Varga Mihály lesz az új jegybankelnök

- Advertisement -

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában beszélt az új jegybankelnök személyéről: „Most már a körmünkre ég lassan ez, jegybankelnök váltást nem lehet úgy megcsinálni, hogy hétfőről keddre, ez alapos előkészítést igénylő folyamat.”

Orbán szerint Matolcsy György egészen kiváló és remek munkát végzett, „impulzív személyiség”, hálás a munkájáért, amiért újabb és újabb újításra késztette őket. Hozzátette, hogy Matolcsynak vannak hőstettei, nélküle rengeteg család ment volna csődbe, kimentette a devizahiteleseket abból a csapdából, amibe Közép-Európába sok százezer család szorult be.

„Sok jó közgazdász közül én olyat próbáltam találni, aki a legtapasztaltabb, a leghiggadtabb, a legnyugodtabb, a legtöbb nehéz helyzetben szagolt már puskaport, látott már karón varjút, nem ijed meg, helyt tud állni bármilyen nehéz helyzetben” – fogalmazott a miniszterelnök.

Két ilyen ember biztosan van a kormány környékén, a gazdasági és a pénzügyminiszter, de számításba jött az energiaügyekért felelős miniszter is, aki korábban pénzügyi területen is dolgozott – állapította meg Orbán.

A legkiszámíthatóbb és legnyugodtabb ember pedig közülük Varga Mihály pénzügyminiszter, aki elfogadta a jelölést, amiért hálás neki – mondta a miniszterelnök.

Kiemelte, azt a csábítást, hogy a jegybank volt alelnökét – aki ma gazdasági miniszter – kérjék meg, hogy menjen vissza a jegybankba, elvetette, a higgadtság és kiszámíthatóság szempontja miatt arra jutott, egyezzenek meg Vargával.

Orbán Viktor kiemelte, január 1-jétől egy más gazdasági irányítási rendszerben fognak dolgozni, ennek részleteiről decemberben szívesen beszél.

via Népszava

- Advertisement -
Exit mobile version