Megkérdeztük, hogy mit gondolnak a kecskemétiek a buszok újraszámozásáról (videóval)

- Advertisement -

Korábban több ízben is beszámoltunk arról, hogy új számozást kapott minden kecskeméti, helyi járatos autóbusz. Több mint egy hónappal az átállás után a Széchenyi téren kérdeztük meg az utasokat az új rendszerről.

2024. december 22-én vezették be Kecskeméten a helyi járatú autóbuszok új számozási rendszerét. Az átállás folyamatát január elején – Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ vezetőjével felvett interjú után – a Kecskeméti Médiacentrum gördülékenynek bélyegezte.

A hiros.hu cikke alatt nem fogadták derülten Hári Ernő szavait a kommentelők, kevesebben lájkolták a posztot, mint ahányan nevetős vagy dühítő gombbal reagáltak rá.

A KecsUP Hírek szavazásából sem a gördülékenység tükröződött: a 428 kitöltő csupán 10 százaléka szerint volt gördülékeny az átállás; 78% nemmel, további 12% pedig „a kettő között” opcióval szavazott. Több mint egy hónappal az új számok bevezetését követően a Széchenyi téri állomáson kérdeztük meg a kecskemétieket az új struktúráról.

Megkérdeztük, hogy mit gondolnak a kecskemétiek a buszok újraszámozásáról

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megkérdeztük, hogy mit gondolnak a kecskemétiek a buszok újraszámozásáról (videóval)

Korábban több ízben is beszámoltunk arról, hogy új számozást kapott minden kecskeméti, helyi járatos autóbusz. Több mint egy hónappal...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version