Bartlomiej Sienkiewicz, a lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter szerint ahhoz, hogy a közmédia szükséges átalakítása megtörténhessen, felszámolási eljárást kell indítani. Ennek elindítását be is jelentette szerdán egy Twitter-bejegyzésében.
A felszámolási eljárás alá helyezés lehetővé teszi a Lengyel Televízió, a Lengyel Rádió és a PAP hírügynökség korlátolt felelősségű társaságok átalakítását.
„Lengyelország elnökének azon döntése kapcsán, hogy felfüggeszti a közmédia finanszírozását, úgy döntöttem, hogy felszámolási eljárást indítok” – olvasható Sienkiewicz bejegyzésében.
Az intézkedés elejét veszi az alkalmazottak elbocsátásának, amelyre a pénzhiány miatt kerülne sor. Az eljárás bármikor felfüggeszthető – tette hozzá.
Donald Tusk, az új lengyel kormány miniszterelnöke múlt héten azt mondta, az új lengyel költségvetésben egyelőre nem szerepel a közmédia működési támogatása, mert az állami sajtó a jelenlegi állapotában nem érdemli meg, hogy az adófizetők zsebéből finanszírozzák.
A lengyel alkotmánybíróság december közepén előzetes intézkedést adott ki, amelynek értelmében az illetékes miniszternek tartózkodnia kell a közmédiát működtető társaságok felszámolásától. Az intézkedést a testület az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselőinek a közmédiára vonatkozó beadványára reagálva adta ki. Ennek megvitatását a bírói testület január 16-ára tűzte napirendre.
Donald Tusk kormányfő szerda délutáni sajtóértekezletén bejelentette: az államfői vétó miatt kormánya újabb tervezetet készít a médiára vonatkozó kiegészítő költségvetési törvényről, és új médiatörvényt is előkészítenek. A közmédiát a költségvetési tartalékokból fizetik majd, nem pedig államkötvényekből, mint eredetileg tervezték.
Wojciech Surmacz, a PAP leváltott vezérigazgatója még nem írta alá lemondását. Piotr Glinski volt kulturális miniszter kedd este közölte: Surmacz ötszáz külföldi újságíróhoz levelet intézett, melyben leírja, hogy a jelenlegi kormány „törvénytelenül próbálja átvenni a PAP hírügynökséget, terrorizálja a szabad médiát és az újságírókat Lengyelországban”.
Marek Blonski, a Sienkiewicz által kinevezett új vezérigazgató kedd éjjel kiadott nyilatkozatában viszont újságírók terrorizálásával vádolta meg a PiS képviselőit, akik hatáskörük keretében végzett ellenőrzés címén rotációs ügyeleteket tartanak a PAP székházában.
via Telex