fbpx

FRISS HÍREK

Balog Zoltán szerint K. Endre ártatlan, aki rossz módszerekkel küzd az igazáért

- Advertisement -

Balog Zoltán református püspök interjút adott a kegyelmi ügyről a 777 keresztény egyházi blognak. A blog közösségi oldalaira feltöltött felvételek alapján az interjút Martí Zoltán, az MTVA Online Igazgatóság vezetője készítette. Balog látványosan kerülte a kegyelmi ügy kirobbanása után a sajtót, mint mondta: „Sokszor nehéz volt arra várni, hogy végre a saját hangomon meg tudjak szólalni.”

A püspök elmondása szerint K. Endre felesége kereste meg őt, ezután próbált segíteni. Balog az irodájában találkozott K. Endrével, aki ekkor háziőrizetben volt, mégis elment a megbeszélésre. Balog hozzátette, hogy ő kereste meg Novák Katalint: „azt kértem tőle, hogy szerintem ebben az ügyben érdemes lenne ilyen döntést hozni.”

Balog szerint K. Endre alapvetően továbbra is ártatlan, bár hozzátette, hogy nem tudta megítélni, hogy mindent jól csinált-e pedagógusként K. Endre. Amikor K. Endre le akart fizetni egy tanút, akkor is az történt, hogy K. Endre „láthatóan az igazáért küzdött” – tette hozzá a püspök. Szerinte K. Endre ártatlanságában az erősítette meg őt, hogy K. Endre leleplezett egy bűncselekményt.

Balog Zoltán a felelőssége firtatására azt mondta, hogy „hát azt én is megkérdezem magamtól.” Úgy gondolja, hogy „bűnt nem követett el, kegyelmet kért”, amiből „senkinek nem származott hátránya addig”, amíg nem derült ki. Balog szerint az elszenvedő bicskei gyerekeket ez a kegyelem „nem érintette, hiszen túlvoltunk a történeten.”

Azt, hogy bár a botrány után lemondott lelkészi zsinatként, de püspök maradt úgy magyarázta, hogy a lelkészi zsinati elnök politikai szerepkör, a püspöki pedig egyházi. Hogy először miért nem mondott le, arra azt mondta, hogy elsőre „megzavarta”, hogy mennyire kiállt mellette a közössége. Balog szerint azonban akik a lemondását akarták, azok is politikai okokból akarták, nem a gyerekek miatt.

Hasonló cikkünk:  Kecskeméti házaspár is részt vett a világrekorddal záruló 27 órás Nemzetközi Fitness Maratonon

„A kereszténység lényegéhez tartozik, hogy különbséget tudunk tenni a bűnbe esett” egyházi tagok és Isten között, vagyis Balog úgy látja, hogy a református egyház úgynevezett „széle” kritizálja már csak őt, sokan viszont „vele együtt akarnak tanulni”. Szerinte a református egységnek viszont az ő személye nem lett akadálya. Hozzátette, nagyon bántja, ha kárt okozott a Fidesznek, de nem akar a politikával foglalkozni.

A református egyházban a dunamelléki a második legnagyobb egyházkerület budapesti székhellyel, így az itteni püspöki tisztség erős vezetői poszt. Vagyis ennek vezetésével Balognál ugyanúgy hatalmas befolyás maradt. A református egyház egy része szerint ez a mostani zsinati döntéssel sem változik: Balognak addig befolyása marad az egyházban, amíg püspök.

via Telex

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...