Miért jön Kecskemétre, hazájától 8-9 ezer kilométerre dolgozni egy mianmari baptista lelkész és egy laoszi angoltanár? Milyen emberek, és milyennek látják Magyarországot és Kecskemétet, hogyan tudnak beilleszkedni, tapasztaltak-e ellenséges, rasszista viszonyulást? Van-nal és Southed-del arról is beszélgettünk, mivel töltik szabadidejüket, szoktak-e kirándulni és láttak-e már korábban havat.
Régóta központi téma és borítékolhatóan sokáig még az is lesz a harmadik országbeli – fülöp-szigeteki, indiai, vietnámi, mongol, kirgiz – munkavállalók magyarországi foglalkoztatása. Alkalmas ügy, ürügy az érzelmek felkorbácsolására, politikai üzenetek megfogalmazására, főleg a választási kampányban.
A KecsUp két cikkben részletesen foglalkozik a témával, tényszerűségre törekedve, szakembereket és valódi érintetteket megszólaltatva. Első cikkünkben annak jártunk utána munkaerő-kölcsönzőkkel beszélgetve, hogy a 2023 decemberi törvényi változtatás után Kecskeméten hogyan változott a vendégmunkások száma és helyzete. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hányan vannak az Ázsiából érkezett munkavállalók, miért alkalmazzák őket a cégek, mennyire állja meg a helyét az a sokat hangoztatott szólam, hogy olcsóbban dolgoznak, és ezzel elveszik az itt élők munkalehetőségeit. És vajon mi igaz abból, hogy ha egy cég leépítéssel kénytelen szembenézni, akkor inkább a magyarokat küldik el, és a vendégmunkásokat tartják meg?
Második cikkükben pedig két vendégmunkás történetén keresztül mutatjuk be, miért hagyja el valaki a hazáját és utazik a Föld másik oldalára dolgozni, mit tapasztalnak Magyarországon és milyen terveik vannak.
Puccs, polgárháború, megélhetési nehézségek – volt okuk eljönni
Négyen a Fülöp-szigetekről érkeztek, Van Mianmarból (Burmából), Southed pedig Laoszból. A Kecskemét központjától nem messze lévő társasházi lakás körülbelül egy éve hatójuk otthona, munkaadójuk biztosítja nekik. Egy esztendő azért már nem kevés idő – de ahogy szavaikból kitűnik, még hosszabb távra terveznek, ha nem is feltétlen Magyarországon, de lehetőség szerint Európában.
Mindkét beszélgetőtársunk a világra nyitott férfi, művelt, diplomás férfi, akik most takarítóként dolgoznak Kecskeméten ipari cégeknél.
A mianmari Van lelkipásztorként szolgált szülővárosában a baptista egyháznál. Miután végzett az egyetem földrajz szakán, teológia mesterképzésen folytatta tanulmányait. A 34 éves Southed Bsc (főiskolai) diplomát szerzett régészetből és történelemből, valamint képzőművészetből is angolul, ő később egy főiskola akadémiai igazgatóhelyettese mellett volt állásban, és angoltanárként is dolgozott szülővárosában.
„A puccs előtt szép életem volt otthon, boldog voltam szeretett családommal. Mielőtt úgy döntöttem, hogy Magyarországra jövök, először Thaiföldre mentem, és majdnem egy évig ott maradtam személyes problémák és leginkább hazám politikai helyzete miatt. Senkinek nem volt és még most sem biztonságos ott tartózkodni” – magyarázza Van, miért kényszerült elhagyni Mianmart (korábbi nevén Burmát). Aki követi a nemzetközi híreket, ezen talán nem lepődik meg: Mianmarban 2021 elején a hadsereg puccsal átvette a hatalmat, és az ország egyre mélyebben elmerült a polgárháborúban, 2023 végén intenzív összecsapások voltak a felkelők és a hadsereg között.
Van őszintén bevallja, nem kifejezetten Magyarországra akart jönni, más európai országot nézett ki. De végül aztán jelentkezett itteni munkára, főleg amiatt, hogy Magyarország az Európai Unió része, és Van úgy gondolta, ez segítheti távolabbi céljaiban, „egy lépcsőfok lehet a jobb jövő felé vezető úton”. Nagy kihívás volt számára a váltás 2023 februárjában, de megbecsüli, hogy tartósan itt tud élni és dolgozni. Az is motiválta, hogy így anyagilag tudja támogatni a családját.
„Nagyon nehéz volt a megélhetés, mert az infláció napról napra magasabb lett Laoszban. Szerettem volna jobbá tenni az életemet” – mondja a tavaly márciusban érkező Southed, aki motivációként azt is megemlítette, hogy szeret külföldiekkel élni és dolgozni. Édesanyja legszívesebben nem engedte volna el ilyen messzire, de testvérei gratuláltak, hogy Európába költözik. A munkalehetőségre egyébként a Facebook-on figyelt fel, regisztrált, majd abban a helyzetben találta magát, hogy már gyorsan a vízumot kellett intéznie.
Van egy thaiföldi ügynökségen keresztül jelentkezett kecskeméti állására, mivel akkor már Thaiföldön élt – Mianmarból nem lett volna esélye idejönni dolgozni, ott nincsenek hasonló közvetítők. A thaiföldi ügynökség vette neki a repülőjegyet is, és egyedül indult útnak. Mint megtudtuk, gyermeke egyikőjüknek sincs, így szülőktől, testvérektől, barátoktól búcsúztak el.
