-vélemény-
Lehet-e szexelni és szűznek maradni egyszerre? Nem. Lehet-e fürdeni úgy, hogy közben szárazak maradunk? Legfeljebb a máriapócsi víz nélküli csónakázó tóban. És békét hirdetve arról beszélni, hogy harcot kell indítani a múlt árnyai ellen? Kecskemét polgármestere megtette. De milyen béke és szabadság az (ezekről beszélt folyton „ünnepi” beszédében október 23-án), ahol vörösöknek, zöldeknek és szivárvány színűeknek (a polgármester mondta így politikai riválisait), és egyáltalán bárkinek félnie kell, hogy mikor érkeznek a megfelelő szellemben nevelt gyerekek már felnőtten, és csapnak oda azoknak, akik nem fideszesek?
Mert a polgármester azt találta mondani, hogy ezeknek oda kell csapni, le kell győzni őket, és ebben a szellemben kell igaz magyarokat nevelni a gyerekekből. Értsd: igaz magyar az, aki fideszes. A város első embere, aki elviekben minden kecskeméti vezetője, úgy gondolja, hogy csatáznia kell tízezrekkel, mert nem azt a politikát vallják, mint ő és párttársai. Sőt, velük azonnal ellenséggé is váltak.
„Ezek saját szabadságukat féltik!”
„Ezek saját szabadságukat féltik! Rettegnek a börtöntől” – állapította meg egy idősebb úr az ünnepség után, hazafelé battyogva. Kétségtelenül vannak, akik így vélik. Vagyis úgy, hogy ez a kormány és a helyi kiszolgálói annyi piszkosságot tettek már, és annyi közpénzt juttattak családtagokhoz és rokonokhoz, hogy simán lehet okuk remegni.
A Szemerey-Matolcsy rokonság jól ismert Kecskeméten is, ahol lámpatesteket cserélhetett Orbán Viktor vejének egykori érdekeltsége, és ahova magánegyetemet építhetett Matolcsy György, és az ezt üzemeltető alapítvány felügyelőbizottságában ott ül a város polgármestere is, vaskos tiszteletdíjjal. Persze hatékony igazszágszolgáltatás és európai ügyészség kellene ahhoz, hogy az ország vezetőinek és a helyi hatalmasoknak okuk legyen félni. Addig érezhetik magukat biztonságban és szabadon, amíg ők kormányoznak. Bár Orbán Viktor már erősen gyakorolja a rácsok mögötti életérzést. Október 23-i beszédét is fém kordonok mögött mondta el, és nem ez volt az első ilyen szónoklata.
Közhelyekkel teletűzdelt propagandabeszéd volt
A közepesnél is gyengébben elmondott (felolvasott) polgármesteri beszédnél már csak a tartalma volt szánalmasabb. A szövegíró (legyen az bárki: helyben vagy központilag) vaskosabb mondatokat ír le, ha megnéz néhány epizódot valamelyik sírós-üvöltözős török sorozatból. Bár csöpögős, giccses közhelyekkel így sem bánt szűkösen a tollforgató, de talán mondanivaló is lett volna az ünnepinek szánt, de propagandabeszéddé silányított borzadályban. Szépen cseng a nézzünk egymás szemébe, a kapaszkodjunk össze és a dobbanjon együtt a szívünk hármas, de pont ennyi tartalma van egy átlagos szerelmes zenének is, amelyen ezrek sírnak szakítás után, mert nem jöttek be a magvas tanácsok.
Aztán itt van még az a rész, amely szintén romantikusra sikeredett, és szívhez szólónak tűnhet. Azt mondja, amit a közönség egy része hallani akar, de ettől még nem lesz igaz. Mint például az, hogy a magyarok mindig mindenkor győzedelmeskednek, mert melletünk van az igazság. Szegény mohácsi katonák! Nem elég, hogy egyes krónikások szerint csatarészegen várták a török sereget, de még az igazság sem állt mellettük. És ott vannak a világháborúk is, amelyekben szintén nem volt barátunk az igazság, mert egyikből sem jöttünk ki győztesként. Mondani persze mindent lehet.
