fbpx
11.3 C
Kecskemét
2024. szeptember 14., szombat

FRISS HÍREK

Egyik hatóság sem tartja magát illetékesnek a petőfivárosi olajos talajszennyezés ügyében

- Advertisement -

Több hivatalt, hatóságot megkerestünk annak kapcsán, hogy – mint azt megírtuk – rendszeresen olajos víz folyik egy petőfivárosi családi ház fúrt kútjából. Annyit megtudtunk, hogy a 2000-ben, vagy még azelőtt történt talajszennyeződés miatt máig kárenyhítés és kármentesítési monitoring zajlik a területen, de kicsit olyan érzésünk volt, hogy ide-oda irányítanak minket a hatóságok.

Ahogy arról beszámoltunk, elterjedt egy videó a közösségi médiában, melyet állítólag nemrég Kecskeméten, a Petőfivárosban rögzítettek, és az látható rajta, hogy az egyik kertben fekete víz folyik a slagból. Beszéltünk a videót készítő férfival, aki elmondta, rendszeresen tapasztalják rokona petőfivárosi házánál, hogy olajos víz jön a kútból, ami szerinte egy csaknem huszonöt évvel ezelőtti, az Izsáki úti benzinkútnál történt talajszennyeződésnek tulajdonítható.

Imre hozzátette: a felvétel készítésekor 9 méteren volt a szívószál, de már 6 méterről is jött fel olajos víz. Egy idő után a víz kitisztul, de nagyon aggasztónak tartják a szennyeződést.

Korábban már a Csabagyöngye utcában is le akarták záratni emiatt a fúrt kutakat, de a lakosság kérésére ez végül nem történt meg. Az ott élők azért nem akarták ezt, mert akkor nem tudtak volna locsolni. Most is többen attól tartanak, hogy megszüntetik az itt lévő kutakat. Persze azzal is tisztában vannak, hogy a szennyezett vízzel nem egészséges és célszerű öntözni, meglehet, a kertben lévő növények kiszáradásának is ez az oka.

Körbe-körbe jártunk

Első körben a vármegyei kormányhivatal környezetvédelmi, valamint agrárügyi főosztályát (ezen belül van a növény- és talajvédelmi osztály) és a Molt kerestük meg kérdéseinkkel. Például mit lehet tudni az Izsáki úti üzemanyagtöltő állomás körüli felszín alatti szénhidrogén-szennyezésről, a lakosságra nézve milyen veszélyeket rejt magában, locsolásra/fogyasztásra alkalmas-e a benzinkút környezetében a felszín alatti víz, a talajszennyeződés mekkora kiterjedésű, mely utcákat érinti?

  • A Mol sajtóosztályától levelünk augusztus 21-i elküldése után nem sokkal telefonhívást kaptunk, és kérték, küldjük el a videó linkjét, hadd nézzék meg. Megtettük. Az olaj- és gázipari vállalat tájékoztatást ígért kérdéseinkre, de a válaszok eddig nem érkeztek meg.
  • „Jelenleg továbbra is kárenyhítés és a kármentesítési monitoring folyik a területen, amelyet a MOL Nyrt. végez. A felszín alatti vízvédelemmel kapcsolatban a kormányhivatal nem rendelkezik hatáskörrel, míg a vízfelhasználás tiltása jegyzői hatáskör” – válaszolta a kormányhivatal.
  • Ezután az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósághoz fordultunk, de közölték: ők nem illetékesek a „kérdéses tárgyban”, és javasolták, keressük meg a benzinkút tulajdonosát, a MOL Kiskereskedelmi Ingatlan Kft.-t és a kormányhivatal környezetvédelmi főosztályát.
  • Megkerestük a katasztrófavédelmet is, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt közölte, hogy „felszín alatti szénhidrogén-szennyezést érintő kármentesítéssel kapcsolatban a hatósági hatáskört a területi környezetvédelmi hatóság gyakorolja” (azaz a kormányhivatal és annak szervezeti egysége – a szerző), továbbá a kármentesítést a MOL Nyrt. végzi, így ők tudnak részletes információkat adni.
Hasonló cikkünk:  Paks II: civil szervezetek tiltakoznak a Duna élővilágát veszélyeztető túlmelegítés miatt

Kicsit úgy érezzük, a kör bezárult, de természetesen nem adjuk fel: keressük azt a hivatalt, hatóságot, amelyik illetékesnek érzi magát az ügyben, és ha a Mol válaszol, akkor is visszatérünk a témára.

A videót készítő férfi minden valószínűség szerint a 2000 januárjában kiderült súlyos talajszennyezésre utalhatott, amelyet azóta sem számoltak fel. A Petőfi Népe korabeli cikkeit már szemléztük korábbi anyagunkban, azóta egy újabb korábbi híradásra hívták fel olvasóink a figyelmet.

A Kecskeméti Televízió és a Hiros.hu 2018 januárjában számolt be arról, hogy a korábbi Agip benzinkutat megvásárló Mol teljes földcserét hajtott végre az üzemanyagtöltő állomás melletti füves területen, mert az elvégzett felmérések a talaj és a talajvíz szennyezettségét mutatták. A riportból az is kiderült, átfogó vizsgálatot indítottak, és lakossági fórumon tájékoztatták a környék lakóit, valamint hogy a Mol víztisztító berendezést helyezett el a talajban és a talajvízben lévő szennyeződés tisztítására.

A vállalat kommunikációs munkatársa 2018-ban úgy nyilatkozott, hogy a töltőállomás kifogástalan műszaki állapotban van, a föld alatti tartályok, vezetékek nem szivárognak, azokat nem kell cserélni. Azt vizsgálni fogják viszont, mikor és hogyan keletkezett a szennyeződés, és hogy kit terhel a felelősség.

Még csak nem is rokon

Mivel a múlt héten a Facebookon is közzétett cikkünkhöz többen azt írták hozzászólásban, hogy az Izsáki úti benzinkutat korábban Kósa József képviselő üzemeltette. Megkérdeztük a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselőjét, ez megfelel-e a valóságnak. Kósa József ugyanakkor határozottan kijelentette, hogy semmi köze nem volt az üzemanyagtöltő állomáshoz: nem volt a tulajdonában, és nem is üzemeltette. „Csak egy névrokon, még csak nem is családunk tagja” – hangsúlyozta.

Kérdésünkre, hogyan emlékszik vissza a 2000-es esetre, a Petőfiváros egyéni képviselőjének többször megválasztott politikus elmondta: nagyon súlyos volt a helyzet. Úgy tudja, a Mol csak úgy kaphatta meg a hatóságtól a működési engedélyt a benzinkútra, hogy teljesen rendbe hozza a talajszennyezést. Mivel működhetett a töltőállomás, akkor ezek szerint rendben lehettek a mérések, ám a mostani eset miatt Kósa József szerint újra vizsgálódni kellene.

Korábbi cikkünk a témában:

Olajos víz jön a kútból a Petőfivárosban – egy 24 évvel ezelőtti talajszennyeződés lehet az oka – videóval

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Az időjárás miatt elmarad a pénteki ByeAlex koncert Kecskeméten

Az Ápoló Klub és ByeAlex is arról tájékoztatta a nyilvánosságot a Facebookon szeptember 13-án pénteken, hogy elmarad az esti...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...