Ha valaki elégedetlen az amerikai elnökválasztás eredményével, egy floridai székhelyű hajótársaság lehetőséget kínál, hogy ne a hazájukban vészeljék át a következő négy évet, hanem egy világkörüli utazással töltsék azt – írja Sky News.
Körülbelül 160 ezer dollártól (62 millió forint) indulnak az ajánlatok személyenként, az utazás során 140 országot és több mint 425 kikötőt látogatnak meg. Mikael Petterson, a cég vezérigazgatója így reklámozta az utat: „Ha menekülésre vágyik, nincs jobb hely, mint egy hajó. Itt minden nap egy új udvarra ébredhet, ha kinéz az ablakán, és mindenről gondoskodunk, amire szüksége van.”
Négy lehetőség közül lehet választani:
- az egyéves „menekülés a valóság elől”;
- a kétéves, „félidős választás”;
- a hároméves, „mindenhol, csak otthon nem”;
- és ott van a négyéves „ugrás előre” is.
Az igazgató hozzátette, hogy a győztestől függetlenül elindították volna az utakat, a vállalat már a választások előtt elkezdett dolgozni a marketingkampányon. „Ez igazából egyáltalán nem politikai kampány. Egyszerűen az történt, hogy Trump nyert, és most több demokrata él boldogtalanul az Egyesült Államokban, mint republikánus” – mondta.
A Villa Vie Odyssey már elindult, és a kikötőkben csatlakozhatnak az elégedetlen választók.
via Telex