A közös élmények még évek múlva is izgalmasak lehetnek

- Advertisement -

A bulvárhírekben gyakran olvashatunk arról, hogy éppen melyik sztárpár szakított egymással. Sajnos ez nemcsak a celebekkel történhet meg, hanem velünk is, ha ugyanis nem fordítunk kellő figyelmet a párkapcsolatunkra, akkor válságba juthat.

Sok esetben az ok nem más, mint az unalom. Vagyis az, hogy egyhangúnak érezzük az együtt töltött időt és esetleg a hálószobában sem úgy zajlanak már az események, ahogy a megismerkedésünk elején, amikor még izzott a szenvedély köztünk.

Ez azonban nem feltétlenül jelenti a kapcsolat végét, hiszen ha hajlandóak vagyunk beletenni az energiát, akkor egy kis kreativitással feldobhatjuk az együttléteinket, közös időtöltéseinket. Ott vannak például a LoveSexshop.ro vibrátorai, melyek között találunk olyat is, amit kifejezetten pároknak fejlesztettek ki. Ha bevetjük legközelebb, amikor ágyba bújunk, akkor új dimenzióba emelhetjük a kapcsolatunkat.

Mai írásunkban ezt a témát fogjuk kibontani és bővebben tárgyalni.

Adjuk a másik tudtára, hogy mire vágyunk – a hálószobában is!

Mindennek az alapja az őszinte kommunikáció, az ugyanis segít megerősíteni közöttünk azt a bizonyos láthatatlan köteléket. Ehhez persze legelőször is az kell, hogy jobban is megismerjük magunkat, hogy pontosan meg tudjuk fogalmazni magunknak, hogy mire vágyunk, mi esik jól nekünk. A hálószobában és azon kívül is.

Elvégre hogyan lehetnénk őszinték a másikkal, ha magunkkal nem vagyunk azok? Sok kapcsolat azért romlik meg vagy megy tönkre, mert a felek nem merik elmondani egymásnak azt, hogy mik az igényeik, szükségleteik. Így az sem derül ki, ha épp egy kis változatosságra lenne szükség.

A párvibrátor újra feltüzeli a vágyakat

Amikor az ágyban zajló eseményekről van szó, akkor a nők különösen gátlásosak, ami többek között abból fakad, hogy még mindig tabunak számít ez a téma. Pedig sokkal élvezetesebbek lehetnek az együttléteink, ha nyíltan beszélünk többek között erről is.

Ez esetben megbeszélhetjük például a másikkal, hogy min kellene változtatni, illetve hogy mit szólna hozzá, ha kipróbálnánk egy-két újdonságot is. Mondjuk egy szuper párvibrátort, amivel egyszerre élhetjük át a gyönyör pillanatait.

Bizalom és intimitás nélkül nem működik a dolog…

Az egész persze mit sem ér, ha nincs meg a kellő bizalom és intimitás közöttünk, ezek ugyanis alapfeltételei annak, hogy kellően közel tudjuk engedni magunkhoz a másikat, és akár kényesebb témában is meg tudjunk vele beszélni. Ezek pedig nem olyan dolgok, amik automatikusan jönnek, ezekért meg kell dolgozni.

Bízunk benne, hogy a mai cikkünkkel sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy az egyhangúság sok esetben nem más, mint egy jel arra, hogy valamin változtatnunk kell. Az ugyanis egy teljesen természetes jelenség, ha idővel alábbhagy a szenvedély és csendesebb vizekre evezünk.

Talán még az unalom is felüti a fejét néha, de ez nem jelent többet, minthogy ideje egy kis változatosságot csempészni a mindennapjainkba – és az ágyba is! Az egész viszont csak akkor fog működni, ha megbízunk a másikban és merünk őszinték lenni.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megkérdeztük, hogy mit gondolnak a kecskemétiek a buszok újraszámozásáról (videóval)

Korábban több ízben is beszámoltunk arról, hogy új számozást kapott minden kecskeméti, helyi járatos autóbusz. Több mint egy hónappal...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version