A 444.hu információi szerint a szerdai kormányülésen tárgyalhatják azt a javaslatot, ami január 1-től szinte teljesen betiltaná az EU-tagállamokon kívül érkező külföldi vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását.
A lap értesülései szerint a kormányrendelet tervezete arról szól, hogy Grúzia kivételével egyetlen harmadik országbeli munkavállalónak sem lehet kiadni új munkavállalási engedélyt 2025. január 1-jétől, valamint a meglévő, két évre szóló, egyéves hosszabbítási opcióval kiadott engedélyeknél már az egy évre szóló opciót sem lehet majd érvényesíteni.
Az EU-n kívülről érkező vendégmunkások ügye már a hétfői parlamenti ülésen is téma volt: „Ha lejár a munkaidejük, akkor el kell hagyniuk az országot (…) Amíg én vagyok a miniszterelnök, addig mindegyik vendégmunkás haza fog menni” – mondta Orbán Viktor.
Források szerint politikai okok miatt szigorítanának, ugyanis több fontos vidéki fideszes politikus jelezte az utóbbi időben, hogy a párt támogatóinak körében visszatetszést és értetlenséget váltanak ki a hirtelen nagy tömegben felbukkant vendégmunkások. A közbiztonságért aggódó hangok is felerősödtek, voltak akik azt a korábbi fideszes ígéretet hozták elő, hogy a bevándorlók nem veszik el a magyarok munkáját.
Ez a hír szinte sokkolta a magyar ipar több szereplőjét, mert rögtön jelentkező működési problémáktól, a termelői-beszállítói láncok megszakadásától tartanak. A lap értesülése szerint ezért szinte pánikszerű lobbizás indult a háttérben, hogy a szigorítás ne 2025. január elsejétől, hanem csak július elsejével lépjen életbe, illetve hogy a Fülöp-szigetek is maradhasson a rendszerben. Az ipari szereplők szerint a radikális változtatás sok magyar munkavállaló munkahelyét is veszélyeztetné.
via 444.hu