„A gyerekek a sport szeretetéért játsszanak!” – interjú Vercz Tamással, az SG Kecskemét Futsal ügyvezető elnökével

A 2023-2024-es idényben elért bravúros 2. helyről, a kecskeméti futsal múltjáról, jelenéről és jövőjéről, valamint személyes pályafutásáról is beszélgettünk Vercz Tamással, az SG Kecskemét Futsal ügyvezető elnökével, aki elmondta: tíz évvel ezelőtt azt se tudta, hogy eszik vagy isszák a futsalt.

– Mesélj nekünk a kezdetekről, miként kerültél közel a sportághoz?

– Soltvadkerti születésű vagyok. Fiatal koromban a megyében pallérozódtam. Középiskolásként kerültem Kecskemétre, a Református Gimnáziumba jártam. A továbbtanulásnál döntenem kellett, hogy melyik irányba megyek tovább, és édesapámmal közösen arra jutottunk, hogy a tanulásra voksolunk. Szegedre kerültem, és a foci abbamaradt, mert a bölcsész és jogi kart egyszerre vittem. A diplomák megszerzése után ideházasodtam Kecskemétre. Van két gyermekem, akiket szintén a sport szeretetére nevelek. Itt is kezdtem el dolgozni, egy pályázatíró cégem van, irodáimat itt a városban és Soltvadkerten működtetem, valamint van egy sportfelszerelés üzletem. Kecskeméten találtam vissza a sporthoz is, ami már rég túlnőtt a hobbin. Egy régi baráti társasággal a városi bajnokságban játszottunk, de a kor előrehaladtával egyre jobban a partvonal szélére sodródtam. Közben a vállalkozásommal próbáltam nekik segíteni. Az egyik srác, Móra Viktor – aki most az utánpótlás csapatoknak az egyik edzője – keresett meg tíz évvel ezelőtt, hogy mi lenne, ha kicsit tovább lépnénk a városi bajnokságból, de maradjon a kispálya – és bedobta a futsalt. Tíz évvel ezelőtt azt se tudtam, hogy eszik vagy isszák ezt a játékot.

– Miként jutottatok el erre a szintre?

– Elkezdtem a Youtube-on nézni videókat, és megtetszett, hogy gyors, pörgős sportág. Ekkor még a Magyar Labdarúgó Szövetségnél is gyerekcipőben járt ez a terület. Volt egy első osztályú és egy második osztályú bajnokság, és akkor mi a nyílt második osztályba be tudtunk nevezni. Együtt fejlődtünk a hazai szervezéssel. Nagy mérföldkő volt, amikor már Szegedről jöttek játékosok játszani, amikor már az NB II első hat helyébe befértünk.

Egy kicsit beleugrottam én is a nagy szürke ködbe.

Négy évvel ezelőtt másodikak lettünk az NB II-ben, és felkértek minket, hogy nevezzünk az NB I-be. Kaptam sokfajta ígéretet, mert azért ez egy teljesen más kávéház, ide már kellett egy idegenlégióst hozni.

– Mint a nagypályás futballban, beindult a játékosok adás-vétele?

– Teljesen tudatosan építkeztünk, de csak apró lépésekben, szezonról-szezonra. Azt nem láttuk előre, hogy öt év múlva hol leszünk, hanem csak azt, hogy hú, most ez az év nagyon jó volt, meg egy adott játékosnak remekül teljesített, megpróbálhatnánk előrébb lépni. Jött az ötlet, akkor tegyünk hozzá egy picit a marketinghez, legyen egy marketingfelelősünk.

– Hogy sikerült elérni, hogy állandó otthonotok legyen?

– Nemcsak játékosállomány-építés volt, hanem infrastrukturális is. Óriási nagy változást jelentett, hogy kemény két év lobbizás után sikerült a Katona József Gimnázium udvarán felépíteni egy otthont, a Dunszt Ferenc tornacsarnokot.

Mi voltunk a céleszköz és kemény munka meghozta gyümölcsét.

Ez nagyban megkönnyítette a mindennapjainkat. Továbbá üzemeltetünk az Arany János iskolában egy légtartásos sátrat, ezzel is segítve a kecskeméti diákokat. Vannak további ötleteim is, hogy mivel támogathatnám a várost ilyen téren.

– Milyen utat követtek a jövőben?

– Nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlás-nevelésre. Rendkívül motiváló, hogy a gyerekek látják a felnőtt játékosokat, akik egyben az utánpótlás edzők is, így közelebb hozzuk nekik a futsal varázsát.

– Az utánpótlásban is értetek el szép eredményeket.

