CityScreen: hiába az állami százmilliók, mára a tulajdonos is úszik az adósságban

- Advertisement -

A Kecsup érdekes információkra bukkant a Kecskemét belvárosában gombamód elszaporodó digitális hirdetőtáblákkal kapcsolatban. Kiderült, hogy a CityScreen Media Kft. bár évek óta komoly veszteséget termel, de ez az égvilágon senkit sem zavar. Legalábbis a kecskeméti önkormányzatot nem, noha a tulajdonában álló Városi Alapkezelő Zrt. százmilliókat fektetett a cégbe. Ami akár komoly hiba is lehetett, hiszen a kamerákkal felszerelt digitális hirdetőtáblákkal üzletelő reklámcég tulajdonosa is úszik az adósságban, ráadásul veszteséges is.

Korábbi cikkünkben részletesen írtunk a CityScreen Media Kft. kecskeméti tevékenységéről, hogy a Városi Alapkezelő Zrt. 4 500 000 forint jegyzett tőkeemeléssel, 25 500 000 forint tőketartalékba helyezéssel és 200 000 000 forint tagi kölcsön juttatásával valósított meg befektetést 2021 júliusában, és szerzett kisebbségi részesedést a cégben. Az önkormányzathoz köthető forrásokat szétosztó társaság ezúttal is „for profit” jelleggel fektetett be, ugyanakkor a megtérülés valószínűsége rendkívül csekélynek tűnik. Hiszen a kecskeméti CityScreen Media Kft. 2023-as pénzügyi beszámolója szerint – mely az Optenen érhető el – kritikus állapotok uralkodnak a cégen belül. A legfontosabb adatok:

  • A kecskeméti CityScreen alkalmazottainak száma 2 főt tett ki;
  • A cég az értékesítése során 12 227 000 forintos bevételt ért el, míg az adózott eredménye 36 920 000 forintos veszteséget mutatott;
  • Ehhez jön hozzá a vele szemben fennálló kötelezettségek összege, ami 202 108 000 forint volt, a saját tőkéje pedig 30 774 000 forintot tett ki;
  • Ezek alapján a cég EBITDA értéke (a szám a cég üzleti eredményességét fejezi ki, minél magasabb a mutató, annál jobb a cég megítélése) -19 304-es értéket mutatott.

Ennek fényében bárkiben felvetődhet, hogy a CityScreen hogyan lesz képes a Városi Alapkezelő Zrt. befektetését megtéríteni, és a cég mögött álló személyek és eddigi üzleti tevékenységük garanciát jelent-e akárcsak a nullszaldós költségvetésre. S hogy ennek elérésére elegendő-e az, amit a társaság a gyakorlatban nyújt, vagy esetleg az önkormányzat segítségére hagyatkoznak.

„A projekt sikere a személyes sorsunkat határozza meg”

A fentiekkel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a CityScreen Media Kft.-nek a Facebook-oldalukon szereplő egyetlen e-mail címre. Levelünkre Erdei Sándor, a cég társtulajdonosa válaszolt. Kijelentette, hogy mivel szerkesztőségünk a privát címére küldött levelet, ezért privát módon is kíván rá reagálni, tehát egyszerű civilként, nem pedig a CityScreen Media Kft. munkatársaként.

„A köztünk történő kommunikációt magánjellegűnek tekintem azzal együtt is, hogy Ön újságíróként keresett meg engem. Élek a jogommal és nem járulok hozzá, hogy a leírtakat felhasználja, de bárhogyan is, ezek a sorok több tekintetben átfedésben vannak azzal, amiről már régebben kaptak információkat cégünktől”

– közölte. Ezután pár sorral lejjebb már azt írta: „Nem kapunk közvetlenül a várostól forrásokat. A Városi Alapkezelő mint befektető vesz részt a projektben, hitel formájában biztosított forrásokat. Nem fizet a város egyetlen képernyőn megjelenő kampány kapcsán sem, hiszen van egy vállalásunk a közérdekű információk közlésére. Számos ilyen jellegű közérdekű hirdetés futott a képernyőkön, de aktuálisan is látható ilyen: a drog prevenciós felhívások.”

Végül arról írt, hogy ő és az üzlettársa (Lippényi Tamás – a szerk.) nagyon sokat tettek fel erre a projektre, nagyon sokat áldoztak érte. Saját cégük fejlesztéseit és jövőbeli lehetőségeit apportálták ebbe a leányvállalatba. A projekt sikere/sikertelensége a személyes sorsukat határozza meg, ezért tisztelettel megkérte lapunk munkatársát és a lapot is, hogy a jövőben ne kezelje őket a felforgatás eszközeként, mert ők sem ártottak sem a Kecsup-nak, sem bárki másnak a városban.

