fbpx
26.5 C
Kecskemét
2024. június 23., vasárnap

FRISS HÍREK

Vizsgálja a feljelentést a rendőrség a Hírös Sport ügyében

- Advertisement -

Válaszolt megkeresésünkre a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Király József által múlt héten a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyében tett feljelentéssel kapcsolatban. Mint megírtuk, a Szövetség önkormányzati képviselője egy névtelen közérdekű bejelentésről számolt be, amelyben az áll, hogy a Hírös Sport jelenlegi ügyvezetése alatt szabálytalanságok, „gazdasági csalások” történtek az önkormányzati cégnél.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a bejelentő szerint az elmúlt fél évben az ügyvezető három gazdasági vezetőnek szüntette meg a munkaviszonyát, mert nem kívántak asszisztálni a szabálytalanságokhoz.

Király József elmondta, múlt hét csütörtökön, azaz május 30-án feljelentést tett, és kérte a Kecskeméti Rendőrkapitányságot, hogy ha a tényállás alapján megalapozottnak találják, folytassák le a nyomozást, méghozzá soron kívül.

Azt is hozzátette a Szövetség képviselője, hogy tudomása szerint a névtelen közérdekű bejelentést minden helyi képviselőnek elküldték.

Hasonló cikkünk:  Április 27-én aszfaltozás miatt nyugati irányban lezárják a csomópontot a Katona József Gimnáziumnál 

Az ügyben még pénteken megkerestük a megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, beérkezett-e Király József feljelentése, lesz-e nyomozás. Hétfőn kaptunk választ, eszerint valóban május 30-án érkezett be a feljelentés, „melyet a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgál”.

A Hírös Sporttól azóta sem kaptunk válaszokat kérdéseinkre.

Egy névtelen közérdekű bejelentés szerint szabálytalanságok történtek a Hírös Sportnál, Király József feljelentést tett

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Háromról két műszakra áll át a Mercedes-gyár júliusban, kérdés még, hány dolgozótól válnak meg

A KecsUP szerkesztősége úgy értesült, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár július 22-től két műszakos munkarendre áll át, amely állítólag tartós...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...