fbpx
13.3 C
Kecskemét
2024. október 4., péntek

FRISS HÍREK

Győzött az újonc a Széktói Stadionban, sereghajtó lett a KTE

- Advertisement -

Szeptember 28-án, szombaton a Kecskeméti TE 2-0-ás vereséget szenvedett hazai pályán az újonc Nyíregyháza ellen. Az OTP Bank Ligában a lila-fehérek zsinórban 4. fiaskójukat szenvedték el, ezzel a tabella utolsó helyére került a kecskeméti csapat.

A KTE bátran, nyílt sisakkal kezdte a mérkőzést, rögtön a mérkőzés elején hatalmas lehetőség adódott előttük, a gólvonal közeli kavarodást követően azonban tisztázni tudott a nyíregyházi védelem. A szabolcsiak az első húsz percet sikeresen átvészelték, majd a 27. percben Kovácsréti bombagóljával megszerezték a vezetést. Ez hatalmas lökést adott a vendégeknek, 15 perccel később sakk-matt helyzetet alakítottak ki – Návrátil passzolt az üres kapuba és szerezte meg a Nyíregyháza második gólját.

A fordulást követően a Nyíregyháza kontrákra rendeződött be, a hazai labdabirtoklás azonban csekély kreativitással párosult. A lila-fehérek főként átlövésekkel és beadásokkal igyekeztek feltörni a vendégek védelmét, a nyírségiek azonban minden próbát kiálltak és megőrizték kétgólos előnyüket. A Kecskeméti TE újabb, zsinórban 4. bajnoki vereségével lecsúszott a tabella utolsó helyére, a Nyíregyháza pedig győzelmével ideiglenesen felkerült a 7. helyre.

„Nehéz mit mondani, mert az első húsz percben rendkívül jól játszott a csapatom, sorra rúgtuk a szögleteket, a gólvonalról tisztázott az ellenfél. Emellett sok nagyszerű támadást vezettünk, a játékfelépítésünk is működött. Ezután egy rossz mentés után kaptuk egy olyan gólt, amit ritkán látni, akkor is, ha tudjuk, hogy Kovácsréti kitűnő rúgótechnikával rendelkezik. A másodiknál már sajnos olyan szituációból kaptuk a gólt, amit a héten hangsúlyoztunk, tudtuk, hogy ez benne van a Nyíregyháza játékában, mégis elcsúszott a védekezésünk” – értékelte az első félidőt Szabó István, a KTE vezetőedzője.

Hasonló cikkünk:  A riói Cukorsüveg-hegy tetején flashmobozott a Kecskemét Táncegyüttes (videóval)

„Még a szünetben is azt mondtam, hogy folytassuk, juttassuk a labdát a védelem mögé beadásokkal is. Ebben van komoly hiányérzetem, mert rengeteg pontrúgásunk volt, de ezeket rendre kifejelték, a tizenhatoson belülre jutva pedig nem hoztunk megfelelő döntéseket. A legtöbb tennivalónk itt van, hogy a támadások előkészítésében és befejezésében javuljunk, mert ma ez döntött. Azt sem lehet mondani, hogy nem próbáltunk lőni, akár távolról is, de kell a finesz, a pontosság, hogy gólokat tudjunk lőni. Nem hitehagyott a csapatom, a játékosok akarnak és próbálnak futballozni, de ahogy mondtam, a támadóharmadban hiányérzetem van” – tette hozzá a klub hivatalos oldalának.

A gyenge játékot követően a hazai szurkolótábor még a lefújás előtt elpakolta a kihelyezett zászlóit és távozott a stadionból, ezzel is kifejezve véleményét a jelenlegi helyzetről. Szabó István csapata rendkívül nehéz helyzetből várja a folytatást: október 5-én az MTK együtteséhez látogatnak az OTP Bank Liga 9. fordulójában, két héttel később pedig a Puskás Akadémiát fogadják a Széktói Stadionban.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megáldották, átadták, elfoglalták a közel háromszoros áron elkészült új kecskeméti nővérszálló épületét (videóval)

A 2022-ben bejelentetthez képest közel háromszoros áron, mintegy másfél milliárd forintból épült meg a csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek között...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...