennyi szesz van bennem. Igaz, hogy mikor kinyitottam az ajtót, kiestem a kocsiból. Jó párszor el is vették a jogosítványom. Ez se tartott vissza. Semmi.”
Fél évig úgy-ahogy tudta tartani a mértéket, a kontrollt. De a szervezete nem felejtett, kikövetelte a korábbi mennyiséget.
2018 decembere volt a mélypont számára. Párjával összevesztek, kocsmából kocsmába esett, haza szinte csak aludni járt. Ekkor már szerette volna abbahagyni az ivást, de képtelen volt rá.
„Kellett a reggeli fél liter húzóra, hogy ne fájjon a nyomor. Január negyedikén visszamentem dolgozni. Másodikán kellett volna. Mondták, hogy már régóta látták, hogy hordom be a piát, váljunk el egymástól. Most már hálás vagyok nekik, mert elindítottak azon az úton, amin most járok. Nem tudom, hogy mentem haza, azt se, hogy mikor. Amikor magamhoz tértem, és tudtam érzékelni a világot, akkor párom leült velem beszélni, hogy most már nagyon kellene csinálni valamit, és mit szólnék hozzá, ha bemennék a kórházba. Mondtam, persze, jól van, csak még itt meg itt van dolgom. Természetesen semmi nem volt ebből igaz, csak meg akartam szerezni a reggeli italt. Esélyem se volt rá, mert a mentő már a ház előtt állt.”
„Katika nővérnek nagyon sokat köszönhetek a Honvéd Kórházban. Általa ismertem meg az AA-t. A kórházban kötelezően jártunk közéjük, és borzasztó kíváncsiság támadt bennem, hogy mi ez. Ám előtte öt napot eltöltöttem a szubintenzíven, ami elég kemény nyomokat hagyott bennem. Hál’Istennek, mert ez nekem nagyon kellett. Ekkor, 2019. január 8-én jött el az érzés, hogy nem kell már az alkohol. Megszűnt a vágy. Azóta egy kortyot sem ittam.”
Norbi
„Végre rájöttem, hogy abba akarom hagyni, hogy nem akarok így élni tovább. Nyilván a pia miatt teljes káosz volt már az élet körülöttem. Anyagilag nullán, emberi kapcsolataim romokban. Feltettem a kezem, beismertem, hogy tehetetlen vagyok. Beteg vagyok. Azt szoktuk mondani az AA-ban, hogy az alkoholistáknak nincs betegségtudata. Nekem ekkor érkezett meg, és ezzel együtt az elhatározás is, hogy változtatni akarok. Akkor kerestem meg újra az AA-t és kezdtek el rendbe jönni a dolgok.”
Pista
„Az első gyűlésemen azt láttam, hogy itt mosolyognak, jól néznek ki az emberek. Mondtam magamban, ezek nem alkoholisták, az ki van zárva! Eltelt egy pár gyűlés, mire megértettem, hogy ők is olyanok, mint én, csak már régóta benne vannak a 12 lépéses programban, és ennek eredményeként tudtak eljutni olyan szintre, amire én még csak vágyhattam.”
Az élmények hatalmas löketet adtak számára, hogy innentől kezdve ezt kell csinálnia. Majdnem két év két hónap alatt ment végig a lépéseken, amelyek beépültek az életébe. Vallja, hogy erre mint alkoholistának hatalmas szüksége van ma is. Emlékezteti arra, honnan indult, és hogy még csak véletlenül se jöjjön olyan sugallat, hogy valamilyen problémát alkohollal kíséreljen megoldani.
„Bátran ki merem jelenteni, hogy igazából itt, az AA-ban vannak a barátok, akik biztos, hogy melléd állnak, ha gondod, bajod van. A kocsmai cimborákból ezerből egyetlen egyet sem tudok mutatni, aki megmaradt. A telefonkönyvem AA-sokkal van tele. Vannak, akik később jöttek a programba, mások régóta benne vannak. A sok beszélgetés magával hozza a baráti kapcsolatokat. Egy gyűlésen szinte családias légkör. Nekem a második otthonom, sőt, az első volt, mikor kikerültem a kórházból, mert nem érdekelt a párom sem, csak az, hogy én meg akarom ismerni az Anonim Alkoholistákat.”
Norbi
„Tényleg nagyon sokat jelent mindannyiunknak ez a közösség. A 12 lépéses program első lépése, hogy beismerjük: tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben. A többi magunkról és a felépülésünkről szól. Ahhoz, hogy gyökeresen megváltozzon az életünk, ezeken végig kell menni, és akkor tudunk alkohol nélkül élni.”
A változás része a jellemhibák legyőzése és a jóvátétel azoknak, akiknek korábban kárt okoztak. Norbi adósságait négy év alatt rendezte, noha előtte megoldhatatlan feladatnak tartotta. Tavaly érettségizett, most újra iskolába jár. Munkahelyén anno segédmunkásként kezdett – mikor még ivott -, nemrég rábízták egy kisebb üzem vezetését.
„Az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, azok is elkezdtek helyreállni. Nem azonnal, ehhez idő kell. A családdal rendbe jöttek a dolgok. Egyedül még a fiammal nem sikerült a jóvátétel. Nagyon kicsi volt, mikor feleségemmel elváltunk. Megkerestem őt is, azt válaszolta, hogy egyelőre még nem tudja, készen áll-e a találkozásra.”