CityScreen Facebook oldala

Ennél tömörebb választ kaptunk Erdei üzlettársától, Lippényi Tamástól. Válaszában az ügyvezető megerősítette, hogy az önkormányzat nem fizet egyetlen képernyőn látható kampányért sem, a közérdekű információk megjelenítését ingyenesen biztosítják a műsoridő egyharmadában. „Politikai tartalmú hirdetések eddig sem futottak nálunk. Ha az állami szektorból érkezne megkeresés, akkor a médiatörvény hatályos szabályai szerint eljárva, üzleti alapon szolgálnánk ki őket” – közölte.

Végül azért ő is odaszúrt lapunknak, közölve, hogy az alábbi válaszokon túl a Kecsup-nak nem kíván nyilatkozni, de elképzelhető, hogy más sajtótermékekben – akár PR cikk formájában – megjelenik írás a cégről a jövőben.

Az önkormányzat szerint rendben van a CityScreen vesztesége

A tulajdonosok válaszát megerősítette lapunknak a Szemereyné Pataki Klaudia vezette önkormányzat is. Kijelentették, ők egyáltalán nem vásároltak hirdetést a CityScreen felületein. „Kormányrendelet szabályozza, hogy az információs vagy más célú berendezés (ide tartozik a CityScreen is) felületének kétharmada tartalmazhat gazdasági reklámot, egyharmada pedig közérdekű információkat” – közölték. A reklámcég működésével kapcsolatban kijelentették,

egy induló vállalkozás az első években jellemzően veszteséges, különösen olyan területen, ahol nagy a verseny. Szerintük ilyen a reklámpiac is. Ezután kifejtették: az induló vállalkozások akkor felelős gondolkodásúak, ha ezzel előre számolnak.

Mint ismert, a CityScreen Media Kft. mindent meg is tesz azért, hogy kiemelkedjen a versenytársak közül, így weboldaluk szerint „dinamikus és hatékony reklámfelületeket kínálnak, amelyek a mozgóképes reklámoknak köszönhetően jobban odavonzhatják a tekintetet, mint a hagyományos plakátok”. Ráadásul ezt pontosan ki is tudják mutatni, hiszen a digitális hirdetőtáblák kijelzője teljes napsütésben is tökéletesen láthatóak maradnak, és a beépített kamerák által pontosan tudható, hány járókelő látta a hirdetéseket, és ezáltal mérhető a hirdetési kampányok hatékonysága.

Utóbbi módszer ugyanakkor számos kételyt és aggályt felvet (erről ezen a linken olvashat bővebben), amivel kapcsolatban szintén kérdést tettünk fel az önkormányzatnak. Válaszában az apparátus leszögezte, a kamerák számlálóknak tekinthetők, amik számolják, hogy hány érdeklődő áll meg előttük. Semmi más céljuk nincs, felvételt nem készítenek, utóbbira nem is alkalmasak. Nyilvánvaló, hogy ahogyan egy televízió esetében a nézettséget, rádió esetében a hallgatottságot, online média esetében a látogatottságot mérni kell, úgy erre szükség van a CityScreen esetében is.

Nem csak a CityScreen, a tulajdonosa is veszteséges

De vissza a cég tulajdonosaihoz! Amennyiben egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk a CityScreent Media Kft.-t, úgy kiderül, hogy a vállalkozásnak összesen két tulajdonosa van: a Kecskemét Városfejlesztési Alap és a Keocko Holding Kft. Utóbbi többségi tulajdonosként üzleti szempontból nem egy életbiztosítás. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, hogy a cég 2023-as pénzügyi mérlege mit mutat pontosan. Az Opten adatai szerint a vállalkozás a fő tevékenységét tekintve adatfeldolgozással, web-hoszting szolgáltatással foglalkozik, és összesen két tulajdonosa van, Lippényi Tamás és Erdei Sándor személyében. A cég tavaly

  • az értékesítése útján nettó 37,8 millió forintos árbevételt ért el;
  • amiből azonban adózás után csak egy 760 ezer forintos veszteség maradt;
  • amivel párhuzamosan a cég kötelezettségei 9,3 millió forintot értek el;
  • ez alapján a cég EBITDA mutatója (értsd üzleti eredményesség) nem is kifejezetten fényes, 10 066-os értéket mutatott.

