Bakancsban, hátizsákkal járni a dzsungelt a Hawaii-szigeteken és magassarkúban tipegni egy monacói kaszinóban – kislány korától ilyen élményekre vágyott a kerekegyházi Ádám Adrienn. És valóra is váltotta álmait, már a világ harminc országába eljutott, és mára az utazás lett az életformája, tapasztalatait, hasznos tippjeit pedig egy könyvben foglalta össze. A Kecsupnak azonban nemcsak kalandjairól és a gyönyörű tájakról, magyarán a csillogó felszínről mesélt, hanem arról is, mennyi munkával és lemondással járt, amíg férjével közösen el tudták érni az anyagi függetlenséget, a szabadságot és azt az életet élhetik, amit elképzeltek maguknak.
„Mindig is egy nagyon tudatos lány voltam, már általános iskolás koromban tudtam, hogy külföldön szeretnék élni, dolgozni, és lehetőleg minél többet utazni. Valahogy nekem ez egyértelmű volt, és eszerint építettem fel az életem” – vág bele történetébe Adrienn. A kerekegyházi családi ház nappalijában ülünk, az asztal terítve a világ különböző részeiről hazahozott képeslapokkal, személyes emlékekkel: London, Párizs, Brüsszel, Milánó, Monaco, Hallstatt, Málta, Mallorca, Németország, Svájc, Egyiptom, Dubai és a legutóbbi nagy utazás: Hawaii (az interjú elkészülte óta Adrienn már megjárta a Maldív-szigeteket is, a cikk megjelenésekor pedig éppen Thaiföldön van).
Mint kiderül, keresztanyja német származású, úgy gyanítja, valahogy emiatt húzta a szíve már kiskorától Németország felé. És talán édesapja példája is lebeghetett szeme előtte, ő ugyanis kint élt nyolc hónapot ugyancsak Németországban, és keresete elég volt egy családi ház megépítésére.
Adrienn idegenforgalmi szakmenedzsernek, utazásszervezőnek tanult a Budapesti Gazdasági Főiskola Kecskemétre kihelyezett képzésén. Majd ahogy tervezte, bele is vágott tervébe, a külföldi munkavállalásba. De azért ez így leírva sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint amilyen valójában volt.
Sírva hívta a férjét, vigye haza
„Először Németországba mentem ki. Találtam állást a férjemnek is, magamnak is, és felmondtunk az akkori munkahelyünkön. Csakhogy Zsoltnak az utolsó pillanatban visszamondták a melót. Így egyedül indultam el, a luxemburgi határ mellé, telekocsival, pontosabban kisbusszal, amelyen egyedül voltam nő. Emlékszem, huszonhárom óra volt az út, úgy éreztem, a világ végére megyünk, hajnali 4-kor én voltam az utolsó, aki kiszállt a kis faluban. Felszolgáló lettem. És bevallom, pár nap múlva sírva hívtam a férjemet, hogy jöjjön értem, mert én ezt nem bírom tovább. Mert az egy dolog, hogy senkit nem ismerek, de nem tudom szebben megfogalmazni, egyszerűen rabszolgaként tartottak.
Délelőtt tíz órától másnap kora reggelig kellett dolgozni, be voltam kamerázva, szóval elég durva volt a helyzet. Mikor közöltem a főnökkel, hogy kész, befejeztem, hazautazok, letérdelt elém, fogta a kezemet és könyörgött, hogy maradjak, mert mit fog ő mondani a vendégeknek, akik egyébként körülrajongtak, hogy miért mentem el? De nem érdekelt. Gyerekkori vágy ide vagy oda, akkor a hátam közepére sem kívántam Németországot.
Hazajöttem, egy darabig hallani sem akartam külföldről, nagyon bezárkóztam. De aztán szerencsére gyorsan fordulat történt, Zsolt Bécsben helyezkedett el, hőszigetelőként dolgozott az építőiparban. Fél évvel múlva én is követtem, és ezután hét évig Ausztriában éltünk. Ez volt a legjobb döntés életemben.”
Az osztrák fővárosban Adrienn au pairként és bébiszitterként dolgozott főállásban. Szerinte ez most is nagyon jó lehetőség a fiataloknak, mert ha au pairként odaköltöznek egy családhoz, nem kell fizetniük a szállást, étkezést, havi 500 eurót tisztán félre tudnak tenni, és közben még nyelvet is lehet tanulni. Nála viszont ez azzal a hátránnyal járt, hogy férjével külön kellett élniük jó másfél évig. Magyarországra havonta egyszer-kétszer tudtak hazajönni hétvégére.
