Különleges madártani expedíció: hazánkban gyűrűzött kanalasgémeket kerestek Tunéziában

Kivételes élmény és mindig nagy öröm a Kiskunságban vagy a Hortobágyon még fiókaként meggyűrűzött madarakat pár évvel később Afrikában viszontlátni – vallja dr. Pigniczki Csaba ornitológus. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője húsz éve kíséri figyelemmel a kanalasgémek vonulását, ezalatt már több mint 1600 példányt gyűrűzött meg belőlük. Idén pedig nyolcadik alkalommal utazott ki Tunéziába, hogy minél több Európából származó és Észak-Afrikában telelő kanalasgémet és flamingót azonosítson a gyűrűik segítségével. Az egyedülálló expedíció nemzetközi szinten is jelentős eredményeket hozott, hiszen várakozáson felüli mennyiségben sikerült „leolvasni” madarakat. Köztük régi ismerősök is feltűntek, például hazánk legidősebb gyűrűs kanalasgémje, amelyik már a huszadik évét tapossa.

550 és 900 pár közé tehető a kanalasgémek magyarországi állománya. A sekélyebb halastavakat, szikes tavakat és mocsarakat kedvelik, számuk ezért nagymértékben függ az időjárástól, elsősorban a csapadék mennyiségétől. Előfordul, hogy szárazabb években nem is kezdenek fészkelésbe, mert fel tudják mérni, hogy a rossz körülmények miatt nem jutnának elegendő táplálékhoz, hogy etessék a fiókáikat (rosszabb eset, mikor a fészekben lévő utódaikat kénytelenek sorsukra hagyni a szülők, mert aszályosabb időkben magukat is alig tudják ellátni).

A megfigyelések szerint főleg a fiatalabb madarak egyre növekvő számban kísérlik meg az áttelelést a Kárpát-medencében, de döntő többségük jellemzően a Földközi-tenger vidékén tölti a hidegebb hónapokat, kis számban még a Szaharán túli területekre is eljutnak. Vonulásukról az elmúlt húsz év során rengeteg adatot gyűjtött Csaba – főleg a madarak lábára rakott színes gyűrűk segítségével, újabban pedig GPS-nyomkövetők révén. De hogy indult ez az egész?

„Mindig is a vizes élőhelyek és a vízimadarak érdekeltek elsősorban. Középiskolás koromban a Péteri-tóhoz jártam ki (Kiskunfélegyháza és Kistelek között félúton – a szerző), hogy az ottani gémtelep életét meglessem, és figyeljem, milyen irányba repülnek ki a madarak, és próbáltam kitalálni, hogy merre lehet a táplálkozó területük. Emlékszem, ezeket mind fel is írtam egy kis füzetbe” – idézi fel a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) természetvédelmi őrkerület-vezetője.

Gyűrűk és jeladók

Kis ugrás 2003-ba: ekkor csatlakozott Magyarország a Nemzetközi Kanalasgém Munkacsoport gyűrűzési programjához, melynek keretében a résztvevő európai országokban színes gyűrűkkel jelölik meg a madarakat. Húsz évvel ezelőtt ez jelentős előrelépést jelentett az addig alkalmazott fémgyűrűs technikához képest. A fémazonosítókat ugyanis igen nehéz, bizonyos távolságon túl pedig szinte lehetetlen leolvasni, így csak úgy lehet azonosítani egy-egy fémgyűrűs egyedet ilyen nagy madaraknál, ha legyengülve megfoghatóvá válik vagy elpusztul, és véletlenül valaki megtalálja (és akkor még abban is bízni kell, hogy a tetemről szól a természetvédelmi szakembereknek).

A fehér alapon fekete betű- és számkombinációval ellátott gyűrűket sokkal könnyebb egyrészt észrevenni, másrészt leolvasni egy jó teleszkóppal, akár több száz méterről. Ez a módszer azért jobb, mert így nemhogy befogni, de még csak megzavarni sem szükséges a madarakat, azaz sokkal természetbarátabb ez a megoldás a réginél. És hatékonyabb is: egy-egy példányról jóval több adat gyűjthető és így kirajzolódnak a vonulási, költési, és telelési sajátosságai a megfigyelt szárnyasoknak.

A legmodernebb és leghasznosabb eszköz természetesen a GPS-jeladó, amely akár 5-10 percenként pontos helyadatokat közöl viselőjéről, így naprakészen, „online” követhető a madár mozgása. Ilyet is alkalmaznak Magyarországon, 2017-ben – Közép-Európában elsőként – nálunk került nyomkövető egy öreg és két fiatal kanalasgémre, és azóta is minden évben kap néhány egyed.

