fbpx
28.5 C
Kecskemét
2024. június 22., szombat

FRISS HÍREK

A Fidesz kormány által létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal már annyira független, hogy a kormánynak semmi köze hozzá

- Advertisement -

A Szuverenitásvédelmi Hivatal áprilisban kereste meg a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét, hogy adjanak olyan információkat ügyvédekről, akik valamilyen módon sérthetik az ország szuverenitását. Tóth Bertalan szocialista képviselő az igazságügyi miniszternél érdeklődött, hogy milyen alapon igyekszik a hivatal bárkit törvénysértő megállapodás megkötésére bírni.

Az ügyvédségnek ügyfeleik képviseletét mindenekelőtt az Alaptörvény és az abból eredő jogszabályok megtartásával és az abban foglalt intézmények védelmével kell ellátnia – érvelt Lánczi Tamás abban a levélben, amiben elküldte az együttműködés általa elvárt formáit a kamarának.

Havasi Dezső, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint a levélben leírtak összeegyeztethetetlenek az ügyvédi tevékenységről szóló törvényben foglaltakkal – amit válaszlevélben meg is írt a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének. Az együttműködés lényege abban állt volna, hogy a kamarának ügyvédekről kellett volna tájékoztatást adnia.

Hasonló cikkünk:  A kormány 16 milliárd forinttal támogatott volna meg egy autóalkatrész-gyár építést, az Európai Bizottság viszont nemet mondott

Tóth Bertalan szerint a történtek sokakban kifejezetten rossz emlékeket idézhetnek fel, ezért Tuzson Bencét arról kérdezte :

  • Milyen alapon igyekszik a Szuverenitásvédelmi Hivatal bárkit törvénysértő megállapodás megkötésére bírni?
  • Milyen formában várt el együttműködést egészen pontosan a Hivatal a Magyar Ügyvédi Kamarától?
  • Kiket kerestek még meg hasonló együttműködési megállapodás céljából?

A Fidesz-kormány nem válaszolt érdemben, mivel a Fidesz-kormány által létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal annyira független. Répássy Róbert államtitkár közölte, hogy a független, autonóm államigazgatási szerv tevékenységével kapcsolatos kérdések megválaszolása nem tartozik a kormány tagjának feladat- és hatáskörébe.

via 24.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Visszaáll a régi forgalmi rend az ÉZI-nél lévő kereszteződésnél

Az 52-es főút ideiglenes forgalomtereléseinek megszüntetését követően július 1-jén, hétfőn az önkormányzattal egyeztetett módon visszaáll Kecskeméten az Ipoly utca...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...