Lázár János közlekedési miniszter közlekedésinfót tartott, amin bejelentette, hogy június 1-től késési biztosítást vezetnek be a MÁV és a Volán járatain, ami azt jelenti, hogy akinek 20 percet többet késik a busza vagy vonata, annak visszaadják a jegyár felét.
Hozzátette: Az utasnak ehhez semmit nem kell bizonyítania, objektív felelősséget vállalnak. A késési biztosítás az áprilisban induló MÁV Plusz applikációban lesz elérhető.
Az online vásárolt jegyek esetében a bankszámlára utalják vissza az ár felét, aki hagyományos módon, az az érkezéskor kérheti vissza. A bérletesek esetében ha az adott hónapban ötször késik a járműve, akkor a következő havi bérletből 10 százalék kedvezményt kap. Ehhez a MÁV appban be kell majd állítani a késési biztosítást.
A miniszter azt is bejelentette, hogy 2026. január 1-re a MÁV és Volán csoport összes mosdóját, és a pályaudvarok mosdóit is felújítják. Ez fizetős lesz, kivéve az utasoknak. Az IC-ken áprilistól takarító személyzet is fog dolgozni.
Új szolgáltatásként megjelenik a MÁV busz, erősítő járatokat fog szervezni a járatok mellé. Ehhez több száz buszt bocsátanak a MÁV rendelkezésére. Például ha betelt a Déliből induló IC, az utasok felszállhatnak a buszra, ami ugyanoda viszi őket.
Lehetővé teszik idéntől, hogy aki jegyet vesz, tudni fogja, melyik járművön van klíma, és az működik, vagy sem. Lehet majd olyan helyzet, hogy a vonaton nem tudnak klímát biztosítani, de akkor ugyanott, ugyanabban az idősávban klímást buszt fognak biztosítani.
via Telex