Iratkozz fel napi hírlevelünkre, hogy a legértesültebbek közé kerülj Kecskeméten!

Lengyelországgal szemben lezárták a jogállamisági eljárást, Magyarország egyedül maradt

- Advertisement -

„Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata” – jelentette be az Európai Bizottság szerdán, ezért lezárja az európai uniós szerződés 7. cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben.

Lengyelország jogalkotási és nem jogalkotási intézkedések sorozatát indította el az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatosan – áll a brüsszeli közleményben. Varsó elismerte az uniós jog elsőbbségét a nemzeti jogszabályokkal szemben, elkötelezett az Európai Unió Bírósága és a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtása mellett, és elismeri a bírói függetlenséget.

Az általános uniós ügyekkel foglalkozó, május 21-i miniszteri találkozón Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős biztos tájékoztatta a tagországok képviselőit az Európai Bizottság értékeléséről. A tagállamok elismerték az új lengyel kormány által a fennálló aggodalmak kezelése érdekében már megtett erőfeszítéseket – áll a közleményben.

Az uniós szerződés hetes cikke olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső esetben akár az érintett tagállam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat az összes többi tagország egyhangú támogatása esetén.

A Lengyelországgal szembeni jogállamisági eljárás vitájában valamennyi tagállam képviselője felszólalt, egyedül Bóka János hangoztatott fenntartásokat az Orbán-kormány nevében. Az olaszoktól a finnekig, mindenki üdvözölte a brüsszeli döntést.

via Népszava

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Visszaáll a régi forgalmi rend az ÉZI-nél lévő kereszteződésnél

Az 52-es főút ideiglenes forgalomtereléseinek megszüntetését követően július 1-jén, hétfőn az önkormányzattal egyeztetett módon visszaáll Kecskeméten az Ipoly utca...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version