Ráadásul ez az eredmény csaknem általános a vállalkozás életében. A nyilvánosan elérhető, elmúlt öt év adatait felsoroló táblázatból ugyanis kiderült, hogy a cég az elmúlt öt év során mindössze egyetlen egyszer, 2021-ben (amikor a Városi Alapkezelő a CityScreenbe százmilliókat fektetett) tudott kimagasló eredményt elérni. Ekkor a nettó árbevétele elérte a 10,06 millió forintot, míg az adózott eredménye 107,2 millió forintot tett ki. A kötelezettségei ugyanakkor több mint 21,2 millió forintra rúgtak, a cég EBITDA értéke mégis 117 228-as értéken állt, tehát legalább tízszer eredményesebb volt a cég 2021-ben, mint most.

Lippényi és Erdei, a sikervállalkozók

S ha már az eredményességet említettük, akkor érdemes pár szót ejteni a Koecko Holding Kft. mögött álló üzletemberekről is. Mint az az alábbi, Optenen fellelhető vázrajzon is jól látható, Lippényi Tamás egy igazi sikervállalkozó (is lehetne), nevéhez összesen hét darab üzleti társaság köthető. Ezek a következők:

  • Keocko Holding Kft.
  • LIPPI Művészeti Bt.
  • SMARTSECTOR Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
  • CityScreen Magyarország Kft.
  • Original Training & Fun Kft.
  • Perceptive Számítástechnikai és Szolgáltató Kft.
  • CityScreen Media Kft.

Csakhogy Lippényi nem volt szerencsés a vállalkozásaival, a hét érdekeltségéből 2 ugyanis elavult kapcsolatot jelent számára, ráadásul a cégek végelszámolással meg is szűntek (LIPPI Művészeti Bt., CityScreen Magyarország Kft.), 1-gyel pedig a felszámolás vagy a kényszertörlés végzett még 2012-ben (Perceptive Számítástechnikai és Szolgáltató Kft.), így aztán az szintén egy elavult üzleti kapcsolatnak tekinthető. Lippényi szintén elavult kapcsolatnak tekintheti a SMARTSECTOR Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-t és az Original Training & Fun Kft.-t, ugyanakkor hatályos kapcsolat fűzi a Keocko Holding Kft.-hez és a CityScreen Media Kft.-hez.

Lippényi Tamás céghálója

Ehhez képest Erdei Sándor kapcsolathálója szinte egy üres vászonnak mondható, ami alapján hihető is lehet, hogy ő valóban sokat áldozott arra, hogy vállalkozóként sikerre vigye a CityScreen ügyét. Nevéhez ugyanis mindössze kettő társaság köthető: a Keocko Holding Kft., illetve egy szintén felszámolással vagy a kényszertörléssel, 2006-ban megszűntetett aneten.hu Informatikai és Tanácsadó Bt. nevű cég. Ráadásul amint az Opten adataiból kiderült, Erdei az előbbi cégben való közreműködésével sem nyert túl sokat.

Minden, amit a CityScreenről eddig tudni lehet

Végül foglaljuk össze a CityScreennel kapcsolatos eddig megismert információkat:

  • A CityScreen bár több mint 200 millió forintos befektetéshez jutott, ám az üzleti eredményei alapján erősen kérdéses, hogy az valaha megtérül-e;
  • A reklámcég mögött álló üzletemberek, Lippényi Tamás és Erdei Sándor nem hajlandók szóba állni a helyi független sajtóval, amikor az a működésükről kérdezi őket;
  • A kecskeméti önkormányzat mindeközben teljes nyugalommal szemléli az eseményeket, szerintük a CityScreen vesztesége a hatalmas reklámpiaci versennyel hozható összefüggésbe;
  • A CityScreen hirdetőtáblái bár kamerákkal vannak felszerelve – amelyek gyakorlatilag folyamatosan monitorozzák az utcán haladókat –, ám a Szemereyné Pataki Klaudia vezette önkormányzatot ez sem zavarja;
  • 2023-as üzleti eredménye szerint a CityScreen többségi tulajdonosa, a Keocko Holding Kft. is úszik az adósságban, tavaly mindössze egy több százezer forintos mínuszt tudott felmutatni;
  • Noha a Keocko Holding Kft. tulajdonosai akár sikeres üzletemberek is lehetnének, ehelyett Lippényi Tamás kapcsolati hálójában egy sor végelszámolással megszűnt vállalkozást találni, míg Erdei csupán egy megszűnt céget és a Keocko Holdinggal büszkélkedhet.
- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Új köztéri szoborelemet terveztek az Izsáki útra: itt a karácsonyi Zsirákornis

Ulrich Gábor, Balázs Béla-díjas kecskeméti mozgóképművész, képzőművész, művészeti pedagógus nemrég saját szobrát ajánlotta fel jótékonysági licitre, amelynek bevételéből egy...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version