3.3 C
Kecskemét
2025. március 16., vasárnap

FRISS HÍREK

3,5 milliárd forintért vette meg az állam a Nemzeti Sportot

- Advertisement -

2022 szeptember végén vásárolta meg az állam a Nemzeti Sport kiadóját, a vételárat azonban nem közölték. Az Átlátszó arról számolt be, hogy adatigénylésüket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő akkor elhárította, két év pereskedés után azonban a bíróság az irat kiadására kötelezte őket. Két évvel a Nemzeti Sport megvásárlása után, végre megkapták a szerződést: eszerint durván 3,5 milliárd forint közpénzből vette meg az állam az NSO-t.

Az eladó a Mediaworks Hungary Zrt. volt, amelynek tulajdonosa a kormányközeli médiacégeket összefogó KESMA alapítvány. A Vagyonkezelő még a szerződés tartalomjegyzékét se akarta kiadni, de a bíróság csak az aláírásokat engedte kitakarni.

A hír megjelenését követően, 2022 szeptemberében adatigénylésben kérték ki a Nemzeti Sport kiadójának megvásárlására vonatkozó szerződést, de hiába. Az állami cégek egy ideig pingpongoztak, majd végül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) közölte, hogy nem adják ki a dokumentumot, mert szerintük az üzleti titok. Mivel közérdekű adatok és közpénzköltés tekintetében ilyen nincs, bírósághoz fordultak, ahol első- és másodfokon is megnyerték a szerződésért indított pert.

Hasonló cikkünk:  30 élelmiszer, aminek megfékezik az árát

A szerződés legérdekesebb és legfontosabb része, a vételár a 13. oldalon szerepel: az állam 3 milliárd 479 millió 756 ezer forintot fizetett a Nemzeti Sport kiadójáért. A hatalmas összeg és egyáltalán az államosítás indoka nagy valószínűséggel az volt, hogy megmentsék a Nemzeti Sportot, amit egyre kevesebben vásárolnak – írta az Átlátszó.

A teljes cikk ITT olvasható.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Gyermekbántalmazás: elismerte a kecskeméti óvoda, hogy agresszív, bántalmazó óvónőt foglalkoztatott

A kecskeméti Aranykapu Magán Óvoda elismerte, hogy az intézmény egyik óvónője fizikailag fenyíthette a gyerekeket, de a lelki bántalmazás...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...