„A GPS-jeladónak köszönhetően tudjuk, hogy az elmúlt években egy fiatal kanalasgém a Kárpát-medencéből leszállás nélkül elrepült Tunéziába, 1500-1600 kilométeres távolságot megtéve. Jó 40 órát töltött folyamatosan a levegőben” – villant fel Csaba egy érdekes részletet a vonuló madarak páratlan teljesítményéről.

A nyomkövetőre visszakanyarodva: a műszer mindössze 30 grammot nyom, napelemmel működik. Alkalmazásának viszont határt szab az akkumulátor élettartama (pár év) és a jeladó költsége: alsó hangon 880 euróba kerül darabonként, így túl nagy mennyiségben nem tudják felerősíteni a vonuló madarakra.

A színes gyűrűk tehát nem szorultak ki, sőt mivel ezek a jeladókhoz képest fillérekbe kerülnek, és egyre kiterjedtebb az amatőr és hivatásos madármegfigyelők hálózata, nagy mennyiségű hasznos adathoz juttatják a szakembereket.

Kódok mögött a madarak

A fiatalkori élmények mindig sokat jelentenek, Csabának is: a kanalasgémekkel kapcsolatos kutatásait tulajdonképpen az indította el, hogy teleszkóppal sikerült leolvasnia néhány színes gyűrűt és visszajelzést kapott a madarak előéletéről. Talán elsőre ez nem tűnik nagy dolognak, de ha egy-egy megfigyelés mögé oda tudjuk tenni az előzményeket és az egyéb adatokat, akkor kibontakozik egy-egy madár élettörténetének akár több izgalmas részlete is.

Az első általa leolvasott fiatal kanalasokról például kiderült, hogy csak néhány hete keltek ki a tojásból, de máris olyan elmozdulást produkáltak, amire a kezdetekkor még nem számított senki: az izsáki Kolon-tóról az Apaj határában lévő Ürbői-halastavakra vezetett a fiókák első útja, ami 40 kilométeres táv.

Még érdekesebb, amikor az ornitológusok Afrikában „találkoznak” egy jelölést viselő szárnyassal – akár rendszeresen, évről-évre. Van olyan színes gyűrűs egyed, amelyik már száznál is több leolvasási adattal rendelkezik. A sok kanalasgémes adat tudományos igényű feldolgozásából írta Csaba doktori értekezését is pár évvel ezelőtt.

A szakember 2005-ben tette le a gyűrűző vizsgát, azóta 1602 kanalasgémet jelölt meg. A legtöbbet természetesen a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, Apajon vagy a szegedi Fehér-tónál, de a Hortobágyra is rendszeresen ellátogat gyűrűzni. J189, J172 vagy R2 – ilyen néven emlegeti a kanalasgémeket a színes gyűrűiken lévő kódjaik alapján, ami kicsit talán ridegnek tűnhet, de teljesen logikus, ha figyelembe vesszük a szóban forgó madarak hatalmas számát, hiszen az országban már több mint 2800 egyed kapott színes jelölőt.

Elsősorban azokra a példányokra emlékszik „kód szerint” is, amelyekkel többször is találkozott már, vagy a gyűrűzésük valami miatt emlékezetes volt.

Ahogy hazánkban egyre több kanalasgémet jelöltek meg, mind gyakrabban kaptak-kapnak visszajelzést magyar és külföldi madarászoktól is, hol bukkantak fel a csaj-tavi, fehér-tavi vagy hortobágyi madarak (szezonban Csabához naponta több email is érkezik ezügyben). A legtöbb „kanalas” Tunéziáig vonul, de néha feltűnnek a Szaharán túl is, Maliban, Nigerben vagy Nigériában, még ritkábban Nyugat-Afrikában, Szenegálban vagy Mauritánában vagy éppen Kelet-Afrikában, Szudánban (a távolsági „rekorder” 5133 kilométerre repült, Szenegálba).

A GPS-jeladós madarak adatai alapján szépen felrajzolható a kanalasgémek tipikus vonulási útvonala is: a Balkán-félszigetet Split magasságában hagyják el, majd az Adriai-tengert átrepülve Manfredoniánál érik el az olasz csizma sarkát. Egyesek Szicíliában maradnak, de a legtöbbnek Tunéziában és Líbiában ér véget az útja. Itt, a Gabesi-öbölben van a legfontosabb telelőterületük, ugyanis a Földközi-tengeren szinte egyedülálló módon az ár-apály mozgások maximuma közötti különbség elérheti a 2 métert is, és apálykor az egyenetlen mederfenék mélyedéseiben visszamaradó tócsák, és a sekély tenger kitűnő táplálkozási lehetőséget nyújt a rákokra, kisebb halakra vadászó kanalasgémeknek és más vízimadaraknak egyaránt. Az idei expedíció fókuszában is elsősorban a Gabesi-öböl szerepelt.