Southed véleménye szerint három fő tényező van, ami arra készteti a fejlődő országokban élőket, hogy a hazájuktól távol próbáljanak munkát találni. Az első az Oroszország és Ukrajna között régóta tartó konfliktus, amely miatt egyes országok nagyon drágán tudnak Oroszországból importálni. De önmagában az is baj, hogy sok állam alapvetően behozatalra szorul, mivel rengeteg fajta árut nem tud megtermelni, előállítani. A harmadik tényezőt – véli a laoszi vendégmunkás – a politikai problémák jelentik, mondjuk az egész államot átszövő korrupció.
„Ennek eredményeként sokan nagyon nehezen élnek meg, alacsony fizetést kapnak, és napról napra túl magas inflációval szembesülnek. Végül nincs más választásuk, el kell vándorolniuk olyan országokba, amelyek biztos jövőt és jó életet biztosíthatnak számukra” – mondja Southed.
Magyarországról korábban túl sokat nem tudtak, de Van olvasott a történelmünkről, és az aktuális helyzetről is volt annyi információja, hogy más európai államokkal összehasonlítva „nem igazán jók a feltételek a gazdasági és kormányzati rendszerek szempontjából”.
Szerinte Mianmarban mások is fogják követni az ő példáját, és ha lehetőségük van, Európába, talán éppen Magyarországra jönnek. Southed még nem találkozott honfitársával Kecskeméten, de úgy tudja, Budapesten vannak páran.
Elfogadják, hogy diplomásként takarítanak
Mindketten takarítóként dolgoznak egy nagyobb kecskeméti cégnél, a raktárban: „hétfőtől péntekig a kukába kell gyűjtenem a hulladékot” – folytatja Southed. Nyilvánvaló, hogy ez nem a képzettségüknek, tudásuknak és tapasztalataiknak megfelelő munka, de elfogadják a helyzetet.
„Nem nagyon tetszik, de egyelőre nincs más választásom” – von mérleget a Mianmarból érkezett baptista lelkész. Laoszi lakótársa röviden annyit fűz hozzá, hogy ugyan nem passzol a végzettségéhez a munka, de mindenesetre megfelel neki. Az sem titok, hogy itt jobban keresnek, mint saját országukban, ez volt a fő oka Magyarországra költözésüknek.
„Tetszik a város. Gyönyörű és békés. Az ország is gyönyörű. Rengeteg látnivaló és felfedezésre váró hely van” – dicsér Van. Southednek különösen a közlekedés és az időjárás jön be – elárulta azt is, hogy életében Kecskeméten látott először havat.
Az pedig mindkettőjük véleménye, hogy a magyarok keveset mosolyognak, az ismeretlenekkel pedig nem szívesen állnak szóba. Southed úgy látja, az itteniek nagy hangsúlyt helyeznek a magánéletre, és jobban szeretnek a lakásukban lenni, mint kinn a szabadban. Van úgy érzi, néha gyanakvó szemekkel néznek rá.
A kollégák segítőkészek, a buszon néha csúnya szemmel néznek rájuk
„Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját” – máig emlékezhetünk a magyar kormány által még 2015-ben kitett plakátokra. Az idegenekkel, külföldi vendégmunkásokkal szembeni – sokszor a politikusok által táplált – ellenszenv máig kitapintható a mindennapokban, kíváncsiak voltunk, ebből a két interjúalanyunk mit érzékel. Mint kiderült, Van már tapasztalta a rasszizmus bizonyos jeleit, de szerencsére nem intenzíven.
„Fizikailag nem bántottak, de érzelmileg igen” – jegyzi meg. „Nem akarok konkrétumokat mondani, de például a buszon másképpen bánnak velünk. Lenéznek és úgy kezelnek, mintha semmit sem tudnánk, olyan ’ember, nem kellene itt lenned, milyen ostoba vagy’ nézéssel.”
Southed eddig nem találkozott rasszista vagy durva gesztussal, megnyilvánulással, neki az esett rosszul, amikor egy alkalommal valamilyen ok miatt levontak a fizetéséből, máig nem tudja pontosan, miért.
„Nagyon kedvesek és segítőkészek. Minden nap beszélgetünk” – ezt már a kollégáiról mondta a laoszi angoltanár. Magyarul nem tanulnak, angolul próbálják magukat megértetni, de ez gyakran akadályokba ütközik, kevesen beszélik itthon jól a nyelvet.
A munka mellett hétköznap sok mindenre nem marad idejük, de hétvégenként azért néha kirándulnak. Southed elárulta, különösen szeretnek kimenni a piacra, hogy főzéshez vegyenek alapanyagot. A főzés állandó közös programjuk, akkor sokat tudnak beszélgetni. Néha sétálnak a belvárosban, de étterembe, vendéglátóhelyekre nem ülnek be, mert drágának találják. Szeretnének többet utazni, akár Budapestre, akár a környező országokba, Bécset külön is említik, de igazából csak a hétvégék jöhetnek szóba, azok pedig gyorsan eltelnek.
„Leginkább olvasok és sétálok, kocogok. Többnyire egyedül, de néha barátokkal” – mondja Van.
És hogy mik a távolabbi terveik? Nem szeretnének hazájukba visszatérni, egyértelműen Európában képzelik el ezután az életüket. Hogy aztán Magyarországon maradnak-e, vagy továbbköltöznek nyugatabbra, az még a jövő kérdése.
