Költőládák kihelyezésével és tornyok kisebb átalakításával jó néhány templomot tettek „bagolybaráttá” a természetvédelmi szakemberek az elmúlt években. Tamás Ádámmal, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) természetvédelmi őrkerület-vezetőjével a mátételkei templom és a bácsbokodi temetőkápolna tornyába másztunk fel, hogy megnézzük, milyen volt a mostani költés. Közben megörökítettük a kis fiókák gyűrűzését, emellett a szakember sok mindent elárult a fokozottan védett madárfajról és a megóvása érdekében tett lépésekről.
Hőmérő nincs nálunk, de alsó hangon is 40 Celsius-fokot tippelek, a pólóm pillanatok alatt csuromvizes lett az izzadságtól. A bácsbokodi Szent Anna-temetőkápolna toronysüvegébe már feljutni sem egyszerű: függőleges vaslétrán mászunk fel, majd szűk padlónyíláson bújunk át, ami hátizsákkal a háton, fényképezőgéppel a nyakban szép kihívás. Fent pedig igazi „szauna” fogad minket, ráadásul olyan fullasztó és sűrű a levegő, mint egy ház poros padlásán a nyári kánikulában.
Ember számára nehezen elviselhető körülmények, a gyöngybaglyoknak mégis ideálisak a költésre. Tamás Ádám rutinosan mozog a körülbelül kétszer két méteres térben (ahol a ferde gerendák miatt igencsak vigyázni kell fejünk épségére). Mutatja, hova ne lépjek, mert gyenge a deszka, és pillanatok alatt felfedezi az egyik sarokban az ott gubbasztó bagolyfiókákat – nekem elsőre apró, pihés gombolyagoknak tűnnek. Amilyen cukik külsőre, olyan ijesztő, szinte megmagyarázhatatlanul furcsa riasztó hangot adnak ki – ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy CB-rádiót bekapcsolnak, vagy ahogyan a régi tévék zúgtak a „hangyaháborús” adásszünet idején. Első hallásra nem is sikerült beazonosítanom, mi a különös zaj forrása, a természetvédelmi őr árulta el, hogy bizony a kis gyöngybaglyok tiltakoznak így a jelenlétünk ellen.
Nem is zavarunk sokáig, Tamás Ádám a fejlámpa fényénél gyors és szakavatott mozdulatokkal mind a hét fiókát meggyűrűzi, én pedig tollban és madárürülékben térdepelve igyekszem ezt megörökíteni.
A mátételkei Szent Mihály római katolikus templomban már egyszerűbb a dolgunk. Itt a toronysüveg világosabb, tágasabb, szellősebb, és szerencsére csak egy ütés jelzi a fél 10-et, aminek kifejezetten örülök, mert a harang közvetlenül a fülem mellett kondul meg. A harangtér nincs teljes egészében megnyitva a baglyok számára, hanem az ablak zsalugátereihez egy költőládát illesztettek, a gyöngybaglyok ebbe tudnak berepülni és lerakni a tojásaikat. Ottjártunkkor két tojásból már kikelt a fióka, tízből még nem. A ládában ott csücsül az egyik szülő is, ő szintén kap a lábára egy fémgyűrűt a természetvédelmi őrtől, akitől megtudom, hogy idén ez már a második költés, az első fészekaljból már tavasszal kirepült tíz fióka.
Eltűnőben az odvas fák
Mielőtt az ember a táj nagy arányú átalakításába és a természet visszaszorításába kezdett volna, a gyöngybaglyok egykori természetes élőhelyei a löszfalakban kialakult üregek és a Kárpát-medencére jellemző erdős sztyeppén az odvas, öreg fák voltak. Ahogy kevesebb lett az erdő, és eltűntek a löszfalak, kényszerűségből lassanként alkalmazkodtak ehhez a változáshoz, és beköltöztek a falvak, városok magasabb épületeinek – templomok, kastélyok – a padlásaira, ahol megtalálták azokat a helyeket, amelyek számukra biztonságot és nyugalmat adtak. Ma már csak elvétve találkozunk olyan gyöngybagollyal, amely löszfalban fészkel, de a Katymári és a Madarasi Téglavető földtani képződményeknél lévő löszfalakban Tamás Ádám tud ilyen párokról.
