fbpx

FRISS HÍREK

A MÁV szerint a Szeged-Cegléd vasútvonal felújítása megoldja majd a 13 perces menetidő-növekedést

- Advertisement -

Szeptember közepe óta vágányzár van a Szeged–Cegléd vasútvonalon, hogy főképp a Szeged és Kiskunfélegyháza közötti mintegy hatvan kilométernyi vonalszakaszt javítsák. Ezért vonatpótlózni kell, amelynek első, viszonylag kaotikus napjáról helyszíni beszámolót is készített a Szegeder. A pályafelújítás 13 perces menetidő-többlet miatt vált szükségessé.

A menetidő-többlet nagyrésze Kiskunfélegyháza és Szeged között jött össze, ezért is szükségszerű kifejezetten itt a pálya rendbeszedése – írta a Szegedernek a Közlekedő Tömeg szakmai szervezet. Erre utal az egyesület szerint az, hogy itt tűzték ki a legtöbb „lassújelet” az elmúlt másfél évben.

A lap megkereste a felújítás kapcsán a vasúttársaságot is, akik azt mondták, a jelenlegi munkálatokra a vasúti pálya építésekor is meglévő állapotok – 100 km/h pályasebesség, 21 tonna tengelyterhelés – fenntartása érdekében van szükség. Ennek során sín- és váltócserékre, nagygépes vágányszabályozásra, ágyazatrostálásra, továbbá vasúti átjárók aszfaltburkolatának felújítására lehet számítani.

„Mindezek garantálják a vasúti pálya kiépítési paramétereinek fenntartását, hogy a vonalon ne kelljen sebességkorlátozást bevezetni, ezzel biztosítva a biztonságos és menetrendszerű vonatközlekedést” – írták.

Hasonló cikkünk:  Kevés a magyar vasút kapacitása a szaporodó autó- és akkugyárak forgalmához

A vonalon legutóbb két éve volt teljes vágányzár, de csak Cegléd és Kiskunfélegyháza között. Komolyabb beavatkozás volt még 2003–2006 tájékán: ekkor kiépítettek egy új vágányt Kiskunfélegyháza és Városföld között. 2011-ben pedig a Mercedes-gyár iparvágányát kapcsolták be.

Azonban nem mindig van vágányzár a vonalon, mert például a tehervonatok járhatnak éjszakánként, dízelvontatással. Ez úgy lehetséges, hogy szakaszonként javítják a pályát, mindig egy keveset haladva, ezért is tart két és fél hónapig a művelet, és ezért lehetséges az is, hogy továbbra is járhatott néhány személyvonat Kistelekig.

A vonalon szeptemberben bevezetett módosított menetrend a tervek szerint november 16-ig tart, a MÁV egyelőre nem közölte, hogy ez tartható-e.

A cikket a Szegeder és a KecsUP együttműködésének keretében szemlézzük, a teljes cikket itt olvashatja.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...