Felbukkan egy régi-régi ismerős

Csaba idén november végén-december elején már nyolcadik alkalommal utazott ki Tunéziába, hogy szeretett madarait felkutassa és meglesse a telelőhelyükön is. A gyűrűleolvasó expedíciót az Association Tunisienne de la Vie Sauvage nevű tunéziai egyesület szervezte – ők hívták meg Csabát mint specialistát –, az expedíció költségeihez pedig a francia Tour du Valat járult hozzá.

Csaba elsősorban az itthon gyűrűzött kanalasgémeket kereste, de természetesen regisztrálta a Kárpát-medence más országaiból, vagy Olaszországból, Franciaországból érkezett példányokat is. Ezek az adatok is kitűnő alapot nyújtanak ahhoz a jelentős nemzetközi kutatáshoz, amelyben a résztvevő szakemberek – Csabával egyetemben – a kanalasgémek túlélési valószínűségét elemzik statisztikai módszerekkel, és azt nézik meg, hogy az eltérő költőhelyek és az azonos vagy elkülönülő telelőhelyek miként befolyásolják a különböző populációk életesélyeit.

A nem mindennapi expedíció várakozáson felüli, nemzetközi szinten is jelentős eredményekkel zárult: összesen 92 kanalasgémet sikerült beazonosítani teleszkópos megfigyelés vagy teleobjektívvel készült fotók alapján, több mint harmaduk (36 példány) Magyarországon kapott gyűrűt. Közöttük volt egy „régi ismerős” is: az R2-es kóddal rendelkező madarat húsz éve a Biharugrai-halastavaknál gyűrűzték meg, és már többször került Csaba távcsöve elé is a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben lévő Csaj-tónál. Jelenleg ez a példány a legidősebb itthon megjelölt kanalasgém (a világrekordot egy huszonnyolc éves egyed tartja).

A kanalasgémek mellett – szintén a nemzetközi együttműködés keretében – rózsás flamingók gyűrűjére is „vadászott” Csaba és két tunéziai társa, szintén sikerrel: több mint hetvenet regisztrálhattak. Az adatok az olasz, francia, spanyol és algériai ornitológusoknak is biztos nagy örömöt okoznak majd.

És ami abszolút véletlen: Monasztirt elhagyva egy halászsast pillantottak meg egy útszéli villanyoszlopon, miközben zsákmányát fogyasztotta. A madarászok megálltak lefotózni, és ekkor lettek figyelmesek a lábán lévő sárga gyűrűre. Így derült ki, hogy a sas idén kelt ki a tojásból – Finnországban (légvonalban mérve pontosan 3,5 ezer kilométerre). Minden egyes leolvasási adat rendkívül fontos mind kutatási, mind természetvédelmi szempontból.

Néha bezavarnak a katonák és biztonsági erők

Hogyan kell elképzelni egy ilyen madármegfigyelést? Egyáltalán hova szabad és hova érdemes menni, hogy ne céltalanul mozogjanak?

„Előnyt jelent a tervezésnél, hogy a kanalasgémek nagyon területhű madarak, tehát ha van egy olyan telelőhely, amely bevált a számukra, akkor általában oda évről-évre visszajárnak. Legfeljebb akkor váltanak, ha például az aszály miatt kiszárad az adott vizes élőhely” – magyarázza Csaba. Ilyen drámai változás történt a Tunézia északi részén lévő édesvízi víztározókkal, amelyek vészesen leapadtak, helyenként teljesen el is tűnt belőlük a víz.

A természetvédelmi területekre való belépés Tunéziában is engedélyköteles, ezt a tunéziai kollégák intézték az ottani minisztériumnál. Már csak azért is érdemes engedéllyel rendelkezniük, hogy elkerüljék a katonasággal és a biztonsági erőkkel való bonyodalmakat.

„Monasztirnál van egy nagy sólepárló, éppen egy repülőtér szomszédságában. A tunéziai biztonsági erők itt például nem nézik jó szemmel a gátakon álló, a repülőtér irányába távcsövező idegeneket, gondolván, rosszban sántikálnak. Ezért itt mi inkább az autóban ülve, rövid időre megállva fotóztuk a madarakat, és utólag, a képekről azonosítottuk a gyűrűsöket. Keringenek anekdoták, hogy gyanútlanul távcsövező európai madarászokat fél napra bevittek, hogy kihallgassák őket, és nehezen akarták elhinni, hogy tényleg csak a madarak után érdeklődnek…

Egyszer mi is kerültünk meleg helyzetbe. 2014-ben történt, egy tengerparti megfigyelési ponton voltunk Sebkhet Dreiaa mellett. A rádióból hallottuk, hogy a közelben volt valami balhé, összetűzés, de nem foglalkoztunk vele különösebben. Aztán feltűnt egy katonai helikopter, pont a fejünk fölött húzott el, majd nem sokkal később jött két dzsip állig fölfegyverzett katonákkal, hogy igazoltassanak minket.

