5 C
Kecskemét
2025. március 19., szerda

FRISS HÍREK

Már be is nyújtották a Pride betiltásáról szóló törvényjavaslatot

- Advertisement -

A benyújtás előtt nem sokkal Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón kijelentette, abban a köztéri formában, ahogy eddig ismertük, Pride nem lesz a jövőben – írja a Telex.hu.

A Mi Hazánk által benyújtott javaslat tulajdonképpen egy mondattal bővítené a gyülekezési törvényt. A 2018-as jogszabály szerint az alábbi esetekben dönthet úgy a közterületi rendezvényeket, gyűléseket elbíráló rendőrség, hogy figyelmen kívül hagyja, betiltja az adott eseményt:

  • ha megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár,
  • ha a gyűlés bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg,
  • ha a diplomáciai vagy nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvező, Magyarországon tartózkodó személy vonatkozásában vállalt kötelezettség teljesítését akadályozza,
  • ha alkalmas arra, hogy a bíróságok működését megzavarja, vagy
  • ha a közlekedés rendjének sérelmével jár.
Hasonló cikkünk:  A Google már nem ígéri azt, hogy nem használja a mesterséges intelligenciát fegyverekhez vagy megfigyeléshez

Novák Előd javaslata azzal egészítené ki a fentebbieket, hogy a rendezvény akkor is veszélyezteti a közrendet, ha

„a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti”.

A teljes cikk ITT olvasható.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Gyermekbántalmazás Helvécián? Úgy rángatta az óvónő, hogy felrepedt a gyerek szája, mégsem indult vizsgálat ellene

Újabb óvodai gyermekbántalmazásra derült fény, ezúttal Helvécián. Egy óvónő állítólag folyamatos terrorban tartotta a gyerekeket, egy esetben még durva...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...