fbpx
1 C
Kecskemét
2025. január 30., csütörtök

FRISS HÍREK

Több mint húsz év után lezáródhat a Halasi úti gyilkossági kísérlet ügye, a késelőre hét évet kért az ügyészség

- Advertisement -

Több mint húsz év után, 2022 elején fogták el és vették őrizetbe a késelő férfit, aki még 16 évesen, 2001. április 11-én este egy kecskeméti, Halasi úti társasháznál lévő hulladékgyűjtő konténernél, ölési szándékkal többször is megszúrt egy örömlányt a mellkasán és a nyakán is. A megkéselt nő kiabálni kezdett, mire járókelők siettek a segítségére. K. Istvánnak ekkor sikerült elmenekülnie. A nő a szúrások miatt részben életveszélyes sérüléseket szenvedett, de a támadást túlélte.

A támadó kilétére azt követően derült fény, hogy még 2016 őszén a férfi egy másik büntetőügy vádlottjaként a bírósági tárgyalás napján nyilvános telefonfülkéből bejelentést tett, hogy két csőbombával fel fogja robbantani a törvényszéket.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az elfogott férfira hét év fegyházbüntetést kért különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolt támadóra beismerés esetére. K. István tagadta a bűnösségét, és azt mondta, hogy nem ő késelte meg a nőt 22 évvel ezelőtt.

Hasonló cikkünk:  Szilveszterkor főleg családi-baráti viták miatt kellett intézkedniük a rendőröknek Bács-Kiskunban

24.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Lesz-e 2025-ben nemzetközi repülőnap Kecskeméten?

Több jel - például a repülőbázis új parancsnokának beszéde, a rendezvényen őrzés-védelmi és beléptetési feladatokat ellátó önkéntes katonai tartalékosok...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...