2024. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján adják majd át a Nemzeti Összetartozás Hídját – írja a Zempléni Kalandpark egy Facebook-posztban. Az átadóünnepség zártkörű lesz, mindenki más 6-ától veheti igénybe a nagyjából 4 milliárd 98 millió forint támogatásból megvalósult építményt – 5000 forintért.
A posztból kiderül, hogy a sátoraljaújhelyi és a sárospataki lakosok számára az ünnepség másnapján ingyenesen lesz kipróbálható a híd, lakcímkártya felmutatása ellenében.
A függőhíd majdnem rekorder: nagyjából 80 méter magas és 700 méter hosszú. Azért nem lett világrekord, mert időközben a csehek két év alatt, nagyjából 3 milliárd forintból felépítették a Sky Bridge 721-et, azaz egy 120 centi széles, 721 méter hosszú függőhidat, amin egyszerre akár ötszáz ember is áthaladhat egy völgy felett.
A helyi polgármester évente nagyjából félmillió vendégre számít, de a beruházásnak a helyiek közül sokan nem örülnek – írta a Népszava. A Szárhegy, Májuskút, Szőlő és más, a tervezett híd alatt lévő utcák közel harminc lakója perközösséget is alakított, szerintük ugyanis a hatóságok az engedélyezésnél nem vették figyelembe, hogy egy házakkal teli völgy fölé épül a függőhíd, ráadásul a terület egy része a Natura 2000-es természetvédelmi programmal védett. A közigazgatási bíróság viszont elutasította a lakók keresetét, azzal érvelve, hogy a többségi települési érdek felülírja az ő kisebbségi álláspontjukat.
via 444.hu