Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

A biológiai sokféleség védelméről is szólt a 12. Magvas Nap Kecskeméten (galériával)

Március 1-jén immár 12. alkalommal rendezték meg Kecskeméten a Magvas Napot. Az esemény új környezetben, de a megszokott célokkal zajlott: a közösségépítés és a fenntartható gondolkodás népszerűsítése volt a középpontban. Idén először a rendezvénynek a Kápolna utca 22. szám alatti közösségi tér adott otthont, amely szeptember óta működik a Szatyor Egyesület átadó pontjaként, és több helyi civil szervezet különféle eseményeinek is helyet biztosít.

A program regisztrációval és köszöntővel indult, amelyet Oláh Edit, a Kecskeméti Szatyor Egyesület képviselője tartott, aki elmondta: reméli, hogy a Magvas Nap sokak számára inspirációt ad a természetközeli kertműveléshez és többen is felkeresik a jövőben a Civilla Közösségi Házat, melyről korábban videóban is beszámolt a KecsUP Hírek.

Majd Réthy Katalin (Magház Egyesület) a magfogás alapjairól tartott előadást. Szó esett arról, hogy a növények háziasítása több mint 10 ezer éve zajlik, de az ipari mezőgazdaság miatt egyre homogénebbé válik a termelés, ami csökkenti a biológiai sokféleséget és növeli a termelők kiszolgáltatottságát. Kiemelte, hogy:

körülbelül 3000 ehető növényfajtából mindössze 12 faj fedezi az emberiség ellátásának a 80 százalékát.

Ezért is fontos a kis léptékű gazdálkodások támogatása, valamint az olyan kezdeményezések, mint a nyílt forráskódú vetőmag kezdeményezések, amely a vegyszermentes és tájfajta vetőmagok szabad megőrzését és megosztását segíti. Vannak európai, például Észtország és Németország, illetve Európán kívüli országok, ahol szabályellenes szabadon a megfogott magot csereberélni és árusítani is. Ez hazánkban úgy néz ki, hogy a fajtajegyzékben nem szereplő magokat szabadon lehet, például a kecskemétihez hasonló magos eseményeken cserélni, és csak korlátozott mennyiségben lehet azokat értékesíteni, és azokat is csak gazdálkodói engedéllyel, amik szerepelnek ebben a listában.

Az előadás második felében az előadó bemutatta, hogy az ökológiai szemléletű, vegyszermentes gazdálkodás a helyi erőforrásokra támaszkodik, és sok esetben nagyobb ellenálló képességet biztosít a gazdálkodóknak a klímaváltozás kihívásaival szemben. És sok kertészkedőnek nemcsak a termés, hanem a változatosság és a fenntartható módszerek is fontosak, még ha ez néha kisebb hozamot eredményez is.

Némethné Szabó Tünde agrármérnök, bio kertész előadása az ökológiai szemléletű kertészkedés első lépéseiről sajnos egészségügyi okok miatt elmaradt. Emellett úgy tűnt, hogy Bérces Dóra biogazdálkodó sem tudja megtartani előadását, mivel aznap reggel megszülettek a kecskegidái, és nem szerette volna magukra hagyni őket a tanyán. Végül azonban minden jól alakult, és a közönség nagy örömére mégis megtarthatta az előadását.

A délelőtti programok után következett az ebédszünet, amelyet a helyi termelők friss kínálatából állítottak össze. Délután a programok tovább folytatódtak: Rosznáky-Barna Péter, a Csodakertész Barna Faiskola szakértője vezetett workshopot, ahol a résztvevők gyakorlati tudást szerezhettek a gyümölcsfák oltásának technikájáról. A 12. Magvas Nap is magcserével zárult, amely során a kertészkedés iránt érdeklődők magokat cserélhettek egymással, hozzájárulva a biológiai sokféleség megőrzéséhez és a közösségi tudásmegosztáshoz.

Exit mobile version