Iratkozz fel napi hírlevelünkre, hogy a legértesültebbek közé kerülj Kecskeméten!

Látványos részéhez érkezett a Széktói Stadion pályájának felújítása

- Advertisement -

Hamarosan befejezik az új gyepszőnyeg lerakását a Széktói Stadionban, amelynek részeként vízelvezető rendszert és fűtést is telepítenek a pálya alá. Utoljára 2009 augusztusában cserélték le a gyepszőnyeget. A KTE labdarúgói eközben a szlovéniai Radenciben töltik az edzőtáborukat, és készülnek a hamarosan elrajtoló szenzonra.

A kecskeméti futballpálya szükséges korszerűsítéséről 2023. augusztusban döntött a Magyar Labdarúgó Szövetség. A nagyságrendileg 700 millió forintos beruházás többsége a társasági adójukat biztosító cégek segítségével került összegyűjtésre, míg a kecskeméti önkormányzat mintegy 300 millió forint önrészt biztosított a fejlesztéshez.

Volt róla szó, hogy az új pályát a főépülethez közelebb építik, teljesen megszüntetve ezzel a korábbi futópálya helyét, és a szemközti lelátó egy másik projekt keretében közelebb kerül a játéktérhez, de végül erre nem került sor.

Nem ez volt első alkalom, hogy beharangozták a stadion átépítését, már a 2014. áprilisi országgyűlési választások előtt a Nemzeti Stadionfejlesztési Program részeként összesen 800 millió forintból ígérték meg, hogy korszerűsítik a Széktói Stadiont. Végül az atlétikai centrum valósult meg, igaz, jópár év csúszással, amelynek az alapkövét 2018. április 6-án tették le. A stadion korszerűsítésének rögös útjáról részletesen ebben a cikkben számolt be a KecsUP.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A megafonosok Cseh Katalin intim testrészét vették célba, a politikus bocsánatot vár

A megafonos Trombitás Kristóf és Apáti Bence szerdán olyan felvételt tett közzé, amiben emberi és női méltóságában alázza Cseh...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version