Már csak hetek kérdése, és eltűnik a föld színéről Kecskeméten a Kaszap és Sárkány utca sarkán álló, vélhetően több mint kétszáz éves, jellegzetes sárga ház. Az egykor feltehetően nemesi család által építtetett, hosszú ideje már lakatlan, leromlott állagú épület nem élvez védettséget, ezért a tulajdonos szabadon elbontathatja. Előtte viszont lehetőséget adott Bezsenyi Ádámnak, a Katona József Múzeum történész-muzeológus szakemberének, hogy alaposan felmérje a házat és a berendezését, valamint hogy a kulturális örökséget képviselő értékes tárgyakat az intézmény elszállítsa, és megmentse az utókornak. A KecsUP munkatársai elkísérhették a muzeológust a házban tett utolsó látogatására.
A Kaszap és Sárkány utca sarkán, az Óvónőképzővel – a Károli Gáspár Református Egyetem Kecskeméti Tagozatával – szemközti házat látva a laikus járókelő is egyből arra gondol: ez bizony nem ma épült. Bezsenyi Ádám kutatásai nyomán ennél sokkal pontosabb kormeghatározást ad.
„Az 1819-es nagy tűzvész után kezdődött Kecskemét addigi legnagyobb arányú telekszabályozása: csökkenteni kellett a belvárosban a zsúfoltságot, mivel itt igen sűrűn, egymás közelében helyezkedtek el a házak. Az ennek kapcsán készült iratok alapján 1833-ban ez az épület már létezett, beazonosítható, akárcsak a telek helyrajzi száma. A város ötödik tizede volt ez akkoriban, de a XIX. század végén a negyedik tizedbe sorolták, mert éppen a Kaszap utca volt a határ (Kecskemét akkoriban tizedekre volt osztva, később lettek a kerületek – a szerző). A házat valószínűleg a Bodacz család építtethette. Ez a család Fehér megyéből települt Kecskemétre, a családfőnek, Bodacz Andrásnak 1791-ben hirdették ki a nemességét az akkori Pest vármegyében. 1833-ban egyik fiának, Sámuelnek az özvegye volt bejegyezve tulajdonosként, ezt már megtudtam kutatásaim során” – mondja Bezsenyi Ádám a helyszínen.
Mint hozzáteszi: 1833 egy terminus ante quem dátum, tehát egy olyan bizonyítható időpontot jelöl, amely előtt épült a ház. A muzeológus szerint legalább kétszáz éves, de az sem zárható ki, hogy körülbelül egyidős a Bánó-ház (ma Naiv Művészek Múzeuma) későbbi részeivel, amelyeket Nemes Bálthelei Bánó János építtetett 1809-ben. Erre utal az ablakok kialakítása – hasonló jellegű ablakok láthatók egy Munkácsy utcai házon, amely a kerámiastúdió része. A XIX. században ez számíthatott az átlagos nemesi lakóháznak a városban.
„Az itteni nemesek nem voltak túl gazdagok, jobbára egy vagyoni szinten voltak a város tehetős paraszt polgáraival, másrészt pedig a kecskeméti lakóház-építészet sem képviselt művészi színvonalat, ezért az akkori épületek viszonylag egyszerűek, funkcionálisak voltak. Többek között a termények fogadását, tárolását, feldolgozását szolgálták. Bár a tornácnál fellelhető annak jele, hogy az oszlopfőket díszítették, de ezeket a motívumokat vélhetően a szocializmus alatt lefaragták, eltávolították. A múlt rendszerben választották ketté a házat és az udvart is” – folytatja Bezsenyi Ádám.
Az épület az 1886-os utcajegyzék szerint egy Nyírádi Zsigmond nevű tímármesteré volt. A muzeológusnak az utolsó előtti tulajdonos, Zilahi Kálmán is igazolta ezt, a családi legendáriumukban ugyanis fennmaradt az emléke, hogy a porta egy tímáré volt. A Zilahi család eredeti lakóháza egyébként éppen a tanítóképző helyén állt, ám az oktatási épület kivitelezése miatt 1928-ban elkezdődtek a kisajátítások, és akkor költözniük kellett. Éppen a közeli sarokházat vették meg.
Az épület Bezsenyi Ádám szerint körülbelül a múlt század nyolcvanas éveitől áll üresen, azóta nem volt karbantartva sem, ami nagyban hozzájárulhatott állapotának drámai leromlásához.
A kora mellett nagyon érdekes az elhelyezkedése is – hívja fel a figyelmet a Katona József Múzeum szakembere –, hiszen látható, hogy a Kaszap utca felől a házfront nem párhuzamos az utca vonalával, jó 15-20 fokos szöget zár be vele. Ennek pedig az az oka, hogy korábban egészen másként nézett ki ez a környék: a ház előtt volt a Kaszap utcából egy leágazás (ezt követhette le a házfront), a Sárkány utca betorkollásánál egy nagyobb teresedés lehetett, onnan pedig két zugszerű zsákutca indult ki, az egyik átvágott a ház mai udvarán. A Sárkány utcát csak a XIX. század közepén nyitották ki a Nagykőrösi utca felé.
