Boti vonatfotósként járja Európát és közlekedésmérnökként tenne is a vasútért

A 17 éves kecskeméti Lakó Botondnak mindene a vasút, a vonatozás. Három évig gyermekvasutas volt Hűvösvölgyben, most pedig járja az országot és Európát, és a legkülönbözőbb helyszíneken fényképezi a szerelvényeket. Ha kell, egy jó fotóért fára mászik, felkel hajnalban, a nyári kánikulában vár türelmesen vagy a vonaton alszik. Legjobb képei jelenleg egy kis kiállítás keretében a kecskeméti állomáson is láthatóak. Karriertervei is szenvedélye körül forognak: közlekedésmérnöknek készül, és arról is van véleménye, miként lehetne javítani a vasúti szolgáltatást Magyarországon.

„Amióta az eszemet tudom, nagyon fontos számomra a vasút és minden érdekel, ami hozzá tartozik” – vág bele Boti az interjúba hatalmas lelkesedéssel a kecskeméti vasútállomás restijében. Nyilván nem rutinos nyilatkozó – 17 évesen hogy is lenne az -, de kora ellenére egyáltalán nincs zavarban, és rendkívül intelligensen, éretten válaszol a kérdésekre.

Az állomás kisebbik várótermének falait a Bolyai János Gimnázium tizenegyedikes diákjának fotói díszítik (egészen január 15-ig). Boti több ezernyi kép közül választotta ki a legérdekesebbeket, néhányat most mi is megmutatunk.

Meghatározó élmény volt számára 12 éves korában, amikor édesanyjával a Keleti pályaudvaron várakoztak, és egy forgalmista megengedte neki, hogy a tárcsával ő indítson el egy vonatot. Innen már viszonylag egyenes út vezetett a budapesti, Széchényi-hegy és Hűvösvölgy között közlekedő Gyermekvasúthoz (korábban Úttörővasút), ahol a mozdonyvezetést kivéve minden munkakörben gyerek önkéntesek teljesítenek szolgálatot: ők a forgalmisták, a kalauzok, a jegyárusok. „Mindenki nagyon jól látja el a dolgát, itt baleset még soha nem volt. Rendkívül fejlett a Gyermekvasút technológiája, számítógépen keresztül lehet állítani a váltókat és a jelzőket is – a forgalom ugyan ezt nem követelné meg, de ezáltal a gyerekek itt jól megtanulhatják a vasúti közlekedés alapjait. Nagyon tetszett, jó volt a közösség is, minden 4-6. osztályos diáknak ajánlom a jelentkezést, akit érdekelnek a vonatok” – mondta Boti.

Édesapja, az ismert fotográfus, Lakó Péter tragikusan fiatalon elhunyt. Boti akkor még csak nyolc éves volt… A fényképészet alapjait serdülőként műkedvelő édesanyjától tanulta meg, majd saját magát képezte, autodidakta módon vált egyre ügyesebbé. Eleinte Kecskeméten és Budapesten az állomásokon és azok közelében fényképezte-videózta a vonatokat, és persze a Gyermekvasútnál. 2022-től kezdett intenzívebben és tudatosabban foglalkozni ezzel, kapott is egy komolyabb Nikon fényképezőgépet ajándékba.

A vasútfotósoknak igen nagy a tábora, köztük sok fiatal, Boti is rengeteg barátra tett szert, akikkel egyre bátrabban szerveznek utakat – nemcsak itthon, hanem már külföldön is (az összetartásra jó példa, hogy éppen az interjú napján utazott el Kecskemétre egy egri barátja, csak hogy megnézze Boti kiállítását).

Tizennégy évesen már egyedül elmehetett Ausztriába, azóta pedig már járt többször Szlovákiában, Németországban, sőt egy ízben Hollandiában is. Míg korábban csak a vonatok megörökítése érdekelte, most már felfedezi a helyi nevezetességeket, látnivalókat is, Pozsonyban például megnézte az óvárost és a várat. Szlovákiába a tanév végéig ingyenes utazási kedvezménnyel rendelkezik, úgyhogy a téli szünetben is készül kirándulni északi szomszédunknál. Általában két-három hasonló érdeklődésű barátjával utazik, egy-egy napokra, de már arra is akadt példa, hogy a vonaton aludtak hálókocsiban, egy németországi út során pedig nagymamája ismerősénél szállt meg.

Mitől lesz jó egy vonatfotó? Boti már nagyon tudatosan választ helyszínt, időpontot, napszakot, témát, vagyis mozdonytípust.

„Kell kreativitás ahhoz, hogy megfelelő helyen tudjam fényképezni a vonatot. Már soha nem szoktam állomáson, hiszen azt bárki megteheti. Keresek inkább egy érdekesebb perspektívát, egy magaslatot, hiszen onnan kevesen látják a szerelvényt. Fontos, hogy a háttér is érdekes legyen, például egy szép hegy. Az időjárás mellett fényviszonyokra is nagyon kell figyelni, hogy a nap egy adott helyszínen hogyan süti majd meg a vonatot, a nap mely szakában jó a napállás. Ezt egy applikáció segítségével tudom megtervezni. Akkor jó egy kép, ha a vonatnak az eleje meg az oldala is meg van világítva és nem árnyékos.”

