fbpx

FRISS HÍREK

A Minisztérium szerint hétfőre minden irányban átjárható lesz a kritikus Izsáki úti csomópont

- Advertisement -

Csütörtökön beszámoltunk róla, hogy az Izsáki út legforgalmasabb kereszteződésében, a Vízmű utca felőli közlekedési lámpa előtt egy körülbelül 10 méteres szakaszt lezártak, valamint a kényelmes bekanyarodás érdekében a sávot is szűkebbre szabták. Az Építési és Közlekedési Minisztérium megkeresésünkre pénteken elmondta: hétfőre várhatóan minden irányban átjárható lesz a csomópont, és állandósítják az említett sáv hátrébb tolt felállási vonalát.

„Az 52. sz. főút Nagykörút és Vízmű utca közötti szakaszának kivitelezési munkái hamarosan befejeződnek. Az Izsáki út, Vízmű utca és Könyves Kálmán Körút csomópontjában jelenleg és a következő napokban a végleges forgalomtechnika jelzések kialakítását, azaz a burkolati jelek festését, valamint a jelzőtáblák elhelyezését végzi a Vállalkozó” – kezdték válaszukat.

Csütörtöki cikkünkben közöltük, hogy a Vízmű utcáról önállóan balra kanyarodó sáv felállási vonalát ideiglenesen hátrébb helyezték, hogy kényelmesen be lehessen fordulni az Izsáki útról. Erről akkor – a logika mentén – azt feltételeztük, hogy ideiglenes, biztosan nem végleges változtatás – az Építési és Közlekedési Minisztérium azonban ezt nem így gondolja:

„a csomópont Vízmű utcai ágán a közlekedésbiztonság érdekében úgy kerül kialakításra a forgalmi rend, hogy az önállóan balra kanyarodó sáv felállási vonala a jelzőlámpától távolabbra kerül, mint a mellette lévő egyenes-balra és jobbra forgalmi sávé, így biztosítva az Izsáki útról a Vízmű utcára jobbra kanyarodó, nagyobb tengelytávú, hosszabb gépjárművek (autóbuszok, tehergépjárművek) biztonságos, korlátozások nélküli befordulásának lehetőségét”.

„A forgalmi rend előzők szerinti kialakítását, valamint a jelzőlámpás irányítás programozását követően, várhatóan 2024. június 17-én (hétfőn) az Izsáki útról jobbra, a Vízmű utcára kanyarodó sáv korlátozása megszűnik, valamint az M5 autópálya irányából érkezők is bekanyarodhatnak balra a Vízmű utcába, a csomópont ezáltal valamennyi irányban átjárható lesz. Mindemellett a Hírös (Hullám) Étterem előtt kialakított ideiglenes autóbusz megálló megszűnik és ezzel egy időben az utazóközönség részére megnyitásra kerül közvetlenül a csomópont után, az eredeti helyén felújított autóbusz-megállóhely” – tették hozzá.

Hasonló cikkünk:  Mindnyájunknak el kell menni?

A korábban remekül működő kiegészítő zöld jelzést – amely az Izsáki útról a Vízmű utcába való befordulást biztosította akkor, amikor egyébként egyenesen és balra nem lehetett haladni – már eltávolították. Feltehetően így erről a bevált módszerről lemondhatunk, ez pedig melegágya lehet a dugóknak.

Fotó: KecsUP

Az Építési és Közlekedési Minisztérium levelét azzal zárta, hogy az 52. sz. főút Nagykörút és Vízmű utca közötti szakaszán továbbra is zajlanak munkavégzések, ezért még mindig 30 km/órás sebességkorlátozás van érvényben.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...