A vakolat már több helyen lehullott, így megfigyelhető, milyen alapanyagokból épült a ház. Az alapját a környék pusztáin fejtett és Kecskemétre szállított réti mészkő adta. Mint a szakember elmagyarázza, ez nem igazán faragható, mert lyukacsos, ezért hívják darázskőnek is – így építőkövek készítésére kevésbé volt alkalmas. A falazat alsó részén és a pincében még fellelhetők a falakba épített darázskő hatalmas darabjai. A nagy tömbök közötti hézagokat téglával pótolták ki, mint ahogy a falak felső része is részben téglából, de főleg a legolcsóbb építőanyagból, vályogból készült. A XIX. században ezt használták a legszélesebb körben, még a vagyonos családok házainál is.
„A házhoz talán valamikor az 1890-es években hozzátoldottak egy részt, annak a falazata már tisztán csak tégla. Ekkor a Sárkány utca felé eső oldalon az ablakok helyét is megváltoztatták, és ekkor épülhetett meg a tornác is, miután az addig az épület mellett futó zsákutcát megszüntették” – folytatja a muzeológus, aki felhívja a figyelmünket a talajszinthez közel húzódó, szintén téglából kirakott boltívszerűségre a Sárkány utcán. Vajon itt lehetett egykor a pince lejárata? Logikusnak tűnne, ám a pince hátsó fala igen messze van a Sárkány utcától. Hogy a pince egyik felét betemették-e, arra – és a boltív igazi funkciójára is – valószínűleg csak a ház bontásakor derül fény.
Az kiderült ugyanis, hogy a házat a jelenlegi tulajdonos el fogja bontani – hiába tartozik a város legrégebbi épületei közé, nem köteles megtartani az egyébként rossz állapotú ingatlant. Ennek oka pedig a védettség hiánya.
„Amikor 2008-ban felállították azt a katasztert, amelyben a város helyi védett épületei vannak nyilvántartva, akkor ebből érdekes módon kimaradtak a népi építészeti házak, noha azok Kecskemét legkorábbi fennmaradt lakóépületei” – tudjuk meg Bezsenyi Ádámtól. Hogy ennek a csaknem másfél évtizeddel ezelőtti döntésnek mi lehetett az oka, arról ő nem rendelkezik pontos információkkal, de feltételezi, hogy muzeológusokat, néprajzkutatókat nemigen vontak be ennek meghozatalába. Egyetlen népi iparművészeti ház áll csak helyi védettség alatt: a Mária utca kanyarjában álló, amely már az 1953-as műemléki kataszterben is helyet kapott műemlék jellegű épületként.
Védelem nélkül a múzeum szakemberei eszköztelenek, nem tehetnek semmit az épület megmaradásáért.
„Hogy milyen érzés ezt megélni? Természetesen nagyon rossz, fáj a szívem érte, hiszen ez a ház a város egyik ikonikus épülete. De az az igazság, hogyha közösségi szinten nem figyelünk az ilyen értékekre, akkor nem fognak megmaradni az utókornak. Ez ilyen egyszerű. Ha nincs igény ezeknek a fenntartására, addig mi is csak annyit tudunk tenni, hogy megmondjuk, a berendezésből mi a különleges, a mentésre méltó, mi nem az, és amit fontos megőrizni, azt biztonságba helyezzük” – összegez Bezsenyi Ádám.
Hozzátette: szerencsére a tulajdonos hozzáállása példaértékű, hiszen biztosította számára a ház berendezési tárgyainak a felmérését, és a kulturális örökséget képviselő értékek elszállítását. Ez nem lett volna egyébként kötelessége, de mindenben együttműködött a múzeum munkatársaival. Pozitív előrelépés, hogy az intézményt nemrég már bevonták a helyi építési szabályzat tervezésebe, és tehettek javaslatokat a védettség alá vonás kérdésében.
„A Zilahi családnak a város környékén voltak földjei, amelyeket a téeszesítéskor elvettek tőlük. Akkor sok, a gazdálkodáshoz kapcsolódó eszközt behoztak ebbe a házba, és a padláson tárolták őket. Mielőtt Zilahi Kálmán úr eladta volna az ingatlant, megkereste a múzeumot, és felajánlotta, hogy ha érdekel minket, nyugodtan nézzük majd át, a tulajdonos pedig biztosította is erre a lehetőséget. Találtunk érdekes darabokat, például egy trágyahordó talicskát és egyéb szerszámokat. De hoztunk el ágyakat, asztalokat, folyóiratokat, én pedig kiszereltem több eredeti, illetve a XIX. század végén beépített ablakot és ajtót. A legkorábbi ajtó egyidős lehetett a házzal, míves indás zsanér tartotta. A tornácnak szépen faragott díszes kerítése volt, a jobb állapotban lévő lécek közül is eltettünk néhányat. Összesen két utánfutónyi tárgyat vittünk a Népi Iparművészeti Gyűjteménybe, terveink szerint ezek később egy kiállítás darabjaiként vagy enteriőrként láthatók lesznek” – mondja Bezsenyi Ádám. Elárulta, az ajtókkal különösen nehéz dolga volt, a tokot ugyanis annyira masszívan beleépítették és odaszögezték a falba süllyesztett kerethez, hogy csak téglástól lehetett volna kiszedni azokat.
