A PwC idén is különböző szempontok alapján értékelte a hazai székhelyű vállalatokat: mind az autóipari gyártó, mind az összesített kategóriában a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár nyerte el a PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díjat.
A kecskeméti Mercedes gyár novemberben még azzal tett szert „országos hírnévre”, hogy egy gyárlátogatásukra érkező egyetemista elkötött, majd összetört egy Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 45S AMG típusú, körülbelül 40-50 millió forint értékű autót.
Ezúttal elismerésben részesítették őket: a hazai székhelyű vállalatok közül a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár lett 2024 legvonzóbb munkahelye. A díjat összesen tíz iparági és egy összesített kategóriában adta át a tanácsadó cég a kutatásban résztvevők értékelése alapján – írták sajtóközleményükben.
A megkérdezettek valamennyi díjazott vállalatra stabil, hosszú távú munkahelyként tekintenek, amelyek amellett, hogy versenyképes béreket nyújtanak, a munkaerőpiac több szegmensét (mérnöki, IT, pénzügyi és humán hátterű szakértők) meg tudják szólítani.
A cégek megítélésében jelentős szerepet játszik az is, hogy a munkáltatói márkát mennyire tudja támogatni a kereskedelmi márka vonzósága: egy erős brand és kézzelfogható termék erősíti a munkáltatói brandet is.
Kiemelték: a kecskeméti üzem mintegy 4500 dolgozójával a régió legnagyobb foglalkoztatója.
„Ez az elismerés a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. számára visszaigazolás arról, hogy jó úton jár a vállalat, bizonyíték arra, hogy megéri a munkahelyi környezet javításán dolgozni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a vállalat hátra dőlhet, sokkal inkább az a cél, hogy a jövőben is folyamatosan vonzó munkakörnyezetet teremtsen a telephelyen dolgozóknak” – fogalmaztak.