„Volt, hogy bébiszitterként öt helyre jártam. Négy évig pedig egy családnál dolgoztam, nenni, azaz asszisztens voltam. A szülők üzletemberek, magas beosztásban dolgoztak, este kilenc körül értek haza. A kötelességüket csak abban látták, hogy az anyagi biztonságot megteremtsék, a kicsi gyerekeikre már nem jutott idejük, vagy nem szakítottak. Nemcsak a bevásárlásokat intéztem, hanem tanultam a gyerekekkel, programokra, játszótérre vittem őket. Mondhatni, anyjuk helyett anyjuk voltam, volt, hogy éjfélig is maradtam, vagy ott aludtam náluk.
A szülők beiskoláztak, elvégeztem egy pedagógiai asszisztens képzést, ezután minden délután tartottam valamilyen fejlesztő-kreatív foglalkozást. A változatosságra a szülők nagy hangsúlyt helyeztek, mikor egymást követő két napon ugyanarra a játszótérre mentünk, figyelmeztettek, hogy ez így nem megfelelő, többet várnak.
Fegyelmeznem, nevelnem is nekem kellett a gyerekeket. Előfordult, hogy nem fogadtak szót, nem bírtam velük, az anyuka mindezt végignézte, de szó nélkül hagyta. Ilyen szinten nem foglalkoztak a gyerekeikkel, amit ők nyilván meg is szenvedtek. Néha emiatt a haragjuk felém irányult, hogy mondjuk miért én megyek értük az iskolába, vagy ünnepségre, miért nem anya vagy apa, mint más családoknál? Nagyon furcsa szituáció volt. És hiába gondolok mást a gyereknevelésről, nem cselekedhettem a saját belátásom, érzéseim szerint, mert ez nekem a munkahelyem volt, a szülők felé teljesítenem kellett az elvárásaik szerint.”
A tervezett két-három évből végül hét lett, de csak teljesült, amire Adriennék vágytak: összegyűlt annyi megtakarításuk, hogy itthon tudtak vásárolni egy házat, és egyúttal olyan anyagi biztonságra tettek szert, amelyre alapozva nemsokára elkezdhették a saját elképzeléseik és vágyaik szerint alakítani életüket.
„Gyakran sírok örömömben, és megkönnyezem, hogy milyen szép életünk van. De soha nem felejtem el, hogy lentről indultunk, és hogy nagyon megküzdöttünk, megdolgoztunk mindenért, amink van. Azt hiszem, ezért is tudom ennyire értékelni a mostani helyzetünket.”
Egy új fejezet kezdődik
„2022 januárjában történt meg velünk először az, hogy a hazai télből elutaztunk az egzotikus nyárba, egész pontosan a Seychelle-szigetekre, hogy megünnepeljük férjem harmincadik szülinapját. Sétáltunk fürdőruhában a tengerparton, és belegondoltunk, hogy itthon vastag kabátban jár mindenki az utcán. Én nagyon nem szeretem a hideget, nyári lány vagyok. Ekkor jött a gondolat, hogy felmondunk a munkahelyünkön, és tényleg teljesen a saját lábunkra állunk.”
Adrienn elindította a 192 oldalas könyvek című vállalkozását, ezen belül saját könyvei megírásával és marketingjével, eladásával foglalkozik. Három kötet szerzője, a Cute Bunny Titkos Naplója volt az első, ebbe a tinilányok nemcsak a velük történt fontos eseményeket és titkaikat jegyezhetik fel, hanem vannak benne szabadidős ötletek, szórakoztató feladatok, kézműves tevékenységek és mindenféle hasznos tippek, infók. A My 365 days már korosztálytól független, lehet akár határidőnapló, de motivációs napló is, ez is tartalmaz sok érdekességet, feladatot, illusztrációt. A harmadik, 2023-ban megjelent könyv, a Hawaii kalandok címe magáért beszél, de erről még kicsit később.
Mint mondja, férje ezermester, ő bárhol tud munkát vállalni, és vállalkozásának ügyeit Adrienn is rugalmasan tudja intézni akár a világ másik pontjáról is. Anyagi függetlenségüket biztosítja az is, hogy házukat bérbe adják. Egyébként pedig pénzügyek terén nagyon előrelátóak és tudatosak, és csak a tényleg számukra nélkülözhetetlen dolgokra költenek. Nincs például telefon-és tévé előfizetésük, autót se használnak túl gyakran. Megszabnak egy napi kiadás-limitet, és ezt igyekeznek nem is átlépni.
A rendszeres utazások kora két éve köszöntött tehát be a fiatal házaspár életébe. Franciaország, Svájc, Olaszország, San Marino, Szlovénia, Málta – 2022-ben egy nagyobb európai körútjuk során tizenkét országban jártak, összesen pedig már harmincban. De a szám meredeken emelkedik, és emellett vannak helyek, ahova rendszeresen visszatérnek.
