fbpx

FRISS HÍREK

Megvan a nyár harmadik KTE-igazolása, Zalaegerszegről érkezett a fiatal középpályás

- Advertisement -

A Kecskeméti TE kivásárolta szerződéséből a 21 éves Kovács Barnabást, aki 2023-ban a ZTE együttesével a MOL Magyar Kupát is megnyerte. Megszokhattuk, hogy a hazai labdarúgás világában nem nyilvánosak az átigazolási árak, a nemzetközileg leghitelesebb forrásnak tekinthető Transfermarkt azonban a középpályás piaci értékét 200 ezer euróra taksálja – megközelítőleg ennyit fizethetett érte a kecskeméti klub.

Kovács Barnabás felnőtt pályafutását a 2018/19-es szezonban Dunaújvárosban kezdte az NB III-ban, ekkor figyelt fel rá a Zalaegerszeg. A zalaiaknál az első idényében 15 mérkőzésen kapta meg a bizalmat, majd a 2021/22-es szezonban szomszédunkban, Tiszakécskén játszott kölcsönben. Ezt követően visszatért a ZTE-hez, ahol az elmúlt két évben 36 alkalommal lépett pályára, 5 gólpasszt osztott ki, 2023-ban pedig a MOL Magyar Kupát is a magasba emelhette.

Fotó: Kecskeméti TE

„A váltás lehetősége már a bajnokság végén felvetődött, a KTE éreztette velem, hogy meg akar szerezni, amin a több játéklehetőség érdekében el is gondolkodtam természetesen a menedzseremmel és a családommal. Úgy érzem, hogy ez volt a jó döntés. Mindig lépésről lépésre haladok, így vagyok ezzel most is. A csapattal természetesen szeretném elérni az elvárt célt, segíteni leginkább gólokkal és gólpasszokkal tudok a magam részéről ebben, ezen leszek”

– mondta Kovács Barnabás a klub honlapján. Hozzátette, hogy a KTE projektje nagyon szimpatikus volt számára, és mindezt úgy vázolta fel neki a vezetőség és a vezetőedző, hogy abban őt képzelték el, ez volt a döntő érv a klubváltás során.

Hasonló cikkünk:  Egyre többen helyezkednek el az IT szektorban Kecskeméten

A labdarúgó Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott egyébként kedden esett túl az első edzésén a bajorországi Weiler im Allgäuban, amin természetesen a KTE játékosa, Horváth Krisztofer is részt vett. A támadó kitűnő teljesítményével számos klub érdeklődését kivívta, azonban még a jövő zenéje, hogy a következő szezont hol kezdi majd meg. Nemzeti válogatottunk először a pénteki Németország-Skócia nyitómeccs másnapján, szombaton 15 órakor lép pályára Svájc ellen a kölni RheinEnergieStadionban.

Fotó: MLSZ
- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...