12 C
Kecskemét
2025. március 21., péntek

FRISS HÍREK

„Ez most nagyon nem hiányzott” – már érkeznek a Kik-For számlái a megemelt lakbérről

- Advertisement -

„Ezt is kigazdálkodjuk, csak vajon hogyan? Ez a kérdés jár a fejemben napok óta… És az, hogy mikor nem kell majd azon aggódni, hogy lesz a holnap?” – beszélt anyagi gondjairól egy kecskeméti olvasónk, aki a napokban kapta meg 50 százalékkal drágább lakbér számláját a Kik-For Kft.-től: a 35 négyzetméteres önkormányzati bérlakásáért január 1-jétől 16 555 forinttal több bérleti díjat kell fizetnie.

Az egyedülálló édesanya lányával él a Petőfi Sándor utca 18-20. alatti tízemeletesben (az oldalán festett Coca-Cola reklámos tömbben, régi közkeletű nevén a „Keltetőben”). A 35 négyzetméteres önkormányzati bérlakásért eddig havi 33 110 forint bérleti díjat plusz 6600 forint közös költséget kellett fizetnie, azaz összesen 39 710 forintot. A napokban viszont nem hitt a szemének, amikor megérkezett a Kik-For Ingatlankezelő Kft. aktuális számlája, ugyanis 56 265 forint állt rajta. A közös költség nem változott, a bérleti díj viszont alaposan: 49 665 forintra emelkedett, azaz 50 százalékkal (eddig 946 Ft volt a négyzetméterenkénti díj, most már 1419 forint). A drágulás 16 555 forint, ami talán egyeseknek nem tétel, de az anyukának (és vélhetően sok más sorstársának) igen. Éves szintre vetítve azért elég jelentős az áremelés, majdnem 200 ezer forintos pluszkiadás.

„Mindig igyekszem önerővel megoldani napjainkat. Gyerektartást persze tisztességesen kapunk, mégis napi szinten számolom, min lehetne spórolni, bevásárlásnál azt nézem, mi akciós. Szeretnék mindent maximálisan megadni gyermekem részére. Egy tinilány, aki pályaválasztás előtt áll, tele reménnyel, célokkal… Jár magántanárhoz matekra, angolra. Mi más lenne a feladatom, mint megadni, amit csak tudok? Azonban adódnak nem várt kiadások és most a mérhetetlen áremelkedések a lakbért is érintik, nem is kicsit. Ezt is kigazdálkodjuk, csak vajon hogyan? Ez a kérdés jár a fejemben napok óta… És az, hogy mikor nem kell majd azon aggódni, hogy lesz a holnap?” – mondta az anyuka.

A Petőfi Sándor utcai tömb egy részében önkormányzati bérlakások vannak / Fotó: Hraskó István

Hozzáteszi, nem szokott panaszkodni, hálás mindenért, amit kapott az életben és mindenkinek, aki segített neki, tartotta benne a lelket. De most ez a számla nagyon letaglózta.

„A meglévő nehézségek és problémák mellett ez most nagyon nem hiányzott. Rendkívül bosszantó, 16 ezer forint azért nagy összeg. Oké, rég nem volt emelés, de kegyetlen most ennek a mértéke. Ki tudom fizetni, nem arról van szó, de mikor tudok így félretenni, hogy ne kelljen albérletben laknom, és legyen önálló lakásom?” – töpreng a kecskeméti asszony, aki azt is megjegyzi: ha a lakásban valamit fel kell újítani, arra nem nyújt segítséget a Kik-For, és meghibásodás esetén is ő állja a szerelőt.

Fotó: Hraskó István

Mint arról beszámoltunk, a lakbérek emelése a 2024. novemberi képviselő-testületi ülésen volt napirenden.

„A KIK-FOR Kft., mint az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérbeadói jogainak gyakorlója a lakásgazdálkodási feladata teljesítése során javaslatot tett a Közgyűlésnek a lakbérek mértékének optimalizálására” – a Fekete Gábor alpolgármester által jegyzett előterjesztésben ezzel az eufémizmussal vezették fel a lakbérek emelését.

Arra hivatkoztak, hogy „Kecskemét az ország egyik legintenzívebben fejlődő városa”, és hogy a bérelt ingatlanok iránti kereslet hosszú idő óta folyamatosan magasabb, mint amennyi kiadó lakás rendelkezésre áll. Részben ennek is a következménye, hogy a piaci viszonyok között kiadó ingatlanok bérleti díja folyamatosan emelkedik – szólt a megállapítás.

Az előterjesztésben felhozták azt is, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum – és ezzel együtt az általános bérszínvonal – az elmúlt négy évben több mint másfélszeresére emelkedett, és így a kereslet fizetőképessége tovább erősödött – bár azt is elismerték, hogy a fogyasztói árindex is hasonló változást, azaz növekedést mutatott. Azt nem említették, hogy nőttek az élelmiszerárak, és úgy összességében jóval drágábbá vált az élet – az infláció szempontjából csak azt hangsúlyozták, hogy az építőipari karbantartási tevékenységek és az egyéb fenntartási költségek (felújítások, üzemeltetés, rezsi) növekedése „a tulajdonos önkormányzatra immáron jelentős többlet terhet ró”.

