fbpx

FRISS HÍREK

Idén is díjazták a színház legjobbjait (galériával)

- Advertisement -

Június 7-én a mára hagyománnyá vált Együtt a művészetért! Díjátadó Gála keretében adták át a 2023/24-es évad legjobbjainak járó díjakat a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban.

A jubileumi 15. gálaműsort Szente Vajk, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház főrendezője állította össze, és ezúttal is Märcz Fruzsina és Járai Máté színművészek vállalták magukra a műsorvezető szerepét a rendezvényen – tudtuk meg a színháztól.

A Meseautó fülbemászó dalai, az Egy a párna és az Új élet vár ezúttal is felpezsdítették a hangulatot, előbbit Járai Máté, Kovács Gyopár, valamint Venczli Zóra, utóbbit Kovács Gyopár és Venczli Zóra előadásában láthatta a közönség a színház énekkari művészeivel és balett-tagozatával kiegészülve. Már a következő évad ígéretes bemutatóiból is kapott egy kis ízelítőt, aki ellátogatott a gálára: a Leányvásár című operettből a Kettecskén hangzott el Bori Réka és Orth Péter előadásában, illetve A trón című musicalt Koltai-Nagy Balázs harangozta be az Ébredj, tavasszal. A teljes 2024/25-ös évadot ezt követően Szente Vajk ismertette.

Hasonló cikkünk:  A Fidesz kampánymondatát adta új melléklete címének a Kecskeméti Lapok Kft. kiadványa

Fotó: Benkő Emese

Az est legjobban várt pillanatai, azaz a díjazás előtt önálló produkciók is színesítették az eseményt: a The virgin mary és a Ride the chariot című dallal az énekkar állt színpadra, Szabó Dorottya az Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem című Cserháti-slágerrel, Járai Máté pedig a Gyere te nímanddal szórakoztatta a nézőket. Arról, hogy az elismerések kikhez kerültek, természetesen ismét a közönség döntött.

A 2023/24-es évad díjazottjai:

  • Legjobb női epizodista: Sára Bernadette
  • Legjobb férfi epizodista: Kovács Lehel
  • Az évad énekkari művésze: Schupp Gabriella
  • Az évad zenekari művésze: Kovács Mihály
  • Legjobb női táncművész: Gömöri Lara
  • Legjobb férfi táncművész: Pavleszek László
  • Legjobb kisszínházi előadás: Három nővér
  • Legjobb női főszereplő: Szabó Dorottya
  • Legjobb férfi főszereplő: Koltai-Nagy Balázs
  • A város kedvence: Járai Máté
  • Legjobb nagyszínházi előadás: Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...