Egy jó fotóért Boti vállal kényelmetlenségeket és kockázatokat is. Többször felmászott már fára fényképezés miatt, vagy nyári kánikulában várta, hogy befusson végre egy késésben lévő szerelvény (ez egyébként nem Magyarországon, hanem Szlovákiában volt, de „nagyon megérte, mert különleges mozdony volt”). Ausztriában a Brenner-hágónál az öccsével egyszer bőrig ázott, máskor pedig elfogyott az enni-és innivalójuk is, bolt pedig csak öt kilométerre volt, de akkor is kibekkelték a tervezett vonatokat. Testi épségére viszont vigyáz: oszlopra kapaszkodást nem kockáztat, és a sínektől is megfelelő távolságban keres pozíciót.

„Mostanában a színes, érdekesebb mozdonyokra megyek rá, itthon a magánvasutak tehervonatai ilyenek. De nagyon szeretem a régi típusokat is, amelyeket lassan már kivonnak a forgalomból és a retro mozdonyokat is, amelyeket egy-egy hétvégére üzemelnek be. Volt olyan típus, a Szlovák Államvasutak Gorilla becenevű villanymozdonya, amelynek sikerült utolsó útját megörökíteni, ahogy a szobi Ipoly-hídon elhagyja Magyarországot Szlovákia felé. Ilyen fotót már többé nem lehet készíteni.”

Mint elárulta, a menetrend miatt neki nem kell a neten böngésznie, fejben tartja, de nemcsak „ebből tud dolgozni”: a vonatfotósok adnak egymásnak infókat, tippeket, mikor és hol érdemes lesben állni, és a vasutasoktól – főleg a fényképezést ugyancsak kedvelő MÁV-munkatársaktól – is kapnak füleseket. Ő is segít, akinek tud, nem őrzi féltve a titkait.

„Kecskemétről a legelső vonat hajnali 4:32-kor indul, ha nem késik, 6-kor már Pesten vagyok, amikor még csak ébredezik a város. Ezt nagyon szeretem, egyedi hangulata van a legelső vonatnak. Maga az egész vasútmánia pedig egy életérzés. Utazok, világot látok, érdekes, sokszor megismételhetetlen témát fotózok és emellett megtapasztalhatom más országok vasúti közlekedését, láthatom, miben más, mint a miénk.” Az már csak bónusz, hogy egy alkalommal egy osztrák cég megvásárolta néhány fotóját is.

Botit a vonatok műszaki szempontból is lenyűgözik, de ami igazán leköti, a forgalom szervezése és a logisztika. Részt vett a Budapesti Műszaki Egyetem nyílt napján, és nagyon megtetszett neki a közlekedésmérnöki karán zajló képzés. Úgyhogy az a nagy terve, hogy jövőre ide jelentkezik, így a matek emelt szintű érettségi kiemelt célja lett.

„Szeretnék abban segíteni, hogy valahogy sikerüljön fejleszteni az igencsak elavult magyar vasutat, mind az infrastruktúrát, mind a jármű állományt” – szavai is bizonyítják, elhivatott fiatalemberről van szó. Úgy véli, amíg szűkösek az anyagi lehetőségek a modernizálásra, addig a nyugati országokból kell használtan beszerezni járműveket, és égetően fontos lenne a rossz állapotú vonalak – például a 142-es Budapest-Lajosmizse vonal – felújítása is.

Boti szerint kortársai egy része nem tudja hova tenni az ő szenvedélyét a vonatok iránt, mások viszont értik, hogy miért szereti, hiszen „elég vagány dolog éjszakai vonaton külföldön valami számára ismeretlen táj felé utazni pár haverral, és járni Európát”. Édesanyja már nyugodtan elengedi az ilyen utakra, tudja, hogy Boti jó helyismerettel rendelkezik és feltalálja magát.

„A fotókiállítás nagymamám ötlete volt, ő kérdezte meg az állomásfőnökségtől, lenne-e rá lehetőség. Szerencsére nagyon pozitívan és segítőkészen fogadták, így négy tablóra kitehettük a képeimet. Nagymamámnak egyébként is rengeteget köszönhetek, mindig dicséri a képeimet, és kérdezgeti, merre jártam, mit láttam. Nem szeret messzire utazni, de egy alkalommal öcsémmel sikerült rábeszélnünk, hogy vonatozzon el velünk Németországba, ahol egy ismerőse lakik.”

A fotók kiválasztására és a képmagyarázatok megírására Botinak ráment egy hétvégéje: a bőség zavarával küzdött, hiszen több ezerből kellett megtalálnia a legjobb két tucatnyit. Nagyon alaposan megtervezte a tablókat, négy kategóriába csoportosítva a fényképeket: magyar vasút jelene, retro vonatok, északi szomszédaink vasútja és a modern magánvasutak mindennapjai. Mint mondta, barátainak, ismerőseinek nagyon tetszik, kritikát eddig nem kapott, de szívesen veszi az érdeklődők észrevételeit.