21 C
Kecskemét
2025. május 30., péntek

FRISS HÍREK

Videó – Az első Diákszínházi Napon mutathatták be a kecskeméti színjátszók tehetségüket

- Advertisement -

Színjátszó diákok foglalták el az Ifjúsági Otthon udvarát április 13-án délelőtt, hogy egy kis bemelegítés után részt vegyenek az első Diákszínházi Napon.

Rácz Annamária csoportvezető-rendező, a Diákszínházi Nap egyik szervezője elmondta, hogy a tavaszi fesztivál programjaiban tovább él a múltban nagy sikerrel futó Fringe összművészeti fesztiválon megszokott programok egy része, így a tánc, divatbemutató, képzőművészet. A kecskeméti színjátszók azonban idén Budapestre jelentkeztek, ugyanis ott tartják meg a regionális diákszínjátszó találkozót.

A Diákszínházi Napot arra találták ki, hogy a színjátszók egyrészt bemelegítsenek különböző tréningek során a nyáron megrendezésre kerülő PASZT-ra (Parádi Színjátszó Tábor), valamint az este megtartott előadásokkal a kecskeméti közönség előtt is bemutatkozhassanak. A Kiskatonások színjátszó csoport, a Kadásokk Színjátszókör és az Ifjú Morbid Színpad pedig ezt meg is tették, nagy sikerrel.

Hasonló cikkünk:  Támogatta a közgyűlés az új kecskeméti rendőrkapitány kinevezését

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Pénteken érkeznek a cseh gyártmányú Égi Rókák a kecskeméti repülőbázisra

Magyarország 12 példányt szerez be a cseh Aero Vodochody gyár L-39 Skyfox harcászati kiképzőrepülőgépből, információink szerint pénteken fogadja az...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...