Mutattuk az engedélyeket, a madarakról készített fényképeket, de még kaptunk keresztkérdéseket is, például, hogy tudjuk-e, hogy hívják az ottani madártani egyesület elnökét. Tudtuk, így végre leeresztették a fegyvereket, mert meggyőződtek arról, hogy teljesen békés szándékkal vagyunk kint, valóban csak a madarakat nézegetjük” – idézi fel Csaba az izgalmas kalandot.

Ilyesfajta szituációkban szerencsére azért ritkán van részük, inkább azon kell taktikázniuk, hogy apály és dagály idején is megfelelő helyen legyenek a megfigyelésekhez. Alacsony vízálláskor a táplálkozóterületekre érdemes koncentrálni, ahogy viszont jön a dagály és emelkedik a tenger szintje, egyre inkább kiszorulnak a madarak a táplálkozóhelyekről, és a kisebb-nagyobb szigeteken, parti homokdűnéken vagy sziksófüves tengerparti mocsarak egy-egy pontján gyűlnek össze nagyobb csapatokban pihenni – ezek az órák különösen alkalmasak a gyűrűk leolvasására.

A tengeren, a parttól távol lévő szigetek megközelítésére Csabáék motorcsónakot béreltek. Az intenzív hullámzás miatt itt a teleszkópos vizsgálódás egyáltalán nem működik, itt már a fényképezőgépeket kell bevetni.

„Amikor gyűrűzzük a kanalasgémeket, akkor még kicsi, nagy hasú, többnyire csupasz és magatehetetlen jószágokról van szó. Mikor aztán kirepülve a szemünk elé kerülnek, már kifejlett, jelentős repülési teljesítményre képes madarak. Nagyon különleges érzés, amikor egy példányon felfedezem a színes gyűrűt, és a kód alapján a legtöbb esetben már a megfigyelés pillanatában is tudom, hogy annak idején melyik kanalasgém-telepen, melyik évben jelöltem meg, esetleg azt is, hogy a később nagyjából merre láttam.

Ha már több adat összegyűlt egy-egy példányról és a megfigyelések több helyszínt és több évszakot is érintenek, akkor ezeknek az egyedeknek az élettörténetébe is betekintést kaphatunk. A sok madár egyedi történetéből végül elkezd összeállni az a kép, hogy mi jellemző a hazai populáció mozgási mintázatára. Olyan, mintha apró mozaikokat illesztenénk össze” – világítja meg Csaba a gyűrűzés, megfigyelés és az adatfeldolgozás szépségét.

Tunéziában is szűkül a madarak élettere

Csaba végül az idei expedíciójának szomorú tanulságairól is szót ejtett.

„Sajnos Tunéziában az utóbbi években már azt láthatjuk, hogy az infrastruktúra fejlődésével a vízimadarak kezdik elveszíteni az eddig háborítatlan partszakaszokat. Sokszor már nem találtuk meg őket a korábbi bevett telelőhelyeken, mert annak közelében betonozott út vagy ipari üzem épült, vagy éppen egy autópálya kivitelezése zajlik.

Tizennégy éve, amikor először utaztam ki Tunéziába, a sfaxi sólepárló környéke kiváló helyszíne volt a megfigyeléseknek. Mára ez a terület elkezdett feliszapolódni, a kanalasgémeknek már nem olyan kedvezőek a körülmények, így csak kisebb számban látogatják. A közép- és nagyfeszültségű áramhálózat is egyre jobban kiépül, akár a vizes élőhelyeken, sekély tengereken keresztül is átívelnek a vezetékek. Ütközés miatt elpusztult vagy megsérült kanalasgémet idén szerencsére nem láttunk, de vezetéknek ütközött törött szárnyú flamingót sajnos igen.

Tapasztalható a turizmus élővilágot zavaró hatása: a kvados, tevés vagy lovas csoportok vezetésekor nincsenek tekintettel arra, hogy éppen a közelben pihennek a madarak. A korábbi években az orvvadászat is aggasztó méreteket öltött, a vándormadarakat egyesek mozgó céltáblának használják” – összegzett a KNPI természetvédelmi őrkerület-vezetője.

Nem kérdés, hogy már nagyon várja a tavaszt, hiszen február második felében már elindulnak az első kanalasgémek vissza, és a leggyorsabbak már február végén itt lehetnek Magyarországon.