fbpx
11.3 C
Kecskemét
2024. szeptember 14., szombat

FRISS HÍREK

Rádőlt a fa a kecskeméti családra, aminek kivágását közel fél éve kérik

- Advertisement -

Az elkorhadt fa júliusban dőlt rá egy kecskeméti család kerítésére és személyautójára, akik ekkor már hónapok óta harcoltak, hogy végre kivágják. Olvasónk elmondta: a Kecskeméti Városüzemeltetés először teljes felelősséget vállalt, azonban a mai napig több száz ezres nagyságú a megtérítetlen kár.

Olvasónk, Csaba már többször – először körülbelül 5 hónapja – kérvényezte a Kecskeméti Városüzemeltetésnél, hogy vágják ki az Erzsébet körúti házuk előtti fát, mert korhadt, és rendkívül balesetveszélyes. Rövid időn belül még azt is felajánlotta, hogy saját pénzből vágatják ki, ám erre az volt a válasz, hogy eszükbe se jusson, mert akkor megbüntetik őket. Abban maradtak a felek, hogy a KVÜ megnézeti, majd dönt a fa sorsáról.

Ez nem történt meg időben, a fa június 23-án kidőlt, egyenesen az autójukra és a házuk kerítésére. A kidőlt fát a katasztrófavédelem távolította el a kocsiról és a kerítésről.

Csaba szakszerűen bejelentette a kárt a Városüzemeltetésnél, a lakásbiztosítónál és a gépjármű biztosítójánál is – utóbbi esetében a casco biztosítás árában benne van a jármű műhelybe történő szállítása is, amennyiben az használhatatlan, beindíthatatlan. Rövid időn belül jelentkeztek a város részéről is, hogy értesültek a kárról, és szeretnék megtekinteni a körülményeket.

A VÁROS KÉPVISELETÉBEN A HELYSZÍNRE ÉRKEZŐ KÉT HÖLGY AZT MONDTA CSABÁNAK, HOGY A VÁROS TELJES FELELŐSSÉGET VÁLLAL A KÁRESEMÉNYÉRT, AMIRŐL JEGYZŐKÖNYVET IS KÉSZÍTETTEK. MIVEL UGYANAZÉRT A KÁRÉRT NEM LEHET TÖBB HELYRŐL IS PÉNZT FELVENNI, Emiatt OLVASÓNK A CASCÓNÁL ÉS A LAKÁSBIZTOSÍTÓNÁL IS LEMONDTA A BEJELENTÉST.

Pár nappal ezt követően megjelent a gépjármű-biztosító részéről is egy független kárszakértő, hogy felmérje az autóban keletkezett kárt. Felmérte, elküldte olvasónknak a jegyzőkönyvet, és megígérte, hogy a biztosító keresni fogja. Azt tanácsolta, hogy a kocsit egyelőre ne csináltassa meg, ugyanis szeretnek azzal trükközni, hogy utólag gazdasági totálkárt állapítanak meg, és nem fizetik ki a javítást.

Fotó: KecsUP

2 nap múlva megjelent a számlájukon az autó értékének körülbelül 70 százalékát fedező összeg mindenféle indoklás nélkül. Mivel Csaba nem tudta, hogy ez mire vonatkozik, ezért elkezdte hívogatni és e-mailekkel bombázni a biztosítót, hogy mondják el neki a részleteket. Nem vették fel a telefont, nem is válaszoltak, a kocsi pedig mindeközben még mindig használhatatlan állapotban állt a ház előtt.

Hasonló cikkünk:  A cortado nyomába eredtünk Kecskeméten – a népszerű kávét itt érdemes megkóstolni

Kis idő elteltével olvasónk közölte a biztosítóval, hogy bérautót fognak igénybe venni, amire rá is bólintottak, csupán annyit kértek, hogy legyen róla számla. Két hét múlva Csaba már nem tudta fizetni a bérlést, így ismét a városhoz fordult. Ők elkérték az összes levelezést a biztosítóval, az árajánlatot a kerítés javításáról és a számlát az autóbérlésről.

AUGUSZTUS 3-ÁN FUTOTT BE CSABÁÉKHOZ EGY LEVÉL A BIZTOSÍTÓTÓL, MELYBEN AZ ÁLLT, HOGY ŐK EZT A KÁRT MINDKÉT FÉL ELÉGEDETTSÉGÉRE RENDEZTÉK, ÉS AMENNYIBEN NEM TETSZIK NEKI, AKKOR ÍRJON EGY E-MAILT ARRA A CÍMRE, AMIRŐL EDDIG EGYSZER SEM ÉRKEZETT VÁLASZ. MINT A POSTÁN KIDERÜLT, EZT A LEVELET CSAK JÚLIUS 30-ÁN ADTÁK FEL, DE VISSZADÁTUMOZTÁK JÚLIUS 19-ÉRE.

Mivel már nem bírták nélkülözni a sérült autót, így azt augusztus 9-én – a sérült karosszérián kívül – megjavíttatták. A város utalt nekik 28 ezer forintot, Csaba megkeresésére közölték vele, hogy ez a káreseményből a városra jutó önrész, holott még a kerítés állapotát sem mérték fel, és a leadott számlákat sem fizették ki. Türelemre intették.

Az ügy legújabb fejleménye, hogy a város e-mailben közölte Csabával, hogy a kocsiban keletkezett kár rendezése már megtörtént, a kerítés kifizetését pedig a „fényképet elnézve” nem tartják jogosnak; valamint mivel már régen történt, így az sem bizonyítható, hogy akkor keletkezett a kár. Olvasónk kiemelte: tudomása szerint a kerítést még senki nem nézte meg és nem fotózta le.

ÚJBÓLI TELEFONHÍVÁSÁRA AZT MONDTÁK NEKI: ÖRÜLJÖN, HOGY KAPOTT ENNYIT, ÉS MOST MÁR HAGYJA ŐKET VÉGRE BÉKÉN. A FOGYASZTÓVÉDELEM AZT TANÁCSOLTA CSABÁNAK, HOGY PERESKEDJEN.

Itt tartunk most: körülbelül 450 ezer forint értékű kár, részben sérült autó, megrongálódott kerítés és sok-sok elpazarolt idő, felesleges kör. Az esettel kapcsolatban természetesen megkerestük a Kecskeméti Városüzemeltetést is, válaszukról beszámolunk.

Fotó: KecsUP

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Az időjárás miatt elmarad a pénteki ByeAlex koncert Kecskeméten

Az Ápoló Klub és ByeAlex is arról tájékoztatta a nyilvánosságot a Facebookon szeptember 13-án pénteken, hogy elmarad az esti...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...