– Van négy korosztályunk: a 13, a 15, a 17 és 19 évesek. Lejjebb nem is nagyon szeretnénk menni, mert tudjuk jól szakmailag, hogy az alsóbb korosztályok ugyanúgy kis területen fociznak, mint ahogy mi is, aztán 12-13 éves korban tudunk egy új perspektívát adni nekik. Nálunk a gyerekek járnak különböző tornákra, de nincs elvárás. Egyszerűen érezzék jól magukat a pályán, a sport szeretetéért játsszanak! Mi lehetőséget biztosítunk azoknak, akik nem tudnak kiteljesedni a nagy pályán. A legjobb példa két kecskeméti kötődésű srác, Kajtár Matyi és Haáz Beni – ő bajai, de itt volt a KTE-n, és mindketten KTE-nevelések. És nagyon ügyesek, de érezték, hogy nem tudnak kiteljesedni a nagy pályán, nem tudnak nagy karriert befutni. Átjöttek hozzánk, utánpótlásban két évet töltöttek, feljöttek egy éve a felnőtt csapathoz, és most az a 18 éves Kajtár Matyi, aki egyébként már utánpótlás-és felnőtt válogatott a futsalban, gólt lőtt a bajnoki döntőben. Ettől nagyobb dicsőség sem a szülőnek, sem a klubvezetőnek nincs.

– A futsal tehát több mint egy hobbi?

– Igen, szó szerint. Az a szerelem. Párom szokta mondani, hogy nem dohányzom, nem csajozok, nem kábítószerezek. Engem ez pörget fel.

– Az elmúlt évben negyedik helyen zártatok, idén pedig a másodikon. Hogyan kerültetek be az elitbe?

– Tavaly csalódás volt a negyedik hely, nagyon szerettünk volna érmet. Akkor volt egy olyan játékosállományunk, rutinos, sokat megélt játékosok, akik tudták a futsalt – így szoktam mondani -, és akkor nyáron csináltunk egy 180 fokos fordulatot, a szakmai stábbal átbeszélve fiatalítottunk. A fiatal srácokkal próbáltunk meg bizonyos eredményt elérni, a rutinos játékosokat pedig elengedtük. Jelen pillanatban, ha összeszámolnánk, akkor az átlagéletkorunk 22 év körül van. Azt tudni kell, hogy a futsalban a jó korosztályú csapatok a 27-29 éves átlagéletkorúak. Más csapatoknál sok az idegenlégiós, például rutinos brazilok.

A felsőházban úgy jöttek az eredmények, amit mi se gondoltunk volna. Megvertük a Berettyót, a Veszprémet oda-vissza, megvertük itthon a Haladást. Ezek olyan kirívó eredmények a futsal szakágon belül, hogy mindenki rácsodálkozott. A legjobb példa az, hogy mi negyedikként jutottunk be, és másodikak lettünk a rájátszást követően. A tíz mérkőzésünkből hetet nyertünk, kettő döntetlen, egy vereség. Ez egy kisebb csoda volt ebből a szempontból, hogy mi odakerültünk, persze nem érdemtelenül.

– Jövőre mi a célkitűzés?

– Nagyon jó kérdés. Nagyon sokan félreértik ezt a második helyet, és azt gondolják, hogy na jövőre majd akkor jön az aranyérem. De ez a csapat még mindig piszok fiatal és én hiszek abban, hogyha együtt marad – és ezen dolgozunk -, akkor egy-két év fejlődés után eljuthatunk oda, hogy esélyesek lehetünk egy aranyéremre. Egy-két fiatalt megint beépítünk. Esetleg egy-két korrigálás, pár pozíciót megerősítünk, de én úgy gondolom, hogy nem kell kishitűnek lenni, az első négy hely reális, ha meglesz, megint azt mondom, hogy rendben van.

– Min múlhat még ez?

– Ahol nagy pénzt tudnak megmozgatni, ott nagyobb az esélye a sikernek. Az élcsapatok háromszor akkora büdzsével dolgoznak, mint mi. De nem is ez a cél. Én nem is akarok ilyennel foglalkozni. Jelenleg az országban a negyedik-ötödik legnagyobb költségvetéssel rendelkezünk. Ez jócskán meghatározza azt, hogy hova várod a csapatodat. Emiatt említettem az 1-4. helyet.

– Nehéz szponzorokat bevonni ebbe a sportágba?

– Nagyon nehéz. Ez egy hajnalig tartó beszélgetés témája lehetne. Bár most mintha éreznék egy pici előrelendülést ebben a témában azzal, hogy második helyre befutott a csapat. A futsal egy innovatív, új sportág. Nem sokan ismerik. Most kimennék az utcára, akkor valószínűleg tízből öten ismerik, öten nem ismerik, hogy milyen szabályok szerint játsszák. Most azt érzem, hogy ezzel az ezüstéremmel egy kicsit megmozdult a történet, de nagyon nehéz a vállalkozásokat, cégeket támogatásra rávenni a kisebb reklámérték miatt. Sok egyéb sportág is ezzel küzd. Abban reménykedek, hogy az elmúlt kilenc év bizonyította, hogy érdemes minket szeretni és támogatni. A szurkolók létszámából viszont látszik a fejlődés. Közel 800-an látogatnak ki egy-egy meccsre. Összejött egy 30-40 fős B-közép, 16-17 éves gyerekek, imádnivalóak, hihetetlen hangulatot csinálnak. Az egész országban nincs olyan hangulat futsal-meccsen, mint Kecskeméten. Több játékos éppen emiatt a miliő miatt akar ideigazolni.