Korábban beszámoltunk arról, hogy 2024. december 22-én bevezetik a helyi járatú autóbuszok új számozási rendszerét. Az utasok tájékozódásának könnyítéséért ideiglenesen a járatok régi számát is feltüntetik a buszokon és a megállókban egyaránt. Dr. Homoki Tamás alpolgármester a KecsUP megkeresésére elmondta: addig lesznek kint az ideiglenes számok, amíg szükséges – nincs kőbe vésve.
Korábban voltak egyjegyű, kétjegyű, háromjegyű és betűkkel ellátott vonalszámok is, a Kecskeméti Közlekedési Központ azonban szakít a jelenlegi rendszerrel, és december végétől minden járatot háromjegyű számmal fog jelölni, az alábbi ábra alapján.
A bejelentést követően sok kritika érte az újítást, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a kecskeméti buszok számozásának megváltoztatása ellen aláírásokat is gyűjtött; a közösségi médiában sokan pedig attól tartottak és tartanak, hogy túl bonyolult lesz kiigazodniuk az utasoknak.
Az átállás egyszerűsítése érdekében a bevezetés időpontjától a forgalomban lévő autóbuszok homlok- és oldalkijelzőin az új vonalszám mellett a régit is feltüntetik.
„A kijelzők bal oldalán egységesen az új vonalszám, jobb oldalán pedig a régi vonalszám lesz látható” – közölte a Kecskeméti Közlekedési Központ.
Dr. Homoki Tamást arról kérdeztük, hogy meddig fog tartani ez az ideiglenes állapot.
„Addig lesznek kint az ideiglenes számok, amíg úgy gondoljuk, hogy szükséges. Nincsen kőbe vésve, ha gyorsan megtanulják az utasok és olyan visszajelzések jönnek, hogy most már tudják, akkor lehet, hogy csak 1-2 hónapig; de ha kell, akkor tovább is” – válaszolt az alpolgármester.
Kiemelte: a buszmegállóban minden fel lesz tüntetve papír alapon is, a busz érkezése előtt is jól látható lesz, hogy az érkező, új számozású busz melyik régi számozásúnak felel meg.
„A visszajelzések is nagy szerepet fognak játszani abban, hogy meddig lesznek kint. Az a cél, hogy az utasok tudják használni. Azt gondolom, hogy ez gyorsabb folyamat lesz, mint ahogy sokan félnek tőle, de ha ez több időt vesz igénybe, akkor tovább kint lesznek a régi számozások is” – fejezte be.