Fotó: Hraskó István

A bérleti díjakat összehasonlították más hasonló nagyságú és fejlettségű városok lakbéreivel, és azt találták, hogy Kecskeméten az önkormányzati bérlakások lakbérének mértéke „jelenleg már igen alacsony árfekvést mutat” például Szegedhez, Székesfehérvárhoz, Miskolchoz, Debrecenhez vagy Nyíregyházához képest.

Hasonló cikkünk:  Tüntetést szerveznek a Honvédkórház megmentésére Kecskeméten

Az egyes lakáskategóriák (szociális és költségalapú) négyzetméterenkénti bérleti díját differenciáltan emelték meg 2025. január 1-jétől.

Általánosságban elmondható, hogy a szociális helyzet és a költségelv alapján megállapított lakbér másfélszeresére nőtt (50 százalékkal), míg a piaci alapú lakásoknál kisebb mértékű, 15-30 százalékos a tervezett emelés (de ezek eleve jóval drágábbak lakbérűek).

  • Egy átlagos méretű, 50 négyzetméteres, összkomfortos, költségelven bérbeadott lakás után eddig fizetett havi bérleti díj 45 ezerről 67 500 forintra változott, és ahogy kiszámoltuk, Homokbányán egy hasonló nagyságú lakásért havi 78 ezer helyett 101 ezret kell fizetni.

Az előterjesztés szerint a javasolt módosítások úgy biztosítanak a lakásszektor számára többletbevételt, „hogy a bérlők számára csekély mértékű, pénzügyi szempontból vállalható terhet jelent csupán”.

Csakhogy az emelés itt nem ér véget. Az előterjesztés szerint ugyanis a díjtételek „kiigazításával sem érhető el a jelenlegi lakásállomány rentábilis üzemeltetése”, a működtetési, felújítási költségek továbbra is meg fogják haladni a bérleti díjakból származó bevételt, ezért a lakáságazat továbbra is komoly többletforrásokat követel az önkormányzattól. Ezért a lakbérrendszerbe javasoltak beépíteni egy évi átlagosan 15 százalékos mértékű emelést a 2026-2028-as időszakra, azaz három éven keresztül – és ezt meg is szavazta a kormánypárti többség.

Fotó: Hraskó István

Kicsit utánaszámolva, ha 2025-től 20-50 százalékkal nőttek a díjak, ezután pedig évente 15 százalékkal fognak, akkor 2028-ban a jelenlegi lakbér közel kétszeresét, vagy még akár 2,3-szorosát fogják fizetni a bérlők. Az édesanya lakásánál maradva a 946 Ft/négyzetméter ár idénre 1419 Ft/négyzetméterre emelkedett, 2028-ban már 2158 Ft/négyzetméter lesz, azaz a változás 2024-ről 2028-ra: 2,28-szoros (és a mostani 49 665 forintos bérleti díj már 75 530 forint lesz).

Fekete Gábor alpolgármester a közgyűlési vitában azt mondta, szerinte csak olyan emeléseket léptek meg, amit a gazdasági környezet, az élet és az elmúlt négy év kikényszerített. Hozzátette: kibővítették azon szociálisan rászorultak körét, akik 5 ezer forintos lakbértámogatást igényelhetnek.

„A városi bérlakásban élők a legkiszolgáltatottabb rétege a városnak. Nekik a lakhatás költsége a bevételüknek átlagosan 40 százalékát teszi ki. Ez azt jelenti, hogy egyre inkább elszegényednek” – mondta felszólalásában Király József ellenzéki képviselő (Szövetség a Hírös Városért Egyesület), aki elfogadhatatlannak tartotta a javaslatot.

„Mértéktartó, felelős és szociális egyensúlyokat tartva, azt gondolom, hogy korrekt lépéseket teszünk és arra tettünk javaslatot” – hangsúlyozta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester.

„Ennek az előterjesztésnek az elfogadása tovább mélyítheti az érintett kecskeméti lakosság anyagi bizonytalanságát. Az előterjesztésben az olvasható, hogy az elmúlt éveknek a minimálbér- és garantált bérminimum emelkedésére hivatkoznak, ugyanakkor elmondható az is, hogy az infláció és a megélhetési költségek emelkedése ugyanebben az időszakban lényegesen nagyobb ütemben zajlott” – vélekedett Siposné Bodrozsán Alexandra, a Szövetség képviselője.

A kormánypárti képviselők voksaival végül azonban megkapta a többséget az előterjesztés.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Hogyan történhetett meg Európa közepén az MNB-alapítványok vagyonvesztése?

Március 17-én került napvilágra a Direkt36 leleplező anyaga, amelyből kiderült, hogy az Állami Számvevőszék egyik jelentésében arra jutott, hogy...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...