Pista
Amikor bement a kórházba, száz százalékig biztos volt abban, hogy legidősebb lánya szóba sem áll majd vele, mert korábban azt mondta neki, ne hívja fel többet. Aztán az AA-s barátok unszolására csak megtette.
„Kiderült, hogy mint ‘jó alkoholista’, kizárólag arra figyeltem, amire én akartam. Lányom ugyanis csak annyit kért, hogy részegen ne hívjam fel soha. Tehát már akkor sikerült kicsit javítani a kapcsolatunkon. Azóta meg csodálatos.”
Abban a kisvárosban, ahonnan származik, szavai szerint fűnek-fának tartozott. Most már nincs adóssága, a szűk öt év alatt mindet rendezte.
„Sokkal jobban élek, mióta az AA-hoz csatlakoztam, mind emberi kapcsolatok terén, mind mentálisan is, mert ezek a lépések erőt, támaszt adnak. Főleg az utolsó, hogy spirituális ébredést éltünk át, és megpróbáljuk az üzenetet más alkoholistákhoz eljuttatni. Beszélni kell arról, ki hogy változott meg, és főleg megmutatni, hogy van remény, van kiút, csak te kellesz hozzá, mert a bajok forrása benned van. A programmal megismerjük magunkat, és ezáltal be tudunk illeszkedni a világba. Ki merem jelenteni, én bárhol megállom a helyem. Nagyon jó a kapcsolatom mindenkivel és megtaláltam a belső békémet.”
A beszélgetés végén még azt kérdeztem meg a két férfitól, milyen gyakran gondolnak életük sötét szakaszára, és milyen érzéseket kelt bennük? Vádolják-e magukat, eltékozolt éveknek látják-e az alkohol rabságában töltött időszakot?
Norbi
„A múltra nem csukjuk rá az ajtót. Nyilván nekem is volt az elején önvád, meg lelkiismeret-furdalás, bűntudat. A tizenkét lépés arra való, hogy ezeket megdolgozzuk. Aztán ahogy megyünk előre, amit tudunk, igyekszünk jóvátenni. Én nem bánkódok a múlton. Valamiért így kellett történnie.”
Pista
„Igen, azt szoktuk mondani, hogy nem rágódunk a múlton, de nem is zárjuk el magunkat teljesen tőle. Nekem nagyon emlékeznem kell arra, hogy mivel kezdődött, mi okozta a függőségemet és milyen hatással volt rám az alkohol. Napi szinten tennem kell a múlt visszatérése ellen – de könyörgöm, csak ennyi a dolgom.”
Minden érdeklődőt várnak
Október 6. és 8. között Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban huszonharmadik alkalommal rendezik meg a magyarországi közösség regionális találkozóját. Ez minden érdeklődő és érintett számára teljesen nyitott és anonim. Részletek az AA honlapján.
Szomorú világelsőség
A World Population Review térképe alapján a Qubit írta meg nemrég, hogy világelsők vagyunk az alkoholbetegek lakosságarányos számát illetően: a Magyarországon élők 21,2 százaléka alkoholista (a férfiak 36,9, a nők 7,2 százaléka), méghozzá úgy, hogy az adatsorokban a 15 évestől idősebbeket egészen az aggastyánkorig beleszámítják. Ezzel a teljesítménnyel megelőzzük a közhiedelemben nagyivónak tartott nemzetek egész sorát, köztük a briteket, az íreket, a németeket, az olaszokat és a franciákat, de még a második Oroszországot is.
Az Anonim Alkoholisták 12 lépése
- Beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben – hogy életünk irányíthatatlanná vált.
- Eljutottunk arra a hitre, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő helyreállíthatja lelki egészségünket.
- Elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket a saját felfogásunk szerinti Isten gondviselésére bízzuk.
- Félelem nélkül mélyreható erkölcsi leltárt készítettünk magunkról.
- Beismertük Istennek, magunknak és egy embertársunknak hibáink valódi természetét.
- Teljességgel készen álltunk arra, hogy Isten megszabadítson bennünket mindezektől a jellemhibáktól.
- Alázatosan kértük őt hiányosságaink felszámolására.
- Listát készítettünk mindazokról, akiknek valaha kárára voltunk, és hajlandóvá váltunk mindnyájuknak jóvátételt nyújtani.
- Közvetlen jóvátételt nyújtottunk nekik, ahol lehetséges volt, kivéve, ha ez sérelmes lett volna rájuk, vagy másokra nézve.
- Folytattuk a személyes leltár készítését, és haladéktalanul beismertük, amikor hibáztunk.
- Igyekeztünk ima és meditáció útján elmélyíteni tudatos kapcsolatunkat a saját felfogásunk szerinti Istennel, csak azért imádkoztunk, hogy felismerjük velünk kapcsolatos akaratát, és hogy legyen erőnk a teljesítéséhez.
- E lépések eredményeként spirituális ébredést éltünk át, megpróbáltuk ezt az üzenetet alkoholistákhoz eljuttatni, és ezeket az elveket életünk minden dolgában érvényre juttatni.
