Indul a Teka-Zeneklub a Tudomány és Művészetek Háza – az egykori zsinagóga – földszinti termében. Az épületet üzemeltető megyei TIT már 2024 nyarán megígérte, hogy lesznek koncertek az épületben, de már nem rock- és alternatív zenekarok lépnek fel. Road és Tankcsapda helyett így jön Zoli Baba és a Pirossapkások Zenekar.
„A ház székhelye az idén 25 éves a Kecskeméti Zenészegyletnek, akiknek tagjai együttműködnek az élőzenés programokban. Ennek az együttműködésnek az eredményeként indultak el nemrégiben, az immáron rendszeresen megrendezésre kerülő retro partik is az 50+ korosztály nagy örömére” – írta szerkesztőségünknek küldött közleményében Szabics István, a Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat igazgatója.
Egyben közölte: a most induló zeneklub első vendégei február 15-én, szombaton 18 órától „városunk közismert zenészei”, Zoli Baba és a Pirossapkások Zenekar, a vendégművészek pedig Bernáth Brigitta énekesnő és Szecsődi György gitáros-előadó lesznek.
2024 augusztusában írtunk a megyei TIT terveiről, azaz hogy szeretnék visszahozni a zenét és a táncot a Tudomány és Művészetek Házába, az egykori zsinagógába: a földszinti aula újra felvenné a TEKA nevet, ahova rendszeresen hívnának együtteseket, előadókat. Első alkalommal buli-party, valamint lakodalmas-mulatós zenét játszó együttesek léptek fel a Kecskeméti Zenészegylet és Szénási Pál Bertalan közreműködésével, majd többször volt retro buli – nemrég például egy pótszilveszter.
Szabics István azonban már a tervezéskor elmondta: nem térnek vissza a régi idők, az új TEKA-klub már nem fogad majd rock-, metál- és alternatív zenét játszó bandákat, mert nagyobb hangerejű koncertekre alkalmatlan a hely. A korábbi felújítás egyik fő szempontja volt, hogy lecseréljék az aulában lévő nagy üvegfelületeket, amelyek gyakorlatilag életveszélyessé váltak a koncertek idején. A hangnyomás és az üvegben keletkező feszültség miatt már attól kellett tartani ugyanis, hogy szétrobbannak a portálok. A felújítás során ezért az üvegfalak nagy részét gipszkartonra cserélték, de az igazgató kijelentette, a veszély nem hárult el, mert a gipszkarton fal is elég rideg.
Újra lesznek koncertek a TEKA-ban, de már nem rock- és alternatív zenekarok lépnek fel