Egy idő után a templomokban való fészkelés is egyre nehezebbé vált a fokozottan védett – azaz csak különleges intézkedésekkel megóvható – madaraknak, ugyanis a plébániák a mindent összepiszkító, tömegesen megjelenő galambok elleni védekezésként szép sorban teljesen lezárták a tornyokat és a süvegeket, hogy megóvják a meghibásodástól az önműködő harangszerkezeteket. Így viszont nemcsak a galambokat zárták ki, hanem a sokkal ritkább gyöngybaglyokat is, akik nem mellesleg főleg rágcsálókkal, például házi egérrel, mezei pocokkal, cickánnyal vagy fiatalabb patkányokkal táplálkoznak, és ezzel nagy hasznot hajtanak az embernek.
Összefogás a gyöngybaglyok megmentéséért
A helyzetet felismerve a természetvédelmi szakemberek cselekedni kezdtek, hogy az egyházi épületek ismét fészkelőhelyül szolgálhassanak az egyre inkább veszélyeztetett szárnyasok számára. Ebben a munkában nemcsak a nemzeti parkok, hanem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány is részt vesz. A Bácskában Tamás Ádám vállalta fel a feladatot – nemzeti parkos munkájából, hivatásából adódóan ez valahol természetes is, az ugyanakkor még hitelesebbé teszi a szerepvállalását, hogy gyermekkora óta a madarak nagy rajongója, ma pedig már szakértője is.
„Jól emlékszem arra a pillanatra, amikor a madarak igazán érdekelni kezdtek. 1999-ben hetedikes voltam, egy téli délelőttön elméláztam a biológiaórán, és az ablakon kinézve láttam, hogy a fákon rengeteg madár telepedett meg. Kérdeztem a tanárnőt, milyen madarak ezek, de ő nem tudta megmondani. Akkor még nem ismertük az internetet, bementem hát a könyvtárba, találtam egy szakkönyvet, és abból sikerült beazonosítanom, hogy fenyőrigókról van szó. Onnantól nem volt megállás. Megtudtam, hogy szülőfalumban, Homokmégyen él a Magyar Madártani Egyesület egyik tagja, aki édesapám iskolai osztálytársa volt, és jár neki a Madártávlat című újság is. Tőle kaptam pár számot a lapból, abban olvastam egy nyári madárgyűrűző táborról, ahova aztán el is vittek a szüleim. Egyre lelkesebb lettem: a következő nyáron is visszamentem a táborba, és ez a szenvedély meghatározta már a középiskolai pályaválasztásomat is. Tudtam, hogy valamilyen természettel kapcsolatos szakmát szeretnék” – mesélte a természetvédelmi őrkerület-vezető, aki Szegeden végzett erdészeti szakközépiskolában, majd a soproni egyetemen diplomázott természetvédelmi mérnök szakon.
„Jó tíz évvel ezelőtt az egyik barátommal karoltuk fel a bagolymentés ügyét, ekkor már két éve a nemzeti parknál dolgoztam. Megkerestük a plébánosokat, és elmagyaráztuk nekik, hogy ennek a fokozottan védett madárnak a templomtornyok a hagyományos fészkelőhelyei, de fokozatosan kiszorultak onnan. Kértük, hogy nyissák meg a tornyot, és járuljanak hozzá, hogy ’bagolybarát’, de galambmentes legyen, ami költőládák kihelyezésével vagy a süvegen vágott apró, 15 x 15 centiméteres nyílásokkal egyszerűen megoldható. Mindenhol nyitott kapukat találtunk, rendkívül készségesen fogadták kérésünket a plébános urak. Így a hozzám tartozó területen tíz templomtornyot tudtunk a gyöngybaglyok fészkelésére alkalmassá tenni. Van, ahol nem költenek rendszeresen, máshol egy hónap után felfedezték a lehetőséget, és azóta mindig visszajárnak, így a most meglátogatott mátételkei és bácsbokodi templomba is. Ezekben a most meggyűrűzött fiókák már a másodköltésből vannak, ami azt jelenti, hogy a pároknak idén 20-22 fiókájuk volt” – mondta el a KNPI természetvédelmi őrkerület-vezetője.
