A választás napja egy újságírónak általában húzós. Nekem is az volt tegnap, de ez nem panasz, sok más kollégám is lenyomott egy jó 16-18 órás műszakot. Kelés 4.45-kor, hogy magamhoz térjek, és elcsípjem az első szavazót, aztán fotózás a szavazóköröknél, rohangálás a városban, a részvételi adatok figyelemmel kísérése, a hírfolyam rendszeres frissítgetése, képek feltöltése, este az eredmények követése, feldolgozása, gyorselemzése. Valamikor éjjel fél 3-kor dőltem ki. Egyszóval izgalmas dolog, van benne kihívás, annak ellenére, hogy valamennyi rutint már összeszedtem az évek alatt. De azért kellően ki is zsigereli az embert.
A mostani választás viszont ráébresztett arra, ami eddig nem tudatosult kellően bennem: azazhogy milyen hosszú ez a vasárnap a szavazatszámlálóknak is. Hiszen ők is kelnek hajnalban, és biztos vagyok benne, hogy este 11-éjfél előtt ők sem kerülnek ágyba.
És noha munkájuk esetleg elsőre nem tűnhet bonyolultnak, egy csomó mindenre kell figyelniük, hogy rendben legyen, és zökkenőmentesen, szabályosan menjen le a voksolás. Arról nem beszélve, hogy felelősség is van a vállukon.
Négy szavazókörbe mentem el a nap során, és örömteli tapasztalatom volt, hogy segítőkészen, kedvesen fogadtak mint újságírót-fotóst és abszolút nem gátolták a munkámat, sőt, még amiben tudtak, kedveztek is – például úgy borították ki az urnát, ahogy kértem. Fura ezt így megemlíteni, hiszen ez a hozzáállás lenne a normális, ha közügyekről, közéleti dolgokról tudósít a média munkatársa, és ezzel a munkáját végzi – mégis, jónéhányszor kellett már dolgoznom elutasító-ellenséges hangulatban (nyilván ez sem gátol meg, csakhát méreg).
Este 7-re, urnanyitásra egy belvárosi szavazókört vettem célba. Félórával számoltam, egy és háromnegyed óra lett belőle. Volt munka bőven a fel nem használt szavazólapok összeszámolásával, a névjegyzék egyeztetésével és a többivel. Mindent addig kell számolni, amíg két számolás eredménye nem lesz egyező. Csakhogy mindezt már akkor, amikor a bizottsági tagok már körülbelül 14 órája vannak talpon. Ekkor kell csak igazán koncentrálni, hogy ne essen hiba, minden jól ki legyen töltve, a végén minden szám stimmeljen, de azért haladjanak is.
Látható volt, hogy már feszültek és fáradtak voltak. És még egy újságíró is ott lábatlankodott 🙂 Ennek ellenére elbeszélgettünk, megkínáltak vízzel, szendviccsel, kávéval is (csak a vizet fogadtam el). És az volt a legjobb, amikor az egyik hölgy felbukkant egy dobozzal, és megkérdezte: „Csokit?”
Na, ez volt az újságíró (legnagyobb) öröme a választás napján 😊
(innen is hálás köszönet nekik!)
——————————
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a szerkesztoseg@kecsup.hu címre.
