A „vasfüggöny” kifejezést – előbb 1921-ben merült fel a Szovjetunió kommunista ideológiájának Nyugat felé történő feltartóztatása miatt – Churchill tette híressé az 1946-os fultoni beszédében, amelyben figyelmeztette a világot, hogy egy valódi vasfüggöny ereszkedik le, Európát kettészakítva.
Már a sztálini megszállás előtt elvesztette a magyar állam a függetlenségét, amikor Horthy Miklós nem tudott ellenállni Hitlernek, és 1944-ben példátlanul brutális erőszak és tragikus események közepette katasztrófába fulladt Magyarország. Nagy Imrére – akit kárhoztatnak, mert aktívan részt vett az egypárti diktatúra kiépítésében – az utókor mégis bátor államférfiként és nagy személyiségként tekint, mert szembeszállt 1956-ban – a Nyugat radikális tagadásaként megszületett – totalitárius orosz rendszerrel.
A szovjet tankok vérbe fojtották a magyar októberi forradalmat, és Moszkva utasítására halálra ítélték Nagy Imrét. Holttestét a börtön udvarán temették el kátránypapírba drótozva, később titokban kihantolták a maradványait, és a 301-es parcellában arccal a föld felé temették el.
1956-ban az amerikai kormány Magyarország miatt nem kockáztatott az orosz birodalommal atomháborút. Később Moszkva ugyanúgy nem vállalta fel, hogy Kuba miatt az USA ellen atomháborúval kísérletezzen.
Elismerendő ugyanakkor, hogy 1956-ban az amerikai és a nyugati országok, valamint a világ szabad népei lelkesedtek Magyarországért. Ezt bizonyította a magyar menekültek jótékony befogadása.
Rákóczi Ferenc reménykedett a francia királyban; Szemere Bertalan miniszterelnök 1849-ben a Francia Köztársaság vezetőiben; Károlyi Mihály 1918-ban az amerikai elnökben… vagy éppen elítélendő módon az antiszemita és gyilkos Szálasi Hitlerben…
A magyar történelemből megtanulhattuk, hogy onnan jöttek, ahonnan nem vártunk senkit, és onnan nem jöttek, ahonnan vártuk, de ez nem a birodalmak közé ékelődött magyaroknak szólt. A történelem során hiába vesztettük el több ízben államunk függetlenségét, a magyar nemzet összeforrva a néppel megmaradt.
Látszik, hogy a „nagy” és hamis vezérelvű politikusokba vetett túlzott hit egyszer sem hozott gyógyírt – nem remélhettük tőlük a nemzet megújhodását. A lengyelek, a magyarok, a csehek történelme zaklatott; aligha maradt más kiút, mint olyan lengyel, magyar, cseh kulturális értékek felkarolása, amelyek az emberiség egyetemes érdekeit támasztják alá. Ellenkezőleg: könnyen megismétlődik, hogy a magyar nyelvet ismét a propaganda szintjére süllyesztik.
A kérdés csak az, hogy nemzetünk közössége tisztában van-e mindezzel. Érdekli-e ’56 tragikusan dicső emlékezete 34 évvel az oroszok kivonulása után? És kíváncsi-e arra, miért fogalmaz egy kormánypárti politikus 2024-ben – miután 2022-ben Moszkva tankokkal rontott a független Ukrajnára – úgy, hogy „1956-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát”.
Európa – minden vitájával és kihívásaival együtt – Magyarország számára sohasem pusztán egy földrajzi név volt, hanem mindig olyan kulturális többletet jelentett, hogyha azt elveszik, akkor éppen saját sorsának, a történelmének, az identitásának a leglényegibb részeit veszik el.
1944/1945 után: Moszkva irányításával Magyarország megszűnt európainak lenni, és belekerült a szovjet-orosz zárt rendszerbe, ahonnan 1989-ig egyetlen nép sem tudott kiszabadulni.
- 1953: keletnémet felkelés – Moszkva beavatkozásával, tankokkal fojtották el.
- 1956: poznańi munkásfelkelés – a hatalom harckocsikkal verte le.
- 1956: budapesti forradalom – a népfelkelést a szovjet hadsereg vérbe fojtotta.
- 1968: prágai tavasz – a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát.
- 1980: munkássztrájk Gdańskban – a kommunista diktatúra tiltakozó munkásokat ölt meg.
Ezek a közép-európai felkelések tökéletesen elképzelhetetlenek voltak – és egyelőre ma is az – Oroszországban. Ezek a nemzetállamok a fejüket sosem Kelet felé fordították. Mint ahogy John Lukács magyar származású amerikai történész írta: „Akármennyire gyengék az összeurópai intézmények, akármennyire halvány az összeurópai gondolat Nyugaton, az »európai« jelző használata és egy Európához való tartozás kívánalma a magyar nép részéről történelmében fennálló és pozitív hajlam, sőt valószínűleg immár elkerülhetetlen.”
Amíg a Szovjetunió létezett, a hatalma alá kényszerített nemzetek megtapasztalták, hogy saját identitásuk veszélyben van. A vezérek és a diktatúrák eszméje meg akarja fosztani a nemzeteket és népeket a saját kultúrájuktól. Magyarországon erre ’56 miatt nem került sor. 1956. decemberben George Kennan diplomata és történész azt mondta: „ami Magyarországon történt, tragédia, de a Szovjetunió nem fogja kiheverni”.
A magyaroknak jobban kellene bízniuk magukban, és persze a világot is jobban kellene ismerniük.
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a szerkesztoseg@kecsup.hu címre.