fbpx
18.9 C
Kecskemét
2024. szeptember 9., hétfő

FRISS HÍREK

Újabb postahivatalok kerültek lakat alá, jellemzően kisebb falvakban

- Advertisement -

Majd 100 postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta, így augusztus elsejétől számos postai dolgozó veszíti el a munkáját – írta a 24.hu.

Az ország távoli pontjain lévő, jellemzően 1500 fő alatti kistelepülések érintettek. A posta nem tartotta fontosnak, hogy tájékoztatást adjon a lépésről, így pontos lista sincs, csupán egy Facebook-csoportból lehet tájékozódni.

Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke azonban nem csak kisebb falvakról tud, információi szerint Budapesten is van olyan bérelt hely, aminek szerződését felmondta az állam. Hozzátette, a Magyar Posta koncepciójában már korábban is szerepelt, hogy az 1500 lakosúnál kisebb települések esetében az eddigitől eltérő formában nyújtana szolgáltatást a társaság, s a mobilposta szolgáltatás továbbra is elérhető lesz ezeken a településeken is.

Hasonló cikkünk:  Magyarország enyhített az oroszok vízumkorlátozásán, Weber szerint ez nyitott kapu a kémek számára

A mostani bezárások oka a költségracionalizálás, mivel több településen is nagyon alacsony a forgalom, és az államnak veszteséges a fenntartása – fűzte hozzá az érdekképviseleti vezető. Azt a dolgozók körében terjedő információt nem tudta megerősíteni, ami szerint októberben tovább folytatódnak a bezárások.

A 24.hu kereste a Magyar Postát is, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Válaszolt a Mol: folyamatosan kitermelik és tisztítják a talajvizet az Izsáki úti benzinkút körül

A szennyezettség koncentrációját mind a talajvízben, mind a talaj mélyebb rétegeiben rendszeresen mérik, és az eredményeket megosztják a hatóságokkal...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...