Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Jelenetíró pályázatot hirdet középiskolásoknak a rendőrség és a színház

Fotó: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldala

Bántalmazás és internetes csalás témájában várják az írásokat, a beküldött jelenetek legjobbjait ősszel színpadra állítják, mégpedig a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház közös pályázatán.

A rendőr-főkapitányság közösségi oldalán közzétett poszt szerint a benyújtott pályázat legfeljebb két darab, egyenként maximum nyolc oldalas jelenet lehet. Ha a pályázó két jelenetet nyújt be, azoknak témájukban különbözniük kell. A történetben legfeljebb négy karakter szerepelhet, a jelenetnek önmagában értelmezhetőnek, színpadon megvalósíthatónak kell lennie.

A pályaművek beküldési határideje: június 22. éjfél. A jeleneteket a crash@kecskemetinemzeti.hu címre várják. A levélben fel kell tüntetni a pályázó teljes nevét, életkorát és telefonszámát.

A legjobb jelenetek beküldőire értékes tárgynyeremények várnak, továbbá egy mentorprogramban is részt vehetnek, amely során figyelemmel kísérhetik, hogyan kerül az általuk írt jelenet a kamaraszínház színpadára.

A nyertes pályaművek alkotóit szeptember elsején értesítik.

Exit mobile version