fbpx
12.1 C
Kecskemét
2024. szeptember 14., szombat

FRISS HÍREK

Egy idegsebész 13 éves lánya aktívan közreműködött egy műtét során

- Advertisement -

A legtöbb szülő legalább egyszer már bevitte a gyermekét a munkahelyére, ha pedig a csimota érdeklődött is az anyuka, vagy apuka tevékenysége iránt, lehet ki is próbálta azt. Nincs is ezzel gond, amíg mondjuk egy csavart kell a helyére illeszteni, de vannak ennél érzékenyebb munkahelyek, ahol egy gyereknek semmi keresnivalója nincs, pláne nem mint közreműködő.

Az egyik osztrák hírportál írta meg, hogy a grazi LKH egyetemi kórház egyik idegsebésze a 13 éves lányát vitte be egy műtétre, majd hagyta, hogy aktívan részt vegyen a beavatkozásban. Az eset miatt az idegsebészt és egy másik orvost elbocsátottak.

Peter Freiberger, a beteg – jelen esetben egyúttal áldozat is – ügyvédje az egész orvosi gárdát beperli, ugyanis elmondása szerint az orvos lánya nemcsak segített a műtétben, de a beavatkozáshoz szükséges lyukat is ő fúrta a koponyába. A lány ellen nem lehet büntetőeljárást indítani, de van egy elkövető, aki azt mondta a lánynak, hogy fúrjon lyukat a koponyába – ez pedig testi sértésnek minősül. Aki hozzájárult ehhez, azt szintén bűnösnek kell tekinteni.

Hasonló cikkünk:  Az Európai Bizottság több ügyben is eljárás indításáról döntött Magyarországgal szemben

A műtét ugyan zökkenőmentesen zajlott le, de a műtőben jelenlevők nem akadályozták meg a bűncselekményt, ez büntetőjogi felelősséggel jár. Az ügyvéd hozzátette: bár az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Az esetet Freiberger szerint súlyos testi sértésnek kell tekinteni, mert a beteg beleegyezése nélkül operálta egy 13 éves, akinek semmi keresnivalója nem lenne a műtőben.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az eljárás még folyamatban van, a vádlottak kihallgatása jelenleg is tart.

via 444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Az időjárás miatt elmarad a pénteki ByeAlex koncert Kecskeméten

Az Ápoló Klub és ByeAlex is arról tájékoztatta a nyilvánosságot a Facebookon szeptember 13-án pénteken, hogy elmarad az esti...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...