„Régebben mindig utazási irodával mentünk, nyaranta egy hétre. Például Egyiptomba, mert az is gyerekkori álmom volt, hogy megnézzük a piramisokat. Most már magunk szervezünk mindent. Igazából még rengeteg ötletem van, úgyhogy mindig van miből választani. Bármilyen furcsa, bakancslistás még Amszterdam, mert ugyan nincs messze, de oda valahogy még nem jutottunk el, pedig régi nagy vágyam ez a város is. És hogy mit adnak lelkileg ezek az utazások? Hihetetlenül jó érzés, amikor saját szememmel láthatom a képekről már jól ismert nevezetességet, az Eiffel-tornyot vagy Hawaiin a vulkánokat. Engem ez hosszú időre feltölt. A leggyönyörűbb hely, ahol eddig jártam, Svájcban a Genfi-tó és Montreux volt, olyan, mint egy álom, de San Marino is fantasztikus hely.”
Platón utazni jó dolog, de az elegáns kaszinózást sem hagyná ki
Aki idáig eljutott a cikkben, azért érzékelheti: Adrienn bevállalós, vagány nő, nem ijed meg a kihívásoktól, a fizikai erőpróbáktól, az esetlegesen kényelmetlenebb körülményektől. Felkel korán, hogy ne a tömegben nézze meg a nevezetességet vagy járja az utcákat, és egész nap kibírja akár egy szendviccsel. Benne van a hosszabb gyalogos és kerékpáros túrákban, és szívesen ül vonatra vagy buszra is.
„Túrázni az esőerdőben, sziklákon, az a kedvenc. Hawaii-on általában helyi kísérővel mentünk, aki jól ismeri a környéket, és meg tud mutatni olyan érdekességeket, amiről egy átlag turista nem olvas. Mondjuk szól, hogy forduljunk le, mert itt egy barlang, ahol lehet fürdeni.
Hawaii-on egyébként mindenki nagy kerekű, magasra felemelt truck-okkal, terepjárókkal közlekedik. Mi gyalogoltunk, egyrészt mert szeretünk is sétálni, másrészt én így sokkal jobban fel tudom fedezni a tájat. De olyan is előfordult, hogy a strandra menet megállt mellettünk egy férfi – lehet, hogy nagyon furának tűntünk járda híján az úton sétálva – és megkérdezte, elvihet-e minket. A Seychelle-szigeteken stoppoltunk is, mert Zsolt egy túrán elköltötte az összes pénzünket, hogy nekem vegyen virággal feldíszített kókuszt, és már a buszjegyre sem tellett. Kitettem a kezem, gyorsan fel is vettek minket, és a platón utazunk, ami szintén nagyon szuper volt. Annyira bejött a stoppolás, hogy utána még ezt többször megismételtük.”
Azt is nevetve emlegeti fel, hogy Hawaiion egy hónapig a dzsungel közepén, a civilizációtól teljesen távol béreltek egy faházat, amelynek a szigetelése elég sok kívánnivalót hagyott maga után – így aztán gyakori vendégeik voltak a gekkók, békák és szúnyogok.
„Nem is értem, az ajtó mellett hatalmas rést hagynak, már arra is gyanakodtam, hogy talán szándékosan. Egy reggel úgy kelt fel a férjem, hogy egy hatalmas csótányféle volt rajta. Majd aztán rárepült a térdemre! Nyilván, aki ebben nőtt fel, azt nem zavarja, bevallom, nekünk azért szokatlan volt, hogy az állatok így beköltöztek a szobába. Néha volt bennem félelem.”
Nem titkolja, a végletek embere: a hátizsákozás, sziklamászás, erdőjárás, platón utazás mellett nagyon szereti a luxust.
„Fantasztikus volt, amikor szépen kiöltözve, magassarkúban tipegtem Monacóban a butikokban és egy kaszinóban. Ruletteztünk. Hogy nyertünk-e? Ezt nem árulom el. Na jó: nyertünk és vesztettünk is.”
Honvágya – az első németországi csalódást leszámítva – soha nem szokott lenni. Ahol van, ott jól érzi magát, és meg sem fordul a fejében, hogy de jó lenne hazamenni.
„Most megmutatnám neked a táskámat. Én ezzel utazok. Ebbe belefér minden szükséges – pedig lány vagyok” – vesz elő egy közepesnél alig nagyobb hátizsákot. Hihetetlenül hangzik, dehát miért füllentene: a három hónapos Hawaii kirándulásra is ebbe csomagolta összes cuccát, és nem hagyta itthon még a laptopját és az útra kiválasztott két könyvet sem.