Nyugat felől érkezik a veszély
Azt is, hogy Nyugat felől érkezik ránk most a veszély. Akik két hónapja még ugyanilyen színpadokon Szent Istvánt istenítették, hogy csatlakozott a keresztény Európához, most ugyanazok Európa felől vélik látni a vihart. Tiszteletet kívánnak az ’56-os hősőknek, akik a Kelettel, a szovjetekkel küzdöttek meg a szabadságért, most azonban Putyinhoz dörgölőznek és Kelet felől várják a barátokat. Azzal az Oroszországgal barátkozunk, amely megtámadta szomszédunkat és magyarok is meghalnak emiatt, amelynek állami tankönyvében azt tanítják, hogy az ’56-os forradalmárok fasiszták voltak, és, hogy kár volt kivonni a szovjet csapatokat Magyarországról. És ennek az országnak a vezetőjével parolázik a magyar miniszterelnök október 23-a küszöbén. Vagy ennek a képtelenségnek szólt a bemutatott izgágaság, vagy párzási táncot lejtett Orbán Viktor Putyin előtt. De ha a főszerepelő nem is találta neccesnek a helyzetet, a szekunder szégyenérzetről azért szívesen lemondott volna sok néző.
Csakafidesz?
Kecskemétet „minálunk” senki sem szereti jobban. Ezért bármire képesek vagyunk érte – ezzel magyarázta Szemereyné Pataki Klaudia azt, hogy ki kell állni Kecskemét szabadságáért és békéjéért is. Csakhogy mire gondot a szövegíró? A „minálunkba” benne van minden kecskeméti? Mert ha igen, és tehát minden kecskeméti jót akar a városának, akkor miért is kellene bárki ellen végső csapást indítani? Ha pedig ebben csak a fideszesek vannak benne, akkor megint ott tartunk, hogy csakafidesz. Csak a fideszes szereti a városát.
Kampánybeszéddé silányított szónoklat
A Fidesz március 15-ét és a kokárdát már felhasználta korábban politikai céljához (2002-ben Orbán arra kérte híveit, hogy a választásokig hordják a kokárdát – elhasaltak azon a választáson), és elbukott választás után a Fideszt tartotta nemzetnek, amely nem lehet ellenzékben. Ekkor alakultak meg a pöcsök, tudják a polgári öntevékeny csoportok, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy feltüzeljék a nemzetinek mondott oldalt, ébren tartsák a lángot.
Nagyjából a beszéd közepén volt egy dejavu érzesem, amikor Szemereyné arról beszélt, hogy most nem csupán ünnepelni vagyunk itt, hanem erőt gyűjteni ahhoz a feladathoz, amely vár ránk, „mostantól kezdve minden áldott nap” meg kell védeni a szabadságunk és éltetni hőseink forradalmi lángját. És ezen a ponton kerültek egy kalap alá 1956, 1989 és 2010 gonoszai. Bizonyára Rákosistól, Kádárostól, szovjetestől, kommunistástól és Gyurcsányostól a jelen biberachjaival összemosva, akik itt járnak köztünk, és az ellenség helyi szolgái, a múlt árnyai, akiket le kell végleg kaszabolni. Kecskemétiek tízezrei szimpatizálnak azokkal a politikusokkal, akikről Kecskemét polgármestere név nélkül beszélt, kecskemétiek tízezrei ellen indítana tehát végső csapást.
Szóval, amikor előzménye van a nemzeti ünnepek kisajátításának és a gátlástalan ünnepi politikai szövegeknek, már meg sem lepődik az ember, ha október 23-án is azt hallja, hogy a szónok a közelgő választásokról beszél. Fontos döntések lesznek 2024-ben, mondta a polgármester, és ha eddig nem érezte volna ki a hallgató a választási kortesbeszédet a mondatok halmazából (uniós és önkormányzati választás egyszerre lesz jövőre), így a végére az arcába kapta direktben. Akkor ugyanis a szabadság és az elnyomás között döntünk, és láthatóan voltak a tömegben nem kevesen, akik a polgármesteri szándékkal ellentétben nem a Fideszt tartják a szabadság és a béke letéteményesének.
A kecskeméti közönség azonban intelligens közönség volt, nem nevetett fel egyszer sem, nem fütyülte ki a szónokot. És nem azért, mert mindenki egyetértett vele, hanem azért, mert tisztában volt azzal, hogy valakinek meg kell tisztelnie ezt az ünnepet, ha már a polgármester nem tette meg.
Gunity Gábor főszerkesztő
_______________________________________________________________________
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a szerkesztoseg@kecsup.hu címre.