A szakember iránt már olyan nagy a bizalom, annyira jó a kapcsolata a papokkal-lelkészekkel, hogy ha éppen zárva van a templom, odaadják neki a kulcsot, hogy ellenőrizhesse a madarakat és meggyűrűzhesse a fiókákat.
1 / 23
Templomtoronyotthonukban látogattuk meg a bácskai gyöngybaglyokat
Munkazajban is sikeres volt a költés
A költőládákat közvetlenül az ablak zsalugáterei mögé erősítik fel, így a bagoly abba repül (a szakember a harangtér felőli kis ablakon keresztül tud benyúlni). A „bagolybarát” kialakítás másik módszere, amikor a süveg felső részét deszkapadlóval elkülönítik a harangtértől, és így nemcsak egyládányi, hanem jó pár légköbméternyi tér áll a baglyok rendelkezésére, és szabadon mozoghatnak – magyarázta Tamás Ádám.
Volt olyan templom Baján, amelyben pár év alatt egyszer sem fordult meg bagoly, viszont minden igyekezet ellenére megtelepedtek a galambok. A természetvédők nem akartak konfliktust, ezért maguk zárták le a tornyot. Vaskúton különleges helyzet adódott. Az ottani templom négy óralapját felújítás miatt kivették, így a galambok és baglyok is könnyedén bejutottak a toronyba. Tamás Ádám folyamatosan egyeztetett a plébánossal arról, hogy mikor kerülnek majd vissza az óralapok, előtte ugyanis ki akart alakítani a süveg tetején egy fészkelőhelyet kis nyílással, hogy a baglyok a felújítás befejeztével is tudjanak fészkelni a toronyban.
„Akkor rakták vissza az óralapokat, amikor már a tojásokon ült a gyöngybagoly. Nagyon tartottam attól, hogy a költés meghiúsul a megzavarás miatt, de szerencsére nem ez történt: öt fióka kelt ki, már meg is gyűrűztem őket. A baglyok nagyon jól alkalmazkodtak a helyzethez, a süvegen nyitott ablakon jártak be etetni a fiókákat” – mondta a természetvédelmi őr. Mint hozzátette, Bácsszentgyörgyön most ugyanilyen szituáció alakulhat ki, ott is felújítják a tornyot, miközben a ládában öt fióka nevelkedik. A szakember abban bízik, hogy kirepülnek, mielőtt megkezdődne az állványozás és a tetőn az ácsmunka. Az új süvegbe való ki-be járás biztosítása újabb egyeztetéseket igényel majd az egyházzal, de Tamás Ádám bizakodó, mert a plébános teljesen együttműködő a bagolymentésben.
Ha sok a pocok, szépen nőnek a fiókák
Hogy hány gyöngybagolyfióka repül ki, az nagyban függ a táplálék mennyiségétől. 2023-ban rengeteg mezei pocok volt (ezt hívják túlszaporodásnak, gradációnak), ennek eredményeként bőséges esztendő köszöntött a gyöngybaglyokra is egész Magyarországon, gyakori volt a kétszeri költés, összesen húsznál is több felnevelt utóddal. Tamás Ádám tapasztalatai szerint idén a tavalyihoz képest kevesebb a fióka, ami visszavezethető arra, hogy a gazdálkodók intenzívebben irtották a rágcsálókat.
„Nagyon ritkán denevért is elejtenek, néha kétéltűeket is, például barna ásóbékát, illetve alkalmanként madármaradékokat is találunk a gyöngybagolyköpetekben. Pont a mátételkei templomban költő pár zsákmányolt nemrég egy pézsmapocokkölyköt, amely Észak-Amerikából elterjedt rágcsáló” – részletezte a KNPI szakembere. A természetvédelmi őr köpetgyűjtéssel is foglalkozik, ami az elejtett állatok megjelenéséről, elterjedéséről szolgáltat élettani (biotikai) adatot.