A földi paradicsom – ahol mégsem élne
Hawaiion volt elég ideje megtapasztalni az ottani emberek életét, mindennapjait, szokásait, és ennek alapján jelenti ki: valóban ez a földi paradicsom. Amelynek ugyanakkor látta az sötétebb oldalait is.
„Hawaii ugye az USA ötvenedik tagállama, dehát nagyon más, hiszen 3 ezer kilométerre van a kontinenstől. A helyiek mondják is gyakran, hogy ez nem Amerika. Nagyon nyugodt hely, eleve kevés a nagyváros, nincs rohanás, a helyiek sokkal egyszerűbb életet élnek. Sokszor láttam hétvégenként, hogy kimennek a tengerpartra, zenélni, játszani, fürdeni vagy csak simán relaxálni.
Mondjuk az fura volt, amit már említettem, hogy gyalogos alig van az utcákon, nagyon sokan autóval, truckkal közlekednek. Mi ellenben sokat sétáltunk, és így tudtuk meg, hogy a szállásunk melletti hatalmas birtok lovakkal, tehenekkel a neves amerikai televíziós műsorvezetőé, Oprah-é (Oprah Winfrey). Ide Hawaiira járnak nyaralni a hollywoodi sztárok, de Honoluluban, a fővárosban a pompa, a gazdagság mellett közvetlenül ott a mélyszegénység. Sokan laknak az utcán, autóban, sátorban. Óriási kontraszt.
Azt tudni kell, hogy nagyon magasak az árak. Amikor kint voltunk, olvastam egy cikket egy férfiról, aki egy hotelban dolgozik, de ettől függetlenül hajléktalan, mert kevesebbet keres, mint amennyiért bérelni tudna egy lakást, egyszerűen nem tudja kifizetni a lakbért. Sok beszélgetésből is kihallottam, hogy ez a drágaság mennyire megnehezíti az őslakosok életét.”
Adriennék három szigetet jártak be, harmincadik születésnapját Oahun ünnepelték, de jártak a Big Island-en is, ahol az öt vulkánból kettő máig működik. Minden nagyon tetszett neki, rengeteg gyümölcsöt és ulut, kenyérgyümölcsöt evett – mégis határozottan nemmel válaszol a kérdésre, élne-e Hawaiin.
„Rengeteg szúnyog van. Engem itthon is imádnak, de ott egyenesen szétcsipkedtek. Nyilván készültünk szúnyogriasztóval, de nem egészséges azt folyton magadra fújni. És nagyon messze, 12 ezer kilométerre van Magyarországtól. Ilyen távolra nem szeretnék elköltözni.”
Svájc (?) viszont szóba jöhet
A három hónap nemcsak utazással és fürdéssel telt a kerekegyházi világutazó számára, egy útikönyvet is írt kalandjaikról. Ebben sztorik mellett tippeket is megoszt klasszikus egyhetes nyaralásokhoz és hosszabb túrákhoz (kezdve a táska bepakolásával), valamint életéről is mesél, hogy átvitt értelemben is milyen hosszú volt az út Hawaiig.
„Számomra is jó volt mindezt átgondolni és összegezni, és arra gondoltam, másnak is érdekes és esetleg motiváló lehet, aki külföldi munkavállalásban vagy világgá menésben gondolkodik, változtatni szeretne az életén, csak mondjuk a pénz eddig visszatartotta. Természetesen egy anyagi alap kell az utazásokhoz, de ez nem a pénzről szól, simán el lehet indulni egy kis összegből, és közben lehet mellé gyűjteni, ha valaki mondjuk tud rugalmasan munkát vállalni.”
És hogy mik az ő terveik? Mint szerepelt, az idei évet egy ázsiai körutazással kezdték (Maldív-szigetek, Thaiföld) ha pedig onnan hazajönnek, a terv szerint Svájc a következő célpont. Adrienn számára eddig az alpesi ország volt az egyedüli, amire azt mondta, hogy szíve szerint nem hagyná el, és egyszer akár elképzelhetőnek tartaná, hogy itt telepedjen le tartósabban. De a kétlakiság is felmerült már opcióként: az év egyik (hidegebb) részében utazni, külföldön dolgozni, nyáron pedig otthon lenni, hiszen Magyarországon van a családjuk, barátaik. Mindenesetre várakozással tekint a jövőbe. „Olyan rövid az élet, használj ki minden lehetőséget (…) Teljesedj ki abban ami Te vagy, ami örömöt okoz neked. Ne lábujjhegyen járj, hanem döngölő léptekkel!” – írta ki mottóként nemrég közösségi oldalára.