Sikerült viszont kibontani a város utolsóként megmaradt, XXXVIII. sorszámú, falba épített magassági szintezőpontját, ami egy masszív, Kecskemét címerével díszített vasöntvény falitábla. 1875-ben a város magasságviszonyainak felmérése után – ezt akkor vízszínelésnek hívták – 90 táblát helyeztek el városszerte magassági pontként. Azt mutatta meg, hogy a Kaszap utca–Sárkány utca sarkán az a pont, ahová beépítették, 2,5 öllel volt „a sík alatt”, azaz a viszonyítási magasság alatt. Abban az időben a földmérők ilyen szintezőkkel tudták a magasságokat meghatározni, egymáshoz viszonyítani. Ez a tábla szintén ritkaság, amelyet a muzeológus meg tudott menteni az utókornak.
Elkészült a méretazonos felmérése
A bejárás során megnézhettük a házat a padlástól egészen a pincéig. A padláson még az értékmentés után is sok minden maradt, így például bútorok, tönkrement, egykor valószínűleg a szobákat díszítő festmények, a futball hőskorát idéző rongylabda, régi cipők, könyvek, de ezekkel már a muzeológusok sem tudnak mit kezdeni. A lakószobák jórészt üresen állnak, festésük és az itt hagyott bútorok, csillárok a hatvanas-hetvenes éveket idézik, de találtunk egy falra szögezett Balázs Pali-képet is az énekes eredetinek tűnő aláírásával.
Mint Bezsenyi Ádámtól megtudtuk, az ablakokon annak idején kívülről zsalugáter volt, a XIX. század végén szerelték le ezeket, és került a helyükre üvegablak. Ezeket a külső táblákat viszont csak négy vékony fémpánttal erősítették a belsőkhöz, a pántok pedig annyira elrozsdásodtak az idők folyamán, hogy már csak a szentlélek tartotta a külső ablakokat a helyükön.
A pincelejáró fölött lépcsős kamra, a lépcsőfokok kiválóan alkalmasak voltak az ételek tárolására. A tornácnál különösen jól látható, hogy a vályogfalazat már igencsak tönkrement, a szalmaszálak kilógnak a téglából. A pincében két hordó emlékeztet arra, hogy itt borkészítés is zajlott a múltban. Mint kalauzunk elmagyarázta, belmagassága egykor akár egy méterrel több lehetett, csak a talajvíz miatt elkezdték földdel feltölteni a helyiséget, amelynek az oldalfalában ugyancsak megfigyelhető az utcafront felől látható réti mészkő.
Bezsenyi Ádám közbenjárásának köszönhető az is, hogy a szentendrei skanzen szakemberei Kecskemétre utaztak, és elkészítették a ház méretazonos felmérését. Ha lenne rá szándék és forrás, egyszer akár máshol újra fel is lehetne építeni az eredeti formájában, eredeti anyagokkal. Statikailag egyébként most sincs olyan állapotban, hogy az összedőlés fenyegetné, de vályogtechnikával való felújítása irreálisan magas költségekkel járna. A tulajdonos, akivel mi is találkoztunk a helyszínen, elmondta, hogy hasonló elrendezésű és magasságú házat tervez építtetni, nem többemeletes társasházat, ami nem illene az utcaképbe.
Van jó példa is: a Homoki dombi polgári házak megmentésére szerencsére gondoltak
Mint arról a Kecskerégenen Falusi Norbert kollégánk írt, még 1974-ben a városi tanács megbízásából a Győr-Sopron megyei Tervező Vállalat szakértőcsoportja felmérést végzett a városban. Fényképfelvételt és műleírást készítettek minden megőrzésre alkalmas épületről. Például az Árok utca 30. számú lakóházról a következőt jegyezték fel: „Földszintes. Egyszobasoros. Többször átalakítva. Utcai homlokzata két-két tengelyes, oromfalas, csonkakonytyos (tető). Udvari homlokzatán széles, pilléres tornáccal. Nyeregtetős, cseréppel fedve. Épült: a XIX. század első felében. Megtartásra javasolva.”
A felmérés vastag kötetekben őrzött eredményeit – mely ma is megtalálható a megyei levéltárban – felhasználták a város általános rendezési tervének alakításánál is. Egyebek között a felmérésnek volt köszönhető az is, hogy a Homoki dombot népi tájvédelmi körzetté nyilvánították a Kölcsey, Mária, Munkácsy, Losonczy stb. utcákkal együtt. És több más épületet és utcát műemléki jelentőségűvé emeltek (Lechner Ödön utca, Lestár tér 1., Katona József tér 1-3, Batthyány utca 1-9. Rákóczi út stb.). Városképi és városszerkezeti jelentőségű területté a Jókai utcát, a Kada Elek utcát, a Bethlen körutat, a Rákóczi utat, a Piarista kollégium hátsó telekhatárát.
