Döntetlennel zárta az évet a Kecskeméti TE

- Advertisement -

A Kecskeméti TE 1-1-es döntetlent ért el vasárnap az Újpest otthonában, a Szusza Ferenc Stadionban. A kecskeméti csapat ezzel sereghajtóként, a bennmaradást jelentő 10. helytől 5 pontos távolságra kezdheti meg februárban a 2025-ös évet.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a mérkőzést részlegesen zárt kapuk mögött rendezték meg, mert a Nyíregyháza és a Puskás Akadémia elleni meccseken az UTE drukkerei a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint „megbotránkoztató, obszcén és ismétlődő rasszista megnyilvánulásokat” tettek.

A Kecskeméti TE szurkolói a büntetés ellenére ott lehettek a stadionban, hazai oldalon pedig gyermekek buzdíthatták az Újpest együttesét. A hangulat teljes hiánya rányomta a bélyegét mindkét csapat teljesítményére, némi eufemizmussal élve nem ez volt az év mérkőzése.

A meccset a Kecskemét kezdte jobban, az első játékrészben többször a videóbíróra is várhattak a vendégek, de végül egyik esetben sem ítéltek nekik büntetőt.

Sokatmondó, hogy az első kaput eltaláló lövés a 46. percben született – igaz, ekkor Zsótér Donát révén egy átlövésből meg is született a KTE vezető gólja.

Az Újpest a fordulást követően szinte azonnal, a 48. percben Dénes Adrián révén egyenlített. A találatot követően a fővárosiak és a kecskemétiek sem tudták igazán próbára tenni az ellenfél kapusát; a lehetőségekből több gól nem született, így a felek pontosztozkodással hagyhatják maguk mögött a 2024-es évet. A Kecskemét immár 4 meccse veretlen az NB I-ben.

A Kecskeméti TE legközelebb 2025. február elsején lép pályára, ekkor a Zalaegerszeg vendégszereplésével játszanak kiesési rangadót a Széktói Stadionban.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Még vizsgálják, el kell-e költöztetni az orvosi rendelőt a Széchenyi sétányról, és ha igen, hová

A Széchenyi sétányi orvosi rendelőnél felmerült, hogy mivel már nem felel meg több műszaki előírásnak, beköltöztetik